summertime

nyarat akarok, meg fesztiválokat, meg PASO koncertet

szeretnék instant hőgutát kapni a reggeli naptól a sátorban már hajnal 6-kor.
szeretnék szúnyogokat (de ne sokat!) tábortüzet és koszos mezítlábakat
szeretnék könnyes röhögéseket, cigifüstös éjszakákat meg fehér csíkokat a vállamra a trikótól
szeretnék határtalan szabadságot, karszalagot és naplementét
szeretnék rövidnadrágot, törölközőn fekvést és zivatarban szaladást
szeretnék koncerten ugrálást, együtténeklést és boldogságot szerelemmel barátokkal

olyan messzinek tűnik és olyan megvalósíthatatlannak.

jó lenne kis üvegekben ezekből tartani egy-egy kis esszenciát és amikor úgy lenne kedvem kinyitogatnám és már a 2009-es nyáron érezném magam, vagy a 2010-esben.

jobb lenne mint a sanyarú 2011-es béna február vége, amikor a tavasz még messze sincs itt és szétfagyok ha kimegy az ajtón cigizni.

run run run baby

a futás csökkenti az idegességet. mostanság azt hiszem sokszor fogok futni. nyárra legalább fitt leszek és izmosan vékony.

oda lesz értem az összes pasi, nem győzöm majd őket visszautasitani és a randikat szervezni. minden csaj irigyelni fogja a kockás hasam, meg az izmos lábam és seggem miatt. szép leszek, okos, diplomás és elismert a szakmámban.

jaj bilibe lóg a kezem és nem is veszem észre

NEM

nem hagyom, hogy agyfaszt kapjak
nem hagyom, hogy elbasszák a napomat

mindenjó, mindenszép, mindentökéletes
örökéletmindenfegyver van fájdalomcsillapító, nyugtató, kávé, sírás és leszedálás nélkül is

(nah jó, kávé meg cigi az kell, a többi elhanyagolható)
a mosolyom viszont nem éppen őszinte, de leszarom. legalább nem látszik rajtam a feszkó

amúgy meg jó ez a szám!

UI: el kéne már menni egy Nemjuci koncertre valamikor
asszem még nem voltam.

szívrablás

ez a dal, ettől mindig, annyira de annyira magamba tudok zuhanni.

nem is hallgatom meg sokszor, de most előjött a Maszkura és a Tücsökraj MR2 Akusztik verziójában én meg azóta ezt hallgatom. eredetiben persze, mert az úgy hatásos.

mazohista hülye picsa vagyok és fájdítom a szívemet.

nem is tudom az enyémet hányszor rabolták már el?
mert hülye vagyok, és utólag mindig én is rájövök.
csak addig eltelik csilliónyi idő, meg sírok sokat.
másként kéne csinálni tényleg mindent.

Hülye voltál, mondom magamnak, majd ha ez elmúlik
Csak múlna már el, nem is én vagyok ez már
Csak szerettem volna, ha velem is van ilyen
És most benne vagyok, még sosem volt sűrűbb homály.

Pont az az egy, az az egyetlen darabja, az kéne
Elvinném, s ha nem akar meghalni, a többi jön el érte
A szíve egy dobozban, bársony közé raktam
És kopognak, az ajtóban áll, én meg örülök, hogy itt vagy

- Gyere be, mit hoztál ide el, csaknem hiánytalan
- Mindenem itt van, csak a szív kéne, ami még nálad van
- Azt nem adom, mert te azt örökbe adtad! - szólok mérgesen
S becsapom az ajtót, felőlem meghalhat

Aztán megbánom: tessék a sajátom, nesze az itt van
Dobogjon az benned, szolgálja életed, amíg van
Hülye voltál, mondom majd, ha ez elmúlik
Csak múlna már el, nem is én vagyok ez már

Hülye voltál, mondom én majd
Csak múlna már el, nem is én vagyok ez már

meg vagyok...

...KATTANVA!

