2013. szeptember 19.

noh!

azért ha néha az anyóstól cigihez jutunk azt elszívjuk. napi 1-2 szál. itt tartunk.

koncerteken és piálásokkal tök nehéz megállni. meg kaja után, bár azt nem eszem én annyira. reggeli kb kimarad, ebédre valami leves, vacsira valami saláta, néha tészta, ma kirúgtunk a hámból és rendeltünk az Arriba Taquierából kaszadijját. igaz itt van a sarkon, de nem volt kedvünk lemenni.

ilyenek vannak. meg itt az ősz.

2013. szeptember 16.

0912-0913-0914-0915

zanzásítok az előz napokból. íme:

nem megy a koránkelés. fáradt vagyok, és álmos, úgyhogy nem bírtam felkelni csütörtök reggel hogy futni menjek. inkább megmértem magam még szerda este a mérlegen és

61.5 kg vagyok. ez 1.5 -tel kevesebb mint amikor elkezdtem a "nemdohányzomegészségesdeförtelmesízűkajákateszem" projektet. lesz ez még kevesebb is, de ahhoz tényleg tenni kell valamit érte. majd eljön ennek is az ideje.

egyelőre a cigimegvonás is tart még. 5 napja nem vettünk cigit. a csütörtök kibírható volt cigi nélkül, bár reggel rágyújtotta megy mentolos rágóra, aztán elmentem dolgozni, ahol is kóla helyett fantát ittam reggelire, és egy fél sajtos kiflin nyammogtam délig, amikor is a Pali bácsi vendégelt meg minket kukorica levessel és szezámmagos csirkével hasábburival. kibírható volt 800-ért és finom is. jobb mint a saláta, ami otthon délután várt. mondjuk már azt is kezdem megszeretni.

amíg a fürdőszobát dzsuváztam (sajnos nem takarítja ki magát, pedig sokat vizionálom, hogy mire hazaérek csillogni fog), addig a Férfi bevásárolt (joghurt, tzatziki szósz, uborka, csirkemell, paradicsomos bruschetta). én délután salátát ettem, ő semmit. így mentünk el a Cultivo rendezvényre az Ötkertbe, ahol aranyáron mérik az alkoholt is, és az egy főre jutó kluccsot szorongató miniszoknyás platform cipős lányok magasan vannak reprezentálva. kaptunk műanyagpohárba bort, meg régi ezrest amit cseréltethettünk vissza gyorsan a pultnál. egy ezer forintos viceházmestertől már jól éreztem magam, 10 után vége is lett és mentünk is haza. majdnem beugrottunk a Jack's burgerbe (én ettem volna egy káposztasalátát), de a többiek nem akartak, így tanakodás után mindenki fogta magát és hazament.

kaptunk egy szál cigit Krugitól (a rosszabb napokra), de otthon el is szívtuk. vagyis próbáltuk volna, de nem volt jó. 2 slukk után a Férfi fel is adta, én meg félig bírtam. ennyit erről. este ettem egy kis tálka fagyasztott málnát. és közben néztünk Éjjel-nappal Budapestet. nem tudom, mitől zsibbadt jobban az agyam, a jéghideg málnától, vagy Anikó, Regina, Barbi vinnyogásától.

pénteken reggel megint nem bírtam felkelni, igaz nem is próbáltam 9-nél előbb. viszont 10-kor már meetingeltem, ami jó, mert kezdenek beindulni a dolgok a kiadóban, így 11 után ettem egy fél kiflit ebédre meg hoztam az otthonról elkészített salátából, amit 1 felé betermeltünk.

péntek délután nem sok mindent történt. hazafelé a doboz cigim árát elköltöttem egy hosszú pulcsira, és egy pólóra a turkálóban. aztán próbáltam volna aludni, de felkeltett egy buzi telefonáló, amiben újra be akartak szervezni egy ügynökös melóba (igen, itt az ideje leszedni az állásportálokról a CV_met) úgyhogy annyira ideges lettem, hogy majdnem rágyújtottam. de nem volt mire, így a feszültséget a gáztűzhelyen vezettem le, meg kimostam egy adag ruhát és a konyhát is rendbe raktam és dolgoztam is. aztán 6 után elmentem a volt céges bornapra, ami elég tanulságos volt.

