írtam egy bejegyzést, de nem lőttem ki írtam egy bejegyzést, ami a piszkozatok közé került írtam egy bejegyzést, ami törlésre került szinte rögtön írtam egy bejegyzést, de nem szeretném ha más is elolvasná
csak magamnak írtam csak csupa fura dolog volt benne csak úgy néha megijedek még magamtól is csak úgy jól esett törölni a gondolataimat
"Valahányszor elfog a bánat a világ állása miatt, a Heathrow repülőtér utasvárójára gondolok. Kezd elterjedni az az általános vélekedés, hogy a gyűlölet és a kapzsiság világában élünk. De én nem így látom. Nekem úgy tűnik, a szeretet mindenütt jelen van. Előfordul, hogy nem különösebben méltóságteljes vagy említésre méltó, de mindig ott van: apák és fiúk, anyák és lányok, férjek és feleségek, barátnők és barátok, régi cimborák. Mikor a gépek becsapódtak az ikertornyokba, tudtommal a halál előtt álló emberek telefonhívásainak egyike sem a gyűlöletről vagy bosszúról szólt. Mind a szeretet üzenetei voltak. Az az illetlen érzésem van, hogy ha jól körülnézünk, akkor igazából szerelem vesz körül minket."
ezt muszáj volt ide feltennem, nem mintha nem postoltam volna százszor ezt az idézetet, és nem láttam volna legalább ennyiszer a filmet.
- avagy mondta Jack Sparrow a Karib tenger kalózaiban és ahogy Ő mondogatta mindig teljes pozitívsággal. Nem is tudom, hogy lehet ebben hinni ennyire komolyan! Biztos azért nehéz nekem mert pesszimista vagyok.
De tényleg nehéz ám azonosulni ezzel az 5 szóval. Nehéz arra gondolni, hogy tényleg mindent mindig meglehet oldani. Van amit nem lehet megoldani. Meg van olyan is amit nem is kell.
Mások problémáit néha hiába akarjuk megoldani, ha az illető nem hagyja. Ilyenkor felesleges próbálkozni is. Én sem teszem, mert fárasztó. A nap 24 órájából 19-20 órájában önmagam menedzselése sokszor a szakadék széléről teljesen elveszi minden energiámat. Hogy másokkal úgy foglalkozzak, ahogy azt meg is érdemelné már nem megy. És amíg így vagyok, addig bele sem kezdek, mert utálok félmunkát végezni.
Elég a saját faszságaimmal naponta megküzdeni és megoldani őket, hogy menjen minden, hogy fel bírjak kelni újra és újra és újra és újra. Ez sem könnyű meló ám, de eddig valahogy mindig sikerült megoldanom. Talán mégis kéne néha hinni ebben a béna szállóigében?
tessék ezt meghallgatni és elolvasni a dalszöveget mellé, mert kábé most ez teljesen tökéletes en kifejezi a hangulatom. ( meg lusta dög vagyok blogbejegyzést írni, meg minek is?)
amúgy kicsit fájdították a szívemet tegnap/tegnapelőtt, talán ezért ez az egész szar érzés. de már tudom hogy a szívfájdalmak is elmúlnak és aztán minden jó lesz (egyszer biztosan).
Ez meg itt a dalszöveg:
Most érzem, hogy jó, Már érzem, hogy jó, Egy kicsit várj, még ne mozdulj, Ez így jó, most olyan jó.
Hallom a hírt, holnap itt a vég. Nem hiszem el, most mégis elfutnék, De mozdul a vágy, lassan elolvad már a világ. Oh, én nem tudom, hogy ki, Miért vagy és meddig még!
Most érzem, hogy jó….
Nem vagyok már Se tiszta, se hófehér. Nem vagyok boldog, De boldogtalan se még. De mozdul a vágy, lassan elolvad a világ. Oh, én nem tudom, hogy ki, Miért vagy és meddig még!
Most érzem, hogy jó….