Csak gondoltam mindenkinek szólok, aztán rájöttem hogy felesleges mert senkit sem érdekel :D

Jól elbeszélgetek magammal, még vitatkozni is tudok, ha elég ügyesen variálom a párbeszédjeimet.

Amúgy meg ez a ház itt egy bolondokháza, a szobám funkcionálhatna gumiszobának is, lónyugtató is van itthon, kényszerzubbony sem akadály. Amúgy is túlzottan sok a deviáns a családban, legalább nem lógok én se ki! Ennyi boldogít :)

fura

fura dolgokat képzelek be néhány mondatba, fura dolgokat képzelek egyes tettekbe. furán állok a dolgokhoz és én nem értem a miérteket és a hovatovábbokat. zavaros - bonyolult - fura minden.

nem tudok ma értelmes válaszokat adni senkinek. ráadásul tegnap este azt hiszem többet ittam mint kellett volna, aztán ennek most megvannak a következményei

jaj nekem!

(még jó hogy a legdurvább agymenéseim nem alkoholos állapotban törnek rám, hanem másnap.
az meg külön szerencse hogy ezeket nem írtam le még sehová és igy nem tudja senki elolvasni. szerencsém hogy nem irtam senkinek semmit sem mostanság. végem is lenne mint a botnak!)

mondom mi a szitu

az van hogy béna vagyok, és el fogom rontani a dolgokat csúnyán

csak akkor hibázok, ha úgy van, és általában (mindig) úgy van!

nem veszem észre a dolgokat, nem úgy fogom fel a világot ahogy kéne. türelmetlen vagyok, hamar feladom, elszúrom már az elején aztán picsogok meg rinyálok, holott magamnak köszönhetek mindent minden helyzetben.

"mondom mi a szitu, te lány én meg fiú"
Fluor Tomit idézni meg ritka száni. ennyi!

még jó hogy nem ittam többet, akkor már nem itt tartanék szerintem. bár tudjuk az alkohol nem változtat semmin, csak öl - butít és a nyomorba dönt. de legalább lehet nem lennék ennyire bizonytalan magamban.

másképp kéne szerveznem a bénácska életemet szerintem. és másként menedzselni önmagamat.....

van az a dal

bár Harcsa Veronika nem énekelte el a Too early-t, de a koncertje Gyèmánt Bálinttal igy is úgyis fantasztikus volt.

többet kéne jazz klubokba járnom, többet kéne olyan zenéket hallgatnom, amik megnyugtatnak.

több órán keresztüli instanst mosolygást eredményezett a jó zene, meg a jó társaság :)

azt hiszem a Vera féle jazzből sosem elég!

egy

egy dalt hallgatok pontosan egy órája és nem is hittem, hogy ennyit jelenthet. persze szeretem meg ismerem is régóta, de most újra előjött és rácsodálkozom újra és újra. a hangra, a dalszövegre, és előjönnek az emlékek, hogy mikor és miért hallgattam meg szinten órákig ezt a dalt.

biztos, hogy bolond vagyok, meg szentimentalista de legalább vállalom.
azt már nem viszont, hogy melyik ez a dal. majd egyszer, most még nem érzem úgy hogy le kéne írnom, vagy meg kéne bárkinek is mondani.

ui: holnap, ha ennek a dalnak a hatására hülyeségeket mondok vagy teszek üssetek le egy péklapáttal :) köszipuszi!
ui2: persze nem egy dalon múlik az élet ezzel én is tisztában vagyok szerencsére!

2436

2 hét alatt -4 kiló új 36-os nadrágméret

tudom én hogy nincs ez igy jól. de nem tehetek róla.

eszem pedig, de valahogy mégis túlzottan sokszor megy el az étvágyam és úgy nem igazi az egész.

valaki vigyen el egy jó étterembe, tegyen elém 5 fogásos menüt, mondjon közben vicces dolgokat, hogy időm se legyen agyalni közben hülyeségeken és ígérem mindent megeszek és újra 60 kilós leszek.

