Minden jó ha a vége jó

Tök büszke vagyok magamra, hogy nem akadtam ki és magamhoz mérten is irtó toleráns voltam. Nehéz fegyelmezni magam az ilyen esetekben és megállni, hogy ne oktassam ki az ember lányát/fiát az alkohol káros következményeitől. Hülye szokás, és kerülöm az ilyen helyzeteket, hogy ne kerüljek magammal szembe és már rég volt példa erre, de most sikerült meg is állnom.

Persze mindenki esendő, én is kerülhetek ilyen helyzetbe (bár ennek valószínűsége a nullához konvergál nagyon régi családi okok miatt amiket nem fejtek ki sehol senkinek). Nem szeretem a kiszolgáltatottságot, de az emberek segítőkészek, még az olyanok is akiket alig ismerünk. Ez pedig hihetetlenül jó érzés és minden jó ha a vége jó :)

Büszkeség és balítélet

Bármikor képes vagyok újra és újra végignézni ezt a filmet, holott láttam már legalább 231424x és sosem unom meg. Bár amikor késztetésem van arra, hogy megnézzem nem vagyok túlzottan jó passzban. Ha már ennyiszer láttam akkor létezik hogy én sosem vagyok igazán jól? Hm.

tanulság: ne fetrengj sötétben egy padon mert attól nem lesz jobb

ma volt egy nagyon szar érzésem, amikor rosszul lettem a bankautomata előtt. nem azért mert nem érkezett meg a fizetés vagy benyelte a kártyámat a gép, hanem (gondolom) azért mert sietősen tekertem végig az utcán a hidegben aztán kicsináltam a vérkeringésemet.

szerencsére sikerült elbotorkálnom egy padig, de már nagyon elsötétült előttem a világ. persze sehol senki, hogy szóljak hogy helló haldoklom (nah jó az azért erős - csak ájuldoztam) de nem is kellett végül senki sem sem szólni. amilyen gyorsan jött úgy el is múlt.

fetrengtem vagy fél órát a padon, közben rám sötétedett de legalább már nem szédültem és tudtam folytatni a bevásárlást és persze az automata is adott ki pénzt, úgyhogy helyreállt a világ rendje.

arra viszont rájöttem, hogy nem szeretnék így meghalni egyedül. nagyon kiszolgáltatott érzésem volt ahogy ott vergődtem. meg hülye gondolataim is voltak. Hogy fel kéne hívni egy-két embert telefonon de minek is, hiszen senki sincs aki szaladhatna hogy segítsen perpillanat.

hát ilyen ez a popszakma!

most

most úgy érzem hogy jó, de ez csak tűnő pillanatkép egy olyan napból, amiből néha jobb lenne ha több lenne és ami néha tarthatna tovább is.

az pedig egy ritka jó ötlet, hogy most megyek aludni és azt fogom hinni, hogy ez így jó, pedig lehetne jobb is.

biztos

hogy meg fognak szaporodni azon blogbejegyzéseim ezentúl amikben saját kis nyomorom felett sírdogálok

hogy ennél mélyebben is leszek mint most hiszem magam

hogy számíthatok egy két arculcsapásra még minden téren

hogy számíthatok néhány barátra, akik majd megpróbálnak (több kevesebb) sikerrel összekaparni a földről

hogy sokat fogok káromkodni a saját blogomban (is)

hogy sok hülye gondolatot fogok ide felvésni, amik csak úgy jönnek majd cél nélkül értelmetlenül, de azzal a céllal, hogy csak úgy leírom őket és talán majd attól jobb lesz

hogy nem lesz sok olvasóm ezután se, ahogy eddig se

de ami a lényeg, biztos, hogy boldog leszek talán egyszer

Kísértetek

Ez a világ és benne én,
tükrök itt, tükrök ott,
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok.

Én vagyok, amit az ezer arc
szétbontott s összekuszált:
a tartalom az én, az egy
s a forma milliárd.

Ezer évig értem dolgozott
a születésem előtt,
s most minden pillanatban én
teremtem újra őt.

És amire nézek, az vagyok:
fű és hajókazán,
és vihar, ha fekete bikák
dübörögnek a menny piacán,

és Kína vagyok, ha eszembe jut
s pilóta a föld felett,
bennem robog a nagy Pacific
és lassú gleccserek

fagynak szemembe, tenyerem
fensík és kősivatag
s belőlem ballagnak ki a
holdas országutak.

Minden vagyok, semmi se vagyok,
mese és változás:
fölnézek a holdra s az vagyok,
szemfényvesztő varázs,

varázsjáték: játszom veletek,
gazellák, őzikék,
valakit nagyon szeretek
és fáradok… De még,

még más is vagyok, én vagyok
a legfőbb hatalom:
ki ellenem hadakozik,
molyként szétmorzsolom,

ma még… Mert forog a tükör és
még érdekel ez a sok:
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok,

de holnap… Holnap tán megunom
az egészet s belelövök
s mint egy kisértet eltünök a
cserepei között.

Szabó Lőrinc