nem ittam sokat, nem ettem zsíros kenyeret, csak 3 vajast, meg egy körözöttest, hogy újra megállapíthassam hogy még nem mindig szeretem, mert nem jó ízű. este 9-kor már nem volt rozé mert a sok alkesz kiitta, éjfélre már csak néhol volt fehérbor, úgyhogy azt ittam (de nem annyira szeretem igazából), meg beszélgettem néhány emberrel. hajnali 1-re kb sikerült hazaérni, egyébként a sok részeget eltekintve jól éreztem magam és elég sok mindent meg tudtam innen-onnan olyan dolgokról, amikről nem is gondoltam volna.

szombaton nem bírtam nagyon felkelni, de muszáj volt mert 11-ra a ChangeRoomba mentünk ruhákat nézni a kiárusításon. semmit sem vettem, és még a reggeli Műhelyben vásárolt kroászontomat sem sikerült megenni, mert folyton rohantunk. 1-kor a Mostba ültünk be kajálni, a brunch menü (kóla, csirketekercsek, brownie) teljesen elég volt ebédre, egészen estig nem voltam éhes, amikor is a PARK-ban voltunk Emil Rulez koncerten. szerencsére van ott KFC, így tudtam enni egy twistert, aztán 11 után már itthon is voltam, ahol meg volt fagyasztott málna és alvás. szombaton kaptunk egy szál ajándék cigit, úgyhogy elszívtuk a Férfivel, a bornapon 2 szálra volt szükségem.

be kell valljam rohadt nehéz megállni, hogy amikor alkohol iszom ne gyújtsak rá. nem is sikerült igazán, de úgy gondolom ez még mindig jobb, mint azok az esték, amikor is egy egész doboz cigit elszívtam.

vasárnap 1-ig az ágyban fetrengtem, majd vágytam valami iszonyat édesre, úgyhogy elmentünk a Bite!-ba a nyugatihoz és ettem mogyorós kakaós csigát, és kapucsinót és utána annyira rágyújtottam volna az Eiffel téren a napsütésben, hogy hajjjajjj. de még mindig nincs cigink, és magától nem is terem csak úgy. egyébként miért nem lehet venni egy szál cigit a trafikokban? napi 1-2 szál tök jól jönne és ennyi. de ilyen opció nincs, persze a teljes megvonás jobb mint a néha cigizni, de nah. 10 év dohányzás után a napról napra leszokás

a Westendben újra megállapítottuk, hogy napalma kéne a Nyugati térre és környékére és jobb lenne a világ, avagy megint nem megyünk a pláza közelébe fél évig. mivel otthon volt kaja (a Férfi főzött chilli con carne-t) így azt ettünk. annyi lett, hogy még jutott anyóséknak is. takarítás, fürdőszoba dzsuvázás, mosás után szépen át is vittük nekik 9-kor. ott kaptunk almás (!) cigit, néhány szállal úgyhogy most azt szívtuk vasárnap este. vacsorára bevertem egy tál popcorn egy sorozatrészhez és aludtam.

a mérlegelés: 63 helyett 60.3 lettem hétfő reggelre. éljen!

2013. szeptember 11.

