olyantól várom a törődést, aki elérhető közelben van, vagy akivel napi kapcsolatban vagyok (akár élőben, akár neten) és nem attól akitől csak 5-10 perces hívásokra 4 havonta, vagy 1 levélre esetleg egy fél órás msnezésre pár hetente.
jól esik, hogy olyanok is gondolnak rám, akik 220 km (vagy annál több) távolságra vannak tőlem, de azzal nem tudok mit kezdeni itt és most.
kell az, hogy élőben beszélgessek (néha) az emberekkel! kell az, hogy tudják napi szinten, hogy mit csinálok és miért. olyanokkal próbálom körbevenni magam, akikkel fél szavakból is megértjük egymást. jó tudni, hogy a másik tudja, hogy mire és kire gondolok és nem kell újra és újra elmagyarázni a miérteket és a sztorikat.
rájöttem hogy hiába találkozok olyanokkal, akikkel nem vagyok napi kapcsolatban egyszerűen nincs közös témánk. a régi dolgok felemlegetése jó érzés, de egy idő után fárasztó és unalmas, ráadásul azt hiszem nem is igénylem igazán én ezeket a kapcsolatokat. volt erre is példa a hosszú hétvégén bőven.
Imola és Pisti, azzal hogy itt voltak 1 teljes napot meg egy kicsit teljesen elterelték a gondolataimat a szakdogáról. lehetett sokat nevetni velük meg a világ dolgairól dumálni felhőtlenül. ez teljesen jól helyrezökkentett azt hiszem. ilyenből kéne mindennapra egy :)
nem tudok még mindig mit kezdeni néhány emberrel és néhány érzéssel. megbántani nem akarok másokat, de néha tényleg nincs türelmem a dolgokhoz. és aki ezt nem érti meg, az engem sem ért igazán és akkor felesleges az egész dolog úgy ahogy van minden téren.
a velem való törődéshez ismerni kell engem meg a pillanatnyi érzéseimet és a félelmeimet és az éppen aktuális boldogságforrásaimat. aki pedig részt akar venni eme rettentően bonyolult folyamatban részt is tud, ha akar. nem zárok ki senkit az életemből (azt hiszem legalábbis), csak nem mindenki veszi a fáradtságot, hogy odafigyeljen rám, annyira ahogy én teszem vagy tenném ugyanazt.
jól esik, hogy olyanok is gondolnak rám, akik 220 km (vagy annál több) távolságra vannak tőlem, de azzal nem tudok mit kezdeni itt és most.
kell az, hogy élőben beszélgessek (néha) az emberekkel! kell az, hogy tudják napi szinten, hogy mit csinálok és miért. olyanokkal próbálom körbevenni magam, akikkel fél szavakból is megértjük egymást. jó tudni, hogy a másik tudja, hogy mire és kire gondolok és nem kell újra és újra elmagyarázni a miérteket és a sztorikat.
rájöttem hogy hiába találkozok olyanokkal, akikkel nem vagyok napi kapcsolatban egyszerűen nincs közös témánk. a régi dolgok felemlegetése jó érzés, de egy idő után fárasztó és unalmas, ráadásul azt hiszem nem is igénylem igazán én ezeket a kapcsolatokat. volt erre is példa a hosszú hétvégén bőven.
Imola és Pisti, azzal hogy itt voltak 1 teljes napot meg egy kicsit teljesen elterelték a gondolataimat a szakdogáról. lehetett sokat nevetni velük meg a világ dolgairól dumálni felhőtlenül. ez teljesen jól helyrezökkentett azt hiszem. ilyenből kéne mindennapra egy :)
nem tudok még mindig mit kezdeni néhány emberrel és néhány érzéssel. megbántani nem akarok másokat, de néha tényleg nincs türelmem a dolgokhoz. és aki ezt nem érti meg, az engem sem ért igazán és akkor felesleges az egész dolog úgy ahogy van minden téren.
a velem való törődéshez ismerni kell engem meg a pillanatnyi érzéseimet és a félelmeimet és az éppen aktuális boldogságforrásaimat. aki pedig részt akar venni eme rettentően bonyolult folyamatban részt is tud, ha akar. nem zárok ki senkit az életemből (azt hiszem legalábbis), csak nem mindenki veszi a fáradtságot, hogy odafigyeljen rám, annyira ahogy én teszem vagy tenném ugyanazt.