2013. április 10.

szinopszis

megállás nélkül ez a dal jár a fejemben, amióta kiadták klip formátumban. (jah igen, ezen a Magashegyi koncerten voltunk a MÜPA-ban pár hónapja.)





azóta annyi, de annyi minden változott. van ami jó irányba és van ami nem. nem igazán tudom, hogy hogy tudnám jól leírni, hogy mit érzek most, de a világ néha úgy tűnik hogy nem a jó irányba halad. túl sok rossz történik, emellett túlzottan apróságnak tűnnek a jó dolgok. igyekszem meglátni a dolgok pozitív oldalát, de nehéz, mikor naponta kapok szomorú híreket másokról/másoktól. 

és mindig a jó emberek mennek el. 

kibaszott sors, kibaszott élet. néha utálok ebben kibaszott világban élni.

most egy kicsit jobb, hogy leírtam ezt a mondatot. persze a káromkodás nem megoldás. a megoldás az idő, meg a barátok, meg a család, meg az, hogy meglássuk az apró boldogság morzsákat a világban. én ma már találtam néhány ilyet. keressetek és találjatok ti is, ezért éri meg ez az egész életnek nevezett akármi.

dalszöveg alább, több Magashegyi dal meg ITT. hibátlanok egytől egyig.

Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.
Platánfaág a lelógó ereszbe: beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, se kamaszkorom.
De minden olvadást fagyok követnek:
a polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
- eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!
Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled? 


2013. április 7.

a Hold túloldalán

ami van: próbálom összehangolni az életemet és belesűríteni mindent. kicsit zsúfolt most minden, de jól esik, hogy van mit csinálni. elkezdtem a könyvkiadónál dolgozni, szokom a dolgokat, ismerkedem a munkatársakkal, a feladatokkal és próbálok megfelelni. (fárasztó, fura belegondolni hogy 6 éve voltam utoljára próbaidőn). ezenkívül még ott van a cikkírás a Sanománál, ezenkívül hamarosan elkezdek egy új projektet egy új weblapnál. ilyet előzőleg nem csináltam, így kicsit parázok, hogy hogy fogok beletanulni, de úgy érzem, nincs lehetetlen. (ezt majd néhanapján visszaolvasom, amikor kezdem feladni, mert nem lesz egyszerű.) ezenkívül élünk a Férfival, minden hiperszuper, boldogok vagyunk. évekkel ezelőtt volt ilyen kiegyensúlyozott kapcsolatban részem. jó dolog szerelmesnek lenni, várni amikor hazajön, tervezgetni a jövőt, egymás karjaiban feküdni az ágyban és csak lenni és beszélgetni.

a szociális életemet élem azért a szabad perceimben. néha twitterezem, néha teszek ki egy-egy zenét a facebookra, és igyekszem emberekkel találkozni, mert ők töltenek fel. jövő héten megyünk 2 koncertre, moziba, megmutatjuk a barátoknak a kedvenc törzshelyünk a Finomító kantint, aminek a bejegyzését (hála a kiemeléseknek elég sokan olvastak. innen is köszi Kata és Jancsi az azóta is töretlen kedvességet és finomságokat!). jövő héttől beiktatom a sportot is, nem mintha a finom levesek miatt kéne leedzenem bármit is, egyszerűen muszáj 1 óra olyan tevékenység, amikor nem kell gondolkoznom, amikor szól a zene és csak csinálom, amit az edző mond. hétfőn megyek az első spinning órámra, viszonylag jutányos áron (1000 ft /alkalom, anno régen vidéken nálunk is ennyi volt mikor kezdtem) remélem heti 2x sikerül beiktatnom majd és jó seggem lesz nyárra és nem kell szégyenkeznem fürdőruhában a Balaton parton (nem mintha bármikor is tettem volna, viszonylag jó testem van, nincs okom annyira panaszkodni végülis)

a zenék jönnek mennek, de mostanság sok Brainst, Hősöket és Elefántot hallgatok (jók lettek az új albumok). álljon itt akkor a Hősök feat Fluor Tomi dal, mert szeretem és mert jó a szövege.




R: Teljesült tegnap ma is várod mi
Amíg nem felejtünk el álmodni
Itt nincsen ha esetleg meg talán
Találkozunk a Hold túloldalán

/Ecku/
Légy te a katona a vadakat terelő juhász
Űrhajós vagy focista nincs kiadva az ukáz
Hogy mi leszel diploma szakma kell egy befutó
Tűzpiros járgány igazi alomautó
Kacsalábon forgó az sem baj ha drága mi
A szelvény a zsebedben a lottó ötös számai
Utazd be a földet és építs időgépet
A kedvenc filmedben vagy szép az élet
A történelem viharait elállítanád
Ahol eltűntek ott újra kinőnek a fák
Hogyha felebredsz legyen mindig barátod
Kívánok továbbá egy boldog családot

/Brash/
Szegény koldus álmodsz menedékről rég
Ahol nem fagyos a lépcső ahol gőzölög a káve
Remélj szebb világot napsutest ború helyett
Fejben eljutsz bárhová csak csukd le a szemed
Szántóföld neked megjön az eső holnap
Kedves ország rólad majd a napilapok szólnak
Hogy megváltoztál a pórnép kezet nyújt
Lelegezz a válladról dobd le az évszázados súlyt
Szárnyalj legyél sanzonénekesnő
Kislány aki Edith Piaf lesz ha egyszer felnő
Álmodj mert azt nem veheti senki el
Ébredj a hold másik oldalán fel

refren /2x/


/Fluor/
Megin' csorog az óra ja nehéz az ébredés
Álmodj róla hogy szép az élet és
Ami rossz csak tévedés bármi vár
Legyen eggyel jobb a korábbinál
Kézbe' kéz csak te vagy ott meg én
Nézd mindent beragyog a fény
Van hogy menni kell de az illatod marad
A háztetőről figyelt csillagok alatt
Hee ez most valóság vagy egy álomkép
Nem latom meg
De mikor átölelsz én megszámolom
A szívveréseid így tudom hogy álmodom

/Mentha/
Hey! Mesélj mar! Na milyen almaid voltak?
A holtak hajnalán behódolunk a holdnak
Te is belegondoltál szerintem nem egyszer
Ha lehetne mindennap megtenned ezerszer
Var rad az agyban a tollasbál ma
De akinek nem alma az ne vegye magara yo'
Repül a bálna ki tudja hol áll meg
Talán a Hold túloldalán talán nem
Álmodj bátran amiről szeretnél
Mert mindent eltakar a szemhéjad a szemednél
Rab vagy a képzelet börtönében
De nálad a kulcs és te őrzöd ébren