0911

szeptember 11. szerda

(a 2 szem barack, 6 darab sajtos kis rúddal még mindig nem elég vacsorához, úgyhogy bevásárlás után otthon olvasztottunk ki csirke mellett, és azt ettem meg este uborkasalátával, meg volt fagyasztott málna desszertként, meg víz.)

reggel persze majd meghaltam ébredés után valami édesért, meg sósért felváltva, meg a cigiért. csak egy kis kecskesajtot ettem reggel, amikor pakoltam el az ebédnek valót (maradék csirke, uborkasaláta, sima saláta, és rá sajt, no öntet, az úgyis van az ubisalin). kólát ittam, meg ettem egy icikepicike sós patkóval az irodában, vagy mi a franc a neve. és persze nem dohányoztam mellé. a kávé után nehéz megállni, amúgy nem annyira. dehogynemkurvára

mondjuk ez szakadó esőben elég jó, nem kell lefoglalni mindkét kezemet, tudom közben nyomogatni a telefont. (pótcselekvés, aminek az a velejárója hogy rohadt gyorsan lemerítem a szifont). ebédre ugye a fent említett izét ettem meg, délután meg lesz francia saláta otthon meg sima saláta.

csokit nem ettem ezer éve, csipszert utoljára vasárnap, gyorsétteremben nem volt 2 hete kb. úgyhogy ez végülis egész jó arány.

délután 3-ra érek haza, aztán elnetezem az időt és 6-kor ébredek fel, úgyhogy rohanni kell a metróhoz, de eszem egy kis franciasalátát (marha szar ízű a sok répától, borsótól. fúj! soha többet nem eszem azt hiszem) meg sajttal töltött csirkét és elrohanok a garázsvásárra. a 99-es buszon azt hiszem, sosem élem túl Mordor sötét útjait, és a bennszülöttek a Diószeghy Sámuel utca közepén fognak élve megsütni, de szerencsére bejutunk a vásárra, és majd vissza a Blahára is miközben egy faszi úgy hallgat zenét az előttem ülő széken hogy üvölt belőle a mulatós, szorosan a füléhez tartja és énekel. nem normális emberek utaznak a BKV-n.

Ronival a Burger Kingben kötünk ki, eszem egy kis menüt 500-ért. hát ennyit a gyorsétteremben nem eszünk elvről, azzal nyugtatom magam, hogy csirkét ettem majonézzzel meg salátával és csak kis krumplit meg kólát. vizet nem adnak a menühöz, kérdeztem! viszont mérföldekkel jobb mint a délutáni franciasaláta. volt valami íze! és nem zöldség! lassan nyúl leszek.

persze azért szarul éreztem magam, ezért hazafelé a Lánchídtól majdnem a Margit hídig sétáltam, büntetésül mert ettem egy kis menüt.

útközben erős késztetést éreztem arra, hogy mindenféle emberek kezéből kitépjem a meggyújtott cigit, vagy a zsebükből kikandikáló cigisdobozt kivéve elszaladjak és stikában elszívjak egymás után vagy 5 szálát, addig pont amíg el nem ájulok. végül persze egyszerűen hangosabbra vettem a fülemben az Emil Rulez! Gyere át című albumát és gyorsabban sétáltam. holnap már istenbizony futok is!


2013. szeptember 10.

valami történik...

... ez meg annak a dokumentációja, csak hogy lássam, honnan hová merre tart.

szeptember 9. hétfő 1. nap

az első nap, hogy nem veszünk cigit. még van a hétvégéről  pár szál, amikor is elhatároztuk, hogy nem dohányzunk többet. persze van dugicigim, valami ukrán priluki vékony változatban. bűnszar. a nap folyamán előkerül, amikor is elfogy a vékony zöld multink. egyébként diétázni is elkezdtünk, vagyis egészségesebben étkezni. ránk fér, rám meg főleg.

a hétfő gyorsan eltelik, azért a reggeli kóláról nem mondok le, 0,33-ast veszek a boltban, meg mellé egy sós kiflicskét, mert éhen vesznék ha nem. napközben elszívom a maradék 2 szál mentolost, meg iszom egy kávét a kiadóban. aztán 2-kor átrohanok egy munkameetingre a sanomába. persze éhes vagyok (hiszen nem ebédeltem), úgyhogy a kávézóban délután 4-kor húsos melegszendvicset eszem, jeges fredo-val és elszívok vagy 3 szál lila dobozos cigit. iszonyat szar.