álom az álomban

este egy kicsit bealudtam és olyan álmom volt, amiben szintén álmodtam és felriadtam majd olyan eseménysorozat vette kezdetét, amiből sírva ébredtem fel és fél órán keresztül bőgtem az ágyban.

minden annyira valóságosnak tűnt álmomban. kegyetlenül valóságosnak és amikor magamhoz tértem annyira sajnáltam hogy mégsem volt az.

ha a szívemnek lennének még épen maradt részei, azok most hullottak csörömpölve darabokra. kéretik a partvist és a lapátot hozni és összesepergetni mert én most erre képtelen vagyok

társkereső hirdetés

"makrancos lányhoz keresünk sütni főzni tudó házias pasit!"

hát így állunk, ha én kerülök szóba egy családi ebéden amikor egy ismerős érkezik aki rögtön le lesz támadva, hogy ilyen paraméterekkel keressen nekem pasit az ismeretségi körében.

pont ezért gondolom úgy, hogy sosem lesz senkim, mert az önbizalmam tépázzák meg ezekkel a kedvességekkel. nekik ez vicces és ők így gondolják, hogy ilyen vagyok, úgyhogy a végén én meg már el is hiszem ezeket.

imádom egyébként is amikor a nem létező magánéletem van terítéken. ezen a legjobb másoknak poénkodni meg röhögni egy jót. kár hogy én nem nevetek ezeken :(

anno

2007-02-20: megkaptam az akkori pasimtól Szabitól Paolo Nutini első cédéjét. azóta szerelmes vagyok Paoloba. Szabolcsba szerencsére már nem.

2008-02-20: kiakadtam azon, hogy a Szabi, ha nélküle megyek el valahová képes hetekre besértődni. ám ha elhívom magammal, akkor nem jön. azon rinyáltam hogy folyton együtt vagyunk és lélegzetvételnyi szabadságom sincs. szakítottam is vele még ebben az évben, igaz ősszel és csak 5 és fél év után, de akkor is megtettem.

2009-02-20: kihagytam életem első és utolsó főiskolás gólyabálját, mert akkor egyedül voltam és senki sem hívott el, így én se mentem. pedig vártam valaki meghívására, de ő inkább egy európai desztinációt teljesített valahol és meg tévézhettem itthon.

2010-02-20: Doriszkához utaztam le a suli után szakadó esőben és csajos 7végét csaptunk Tündével meg vele. este a Bíborosban kötöttünk ki és 2 rum&kólától már be voltam szédülve.

2011-02-20: hülye dalokat hallgatok, hülyeségeket tweetelek és hülyeségeken agyalok és kurvára unatkozom így szombat este egyedül.

azt hiszem, a blogjaim csak arra vannak, hogy néha lehessen tartani egy ilyen napi anno-t. amúgy régen sem volt semmi sem jobb és azóta sem sokat változott a helyzet. kíváncsi vagyok mi lesz 5 év múlva velem!

jaj

ésmégegyszerjaj

Üdvözlöm, érintem, nem mutatom
Nem emlékeztetem, nem kutatom
Nem zavarom, zavarom csak figyelem
Belefeledkezem, vele utazom

Nem sürgetem, nem várom
Nem bántom és nem sajnálom
Ha nem sajnáltatom magam, magam adom
Megadom, megadom, neki megadom magam

Felkavarom, felkavarodom
Megálmodom, belelátom
Megkövetem, megkövetelem
Megszelídítem, megbánom

Meggyújtom, eloltom, meggyújtom, eloltom

Megoltalmazom, elragadom
Elragadtatom magam, magam adom
Megadom, megadom, neki megadom magam

De nem suttogom, elkántálom
Megkóstolom, megkínálom
Keveredek, belehabarodom
Belefeledkezem, vele utazom

Ha kínálom,komálom, imádom
Megszállom, megbabonázom
Ha megbabonáztatom magam, magam adom
Megadom, megadom, neki megadom magam

elmebaj

komoly problémáim vannak azt hiszem. vagy túlzottan ráérek rémeket látni mindenben és mindenkiben.

mondjuk a megérzéseim eddig sem hagytak cserben azt hiszem.