Sajnálom, hogy ennyire szeretlek, És sajnálom, hogy te nem, Sajnálom, de nem szégyellem, Hogy tetszettél nekem. Sajnálom, hogy amikor kérdezted, Én rögtön azt mondtam: igen! Sajnálom, hogy amikor jó volt, Én őszintén élveztem. Sajnálom az orrom, a hajam, Hogy nem hosszabb vagy rövidebb. Sajnálom, hogy én csak én vagyok, Majdnem az, de csak majdnem. Én kölcsönadtam játszani, Te meg elhagytad a szívem, Sajnálom, de egy kis időre, Most jobb, ha elteszem…. Sajnálom, hogy ennyire szeretlek, És sajnálom, hogy te nem… sajnálom…. De leginkább csak neked kéne sajnálnod, Hogy mindebből nem érezhetsz semmit sem!
minden napomban van egyetlenegy határtalan boldogságot okozó pillanat, amik általában akkor teljesülnek be, ha segítek valakinek valamiben. eddig úgy gondolom magamról, hogy nem vagyok ennyire önzetlen terézanya fiatalabb kiadásban, de talán egy kicsit mégiscsak az vagyok.
tegnap a twitteren többen is megmondták, hogy segítőkész vagyok. én is annak tartom végülis magamat, bár sajnos ez sokszor kihasználható felületet is tartogat más számára, mert vagyok olyan hülye hogy bármit és bárki ügyét magamra veszem és arra törekszek hogy 100%-osan megoldjam magamnak nem kímélve. semmi sem számít csak a jó ügy, meg az hogy bebizonyítsam hogy én igenis megtudom csinálni, és a szituáció hogy örömet szerezni jó mert jön után a határtalan boldogságérzés
és úristen egy nap alatt hány ilyen eset van! ha vezetnék egy listát erről a kis szívességekről, hogy ennek itt nézek utána, ennek azt küldöm át, ennek ezt viszem el, ennek azt szervezem le nem érne véget ez a lista.
viszont úgy érzem én nem kapom vissza minden esetben ezeket a szívességeket és hiába minden, mindig én járok rosszul. de vajon miért van ez? másra mikor csapódnak vissza a megtett jó dolgok pozitív hatásai? mikor?
Elmulás zenéje, bús őszi, hideg szél, Feledni akartam, altatni szivem, Dacolni a múlttal, úgy-e, mily rideg cél? De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen... Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod Az emlékezésnek régi lángjait, Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog, Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!... Ady Endre
Itt maradt nyitva az Ady kötet, amit a polcról vettem le, mert kerestem benne valamit. Meg amúgy is november van. Bár erre éppen a hónap felénél jövök rá. Durván telnek a napok, szorul a hurok és sűrűsödik az élet.
Néha határtalanul boldognak érzem magam, néha határtalanul magányosnak. Ez a kettősség nem éppen a legjobb hozzávaló a kiegyensúlyozott és boldog élethez.
Az elmúlás meg sosem pozitív mint tudjuk. Számomra legalábbis sosem lesz az!
A Kispál és a borz számok hallgatásától depresszív leszek de leszarom
November 24. sajtóvetítés a Művész moziban a Napozz holddal Kispál filmre és kész! Addig meg még meghallgatom milliószor az agyonhallgatott albumokat és biztos, hogy ez kihatással lesz a hangulatomra és már előre sűrű elnézéseket kérek mindenkitől.
Amúgymegmostnemérdekelsemmi csak hogy vízszintesbe kerüljek és kábé átaludjam magam az újévbe, vagy legalább valami szebb jövőbe.
egyetlen véletlen egyetlen röpke perc elég hozzá egyetlen pillantás egyetlen mosoly egyetlen helló egyetlen integetés elég hozzá
én meg vagyok olyan hülye, hogy ebből a néhány apró icike-picike egyetlenből összegyúrok egy nagy labdát, ami aztán szépen elfelejtek leütni. illetve ha meg is próbálom tényleg lecsapni, csak egy szép izomhúzódásom lesz belőle, mint azokon a hajnali futóedzéseken, amikor tényleg annyira oda akartam érni időre a célba magamat nem kímélve.
most fáj egy kicsit
mint ahogy akkor fájt, amikor hiába futottam a kilométereket tízesével. amikor lassú voltam, esetlen, netán akadályozott a forgalom, a köd, az eső, a talaj, a nem megfelelő erőnlét, a rosszul vett levegő, a hibás ritmus, az elszámolt erőbeosztás és amikor hiányzott a motiváltság.
nem akarok több felesleges kört futni, amiből megint én kerülök ki vesztesként. elmúltak ezek az idők!
és hozzá egy tanulságos dalszöveg, amit napok óta nem tudok kiverni a fejemből és anno ilyen pont 2 éve volt utoljára pont ezzel a dallal.
When it's good, then it's good, it's so good, 'till it goes bad Till you're trying to find the you that you once had I have heard myself cry Never again Broken down in agony And just trying to find a friend