itthon hazaérve az egész napos szakadó esőtől és a fejfájás miatt (tuti a cigitől van, 6-kor bezuhanunk  az ágyba és 8-ig alszunk). 8 után éhes vagyok, a Férfi is, úgyhogy rendelünk kaját. ő valami bolognai sertésbordát (fúj!) én cézár salátát 900-ért. pont annyiba kerül mint az aznapi megspórolt cigi ára, de akkora adag, hogy megenni sem tudom csak a felét. este még fagyasztott málnát tömök magamba és egy kinder pingvint, mert kaptam egyet a Férfitől.

mérlegelés: 63 kilós hatalmas bálnabébi vagyok

szeptember 10. kedd 2. nap

hajnalban nem tudok aludni. hajnali 3-kor még vergődök (a délutáni alvás átka!) és persze éhes vagyok meg rohadtul rágyújtanék. így iszom inkább. de attól meg folyton fel kell kelni pisilni. reggel 8-ig nem tudom hányszor megyek ki wcre. fasza reggel, úgyhogy egy tökmagos-sajtos tetejű izét veszek a boltban, meg a kólát, mert az kell. kávét is iszom a munkahelyemen és a lila förtelem cigitől elszívok délután 2-ig pár szálat. ebédre a tegnap esti salátám maradékát vittem, úgyhogy azt eszem meg fél tökmagossal. persze rendelhettem volna valamit még a saláta mellé, de semmit sem találtam az ételkihordóknál, így inkább nem ettem. minden túl egészséges és túlzottan gusztustalan számomra. úgy mint: főzelékek, párolt zöldségek és drága húsok menüben 1200-ért.

délután elmegyek egy könyvért a Ferenciek terére, ahol megállapítom hogy elég gusztustalan lett a környéke és hiába építik nem látszik a vége. cipőt persze nem kapok, ott ahol szeretnék, úgyhogy irány a Fashion street, szépen süt a nap úgyis. a Vörösmarty téri NewYorkerben sikerül elköltenem az aznapi cigim árát. veszek egy fekete egyszerű pólót 890-ért. hazafelé a Pillók cukrászdában 7 darab sajtos rudacskát kérek a mellette levő zöldségesnél pedig 2 őszibarackot 180 ft-ért. ez lesz a vacsorám úgy határozok. ma este amúgy bevásárolni is mentünk mert a hűtőt kinyitva nem volt benne más mint egy doboz sört, ketchup, majonéz és ennyi. a fagyóban van 2 és fél csomag fagyasztott málna, a kamrapolcon popcorn és műzli, meg maradék csokik. de azokat nem esszük meg! nem! nem! nem szabad! délután 4-kor elszívtuk az utolsó szál dugi cigit a lila fertelemből. mostantól nem veszünk cigit, de tényleg nem.

a boltban 2800 forintért vettünk uborkát, hozzá joghurtot (ebből csináltam uborkasalátát magamnak vacsorára, meg holnap ebédhez) Barnabás lecsóhoz vett virlist, meg paradicsom-paprikát, én bűnöztem egy 500 forintos kecskesajttal és egy Capri-Sonne red fruits itallal, mert hányok már a víztől. nem vettünk chipset, kólát, csokit, se semmi zacskós levest. (egyből nem 4000-et fizettünk!) jah és kenyeret sem. kellett még mosogató szivacs, sima saláta meg tejföl a csirkéhez, ami még van itthon a fagyóban. jah és lesz egyik nap franciasaláta, ahhoz kellett venni mirelitzöldet.

vettem egy szép női cipőt is magamnak, de ez nem a diéta és a leszokás része. az kellett már nagyon.

ugyanitt holnaptól el kell kezdeni mozogni is és valahogy rá kéne venni a Férfit is, hogy ne csak én csináljam, hanem ő is. vagy együtt. 

egyébként a mérlegelés: 62,8 kilós mormota vagyok. és szívesen rágyújtanék, de nem szabad.