túlontúl lefárasztott ez a 9 óra tömény oktatás. a szakdogámon kéne járatni az agyam, vagy valami táncmulatságban ereszd el a hajamat játszani meg az eszemet. ehelyett otthon játszom majd meg a billentyűzetet fogom püfölni, addig hogy már fájni fog az összes ujjpercem

amúgy nem szenvedek elmebajban, élvezem minden percét, ahogy tartja a mondás (hahahahaha perszepersze)

túl

túl gyors
túl lassú
túl korai
túl sötét
túl fájdalmas
túl világos
túl képlékeny
túl vicces
túl kegyetlen
túl hirtelen
túl új
túl régi
túl mindenen és semmin

kelts fel!

képes vagyok ezt a gagyi SP dalt meghallgatni napjában 47x
ez már valami kegyetlen mánia lett úgy látom
lehet ettől vannak rémálmaim?!

mostanában tényleg annyira durva és erőszakos álmaim vannak, hogy nem győzök reggel azon merengeni vajon honnan érkeznek ezek az impulzusok. illetve persze tudom, hiszen mindenre van magyarázat mindig minden körülmények között. van egy füzetem az ágy mellett, néha le is írom őket, hogy ne felejtsem el rögtön. mondjuk ezeket nehéz is lenne, mert annyira valóságosak és veszélyesek és annyira rosszak néha.

az egyik álmomban csúnyán megvertem valakit féltékenységből, ömlött a vér egy bárpultnál a padlóra és nem éreztem magam hibásnak, mert megérdemelte az illető. legalábbis azért, amit az álmomban tett mindenféleképpen. egy másikban meghaltam mert lezuhant a lift, amivel menekültem és hiába nyomogattam a gombokat a becsapódást nem lehetett elkerülni. még azt is éreztem, ahogy eltörik mindkét lábam és szétzúzódik a testem. fenséges volt felébredni a takaró alatt és megtapogatni a testrészeimet, hogy még egyben vagyok. ráadásul megint elkezdtek üldözni a köcsög zombik és láttam egy két halottat is az álmaimban.

persze voltak jó pillanatok is, de ezeket nem írom le mert a végén még nem válnak valóra (bár amennyire az álmaimban hiszek ebben nem reménykedhetek asszem)

álmodni ettől függetlenül mégis jó és szükségszerű. nélkülük nem lenne értelme az éjszakáknak mostanság. meg sok mindenre rájövök belőlük, csak néha olyan jó lenne ha valaki felkeltene a legrosszabb részek előtt

logikai kérdés halmaz

vajon mennyi idő múlva felejted el valakinek az arcát?
vajon mennyi idő kell, ahhoz hogy ne emlékezz a szeme színére?
vajon mennyi idő kell, ahhoz hogy a hangját és nevetését elfeledd?
és téged mikor felejtettek el végleg?
a helyzetek visszaállíthatóak olyan múltbeli állapotúra amilyenre megfelelő lenne?

előbbi 3 erősen folyamatban van. az utolsó előtti már lezajlott ebben biztos vagyok. az utolsó meg úgy tűnik megvalósíthatatlan (de nem miattam azt hiszem).

nem kéne blogot írnom, mert nem tudom így sem úgy sem kontrollálni a gondolataimat a fejfájásom miatt, de roppantul unatkozom így a sötétben egyedül, úgyhogy ezzel legalább eltelik egy kis idő. igazából nem is tudok semmit sem írni, vagyis amiről kéne arról rohadt nehéz (főleg ilyen rohadt későn rohadt migrénnel küzdve). Levélben persze ki tudtam fejteni és ki is kellett már valakinek, mert nincs kivel beszélnem ezekről mostanság úgy élőszóban meg máshol sem. Senki sem kérdezi meg, hogy hogy vagyok lelkileg, meg mi az ami bánt, bár ahogy nézem mindenki kisebb gondja is nagyobb az enyémnél úgyhogy megértem, ha most az én szétgyepált zavaros lelkivilágom üdvözlése cseppet sem fontos szempont az ismerősöknek.

Persze az okés, hogy testileg szétestem látványosan ezt látja aki lát, de ez úgyis elmúlik. Ott belül viszont fáj egy-két dolog, amit nem tudok megosztani senkivel. Akivel kéne, azzal nem merem mert szerintem őt nem érdekli már ez a dolog. akire nem tartozik azzal nem akarom, így maradnak a levelek, meg a draft blogpostok meg 1-2 kivételes ember végtelen türelme, amit innen is köszönök!

az van hogy rosszul viselem az emberek hiányát meg nehezen dolgozom fel ezt a kurva sok kérdéshalmazt a fejemben ami megmaradt

bár mindenre lenne válasz
bár attól jönne, akitől várom
bár nem kéne azon agyalni, hogy most akkor mit miért és merre hány méter
bár tudnék néha a fejekben olvasni és fele ennyit lelkizni meg hülye konzekvenciákat levonni az egész világból benne mindenről és mindenkiről

random vers reggelre

Hiánya: minden
elvesztése: hivatás:
jobb-rosszabb: kevés.

(Fodor Ákos)

bittersweet

a legjobbkor tudom elővenni a legjobb zenei albumokat

ez meg kivételesen felülmúlhatatlan számomra és legalább 2 éve nem is hallgattam meg, erre most beugrott és muszáj volt. tényleg érdemes őket meghallgatni, szerintem senki sem nagyon ismeri őket, pedig jók. túlzottan jók!

amúgy meg tényleg keserédes minden

"Once upon a dream, I was dying for you
Tating only sweet, drinking memories of you
Your hand touches my cheek as you whisper softly"

run away

albérletet keresek
jelige: menekülnék otthonról

szükségem van a magányra, arra hogy magamnak éljek, arra hogy nyugtom legyen, arra hogy végre akkor és úgy érjek haza ahogy én akarom. arra hogy ne kelljen másokhoz alkalmazkodni és ne kelljen elviselni anyuékat.
szeretem őket egyébként, de most az egész világot utálom így nem tudok normálisan viselkedni velük se. magamra sem figyelek oda. meg is lett az eredménye

tegnap este landolt az dizájnos üveg mérleg a jobb láb fejemen. csúnya lila lett rögtön, de nem tört el asszem egy lábujjam se. a munka miatt nincs időm röntgenre menni, és amúgy is magamnak köszönhetem :(

kezdek teljesen szétesni. változás kell mert a gumiszobában kötök ki aztán baszhatom, mert senki sem fog látogatóba jönni hozzám

holnap

az gáz ha én bestresszelek a Valentin naptól?
(tudom a választ: GÁZ HÁT!)

de sajnos ez van, nem tudok mit tenni, nincsenek jó emlékeim ezekről a napokról.

amikor volt valakim sosem úgy sültek el a dolgok, ahogy szeretettem volna. persze nem erről a napról kéne szólnia egy kapcsolatnak, sőt teljesen lényegtelen igazándiból, de talán egy icipicivel több törődés ilyenkor megérdemelt lenne.

amikor senkim sem volt, mindig az okozott problémát, hogy az összes barátnőm, arról számolt be hogy milyen cukiságot vagy meglepetést kapott a pasijától ezen a napon én meg irigykedtem. tudom az irigység csúnya dolog, meg majd a pokolra jutok.

akinek szintén nem volt senkije mint nekem, az is kapott szerelmes üzeneteket egy titkos rajongójától, vagy épp egy pasi állt elé és randira hívta vagy meglepte ilyenkor.

halál ciki volt a nap végén bevallani a "csajos számvetéseknél" hogy velem ilyen még sosem történt meg. (azóta sem soha)

persze nem szeretnék én szívecskés lufikkal körberakott irodát, hatalmas transzparenst szeretlek felirattal vagy hatalmas rózsacsokrot a recepcióra futárral küldetve csak valamit. valamit valahonnan hogy tudjam hogy egy kicsit engem is szeret valaki, még ha ez egy jó barát is. mert az hiszem ez a nap erről is szól(na)

nekem most sem fog jól sikerülni úgy érzem és már előre látom a következő blogom témáját.

UI: és igen, jöhetnek a troll kommentek, hogy mekkora rinyagép vagyok. lehet még hozzáfűzni a régebbi postjaimhoz is fincsi dolgokat.

UI2: és ha már ennyire benne vagyunk a sűrűjében, akkor lehet a komment helyett küldeni nekem holnap az irodába befelé csilliónyi táblás csokit, hogy legyen sok boldogsághormon bennem és túléljem a szerelmesek ünnepét! komment helyett ez hasznosabb lesz! köszike!

picsakészen

eljutottam a szánalom legalsó fokára. hát ez is megvan, aztán még este sincs. hurrá!

a vonaton velem szemben ülő nő szerintem azt hiszi tömeggyilkos vagyok ezzel a fejjel. nem is csodálom kicsit szétestem pedig csak kattingattam párat, erre most itt bőgök mint egy hisztis picsa.

nem vagyok én ilyen. ez nem én vagyok!
elvittek a földönkivüliek valamikor és kicseréltek egy idegbeteg, gyenge, rinyálós másik Anettre aki egy 2 lábon járó szerencsétlenség.

amit lehet elrontok, amin lehet kiakadok, amin csak lehet elbőgöm magam, akit csak lehet elküldök a picsába
nem vagyok jó társaság, nem tudok pozitivan hozzáállni az élethez és ezt kurvagyorsan megérzik az emberek.

az egyik fele le se szar, mert nem kiváncsi a rinyálásomra (teljesen jogosan)
a másik fele pedig még rátesz egy lapáttal és még egyet belémrúg, hogy jobban fájjon.
és tényleg fáj is

azt hiszem nem véletlen hogy mire ezeket leirtam bedobta a random lejátszo Fluor Tomi Picsakészen cimű számát

picsakészen vagyok. kéne egy jó pszichológus vagy olyan ember aki vigyáz rám egy kicsit, hogy ne hagyjam el magam

napi jótanács

"Ezt most meg kell élni. Túl kell élni."

bárcsak ilyen könnyű lenne megfogadni a tanácsokat.

azt hiszem én idegrohamban fogok meghalni.

ráadásul olyanban amik emailen keresztül támadnak.
vagy olyanban amit az ellenkező nem okoz.
vagy olyanban amit én okoznak magamnak.

inkább az utóbbi valós kép.
de legalább nem fog fájni remélem. csak előtte lesz rossz, aztán minden elmúlik és csodásan fog sütni a nap, körülöttem csillámpónik fognak fényes sörénnyel szaladgálni és boldog leszek. és NYUGODT!

totálisan békésen nyugodt.
mikor is volt ilyen érzésem?
(nem is emlékszem)

vár

ma elmentem a Széchényi Könyvtárba és körbesétáltam a Budai várat (persze, nem jószántamból magassarkúban a macskaköveken, hanem mert sikerült rossz helyen leszállni a buszról és eltévedni). De pár óra séta után megállapítottam, hogy a vár az még mindig szép a falai meg még mindig állnak és jó nézni onnan a naplementét.

ahogy a Budai vár körül, a falak körülöttem is állnak. de ez legalább biztonságot ad és megvéd a betolakodóktól. néha valaki beleshet a várfal mögé, ha elég kitartóan ugrál előtte, vagy hoz egy trambulint esetleg egy létrát amivel átmászhat. kevés ilyen találékony lovag volt akinek ez sikerült.

ráadásul ők ezt rövid időben belül el is rontották. katonáikkal megtámadták a kis váramat a legváratlanabb pillanatban én pedig visszavonulót fújtam és a létráikat azonnal visszalöktem a várfalról. ha volt lőpor akkor gyorsan töltöttem az ágyúkba is, hogy rájuk célozzak és végleg elüldözzem őket a környékről. hogy ez sikeresnek mondható taktika-e vagy sem egyelőre az a biztos, hogy a várfalam még bírja. igaz van itt ott némi repedés, de folyamatosan foltozom őket befelé.

már nem bízok abban, hogy lesz egyszer valaki, aki majd áttöri ezeket a falakat. nehéz esélyt hagyni bárkinek is, hogy aztán fájó harc legyen belőle ott legbelül. nem merem már kiadni magam. minden amit ide írok csak érzéstöredék, pillanatnyi érzelemhullám, meggondolatlan és néha megbánt mondat. nem a teljesség. azok máshol, jó mélyen elrejtve draft postokban állnak és törlésre várnak.

de így is hiába, mert még mindig azt hiszem, hogy az írás terápia nekem. persze a soha ki nem lőtt blogpostok halmozódnak, de néhány okos szerint ettől is könnyebb az ember szíve. (még nem érzem). azokban bátran elhordhatom mindennek az embereket. írhatok csúnyán és érthetetlenül. leírhatok benne neveket legyen az szeretett vagy utált személy. leírhatom úgy a dolgokat, ahogy tényleg szeretném, de ezt nem lehet.

túl sok mindent kockáztatnék vele.
nem adhatom ki magam teljesen, annak sosincs jó vége.
tapasztalatból tudom, ezért is olyan magas az a bizonyos várfal

vajon lesz valaha egyszer olyan akinek sikerül átjutnia teljesen?

mielőtt lemegy a nap...

...még világos van pár percig aztán egyszercsak kurva sötét lesz.

én meg blogbejegyzést írok erről a fájdalmas filmről (Mielőtt lemegy a nap - 2004, van előzménye is Mielőtt felkel a nap címmel) és mielőtt kilőném kurva gyorsan kitörlöm nehogy bárki elolvassa.

mert abból a postból, ami annyira depresszívre sikeredett mindenki azt hinné, hogy sürgős orvosi ellátásra szorulok vagy rögtön a post után eret vágok magamon. bár azért azt le kell szögezni ez a film nem a happy endekről szól, viszont legalább vannak benne közhelyes idézetek. pl EZ meg lehet rajta bőgni és nevetni és szép helyszíneken játszódik.

szóval szeretem ezt a filmet és utálom is egyben.

most egyébként is utálom az egész világot és benne magamat meg az embereket és az érzéseimet, a reggeleket, a munkát, az iskolát, a hajamat, a napsütést, a vonatozást meg a BKV-t, anyuék hülyeségeit meg a repedéseket a szobám rózsaszín falán.

amíg nem leszek vállalható állapotban inkább nem írok semmit sem sehová. aki akar bármit is úgyis megkeres vagy elhív valahová (már ha egyáltalán feltűnik valakinek, hogy nem vagyok jelen az életében. nem teszek arra inkább semmit, hogy hány ilyen ember lesz, nem akarok nagyot bukni) , hogy beszélgessünk a naplementéről meg a csillámpónikról vagy csak egyszerűn megfogja a kezem és elrabol, hogy ne legyek egyedül.

és ha már ott van és személyesen lát belémerőszakol némi táplálékot (főként csokit mert abban sok a boldogsághormon) és elmondja hogy minden jó lesz egyszer (én meg talán elhiszem)

és ha már ott van meg is ölelgethetne egy kicsit. nem kell sok, csak egy icike-picike boldogságszelet amitől a másnapi napfelkelte szebb lesz.

áh!

néha annyira visszaírnék néhány mailre, hogy a kurva anyád jól van?

de nem tehetem, így inkább lenyelem és majd elfelejtem, ahogy a többit.
(bizony van ott több is még ahonnan ez jött)

ui: a tányérok meg könnyen törnek a lepattanó kis szilánkok megvágják az emberi talpakat aztán folyik a vér és keresni kell némi ragtapaszt és feltakaritgatni magad után, hogy az alvó háznép ne vegye észre a vérfürdőt. csodás esti pillanatkép!

még jó, hogy nem a nyaki ütőeremet vágtam el, vagy azt ami a combomban van (van ott egyáltalán?) mert akkor nem lenne elég egy hadsereg sem, hogy utánam takarítson. mondjuk a piros pipacsokhoz a konyhacsempén roppantul illene ez a festői kép.

legalább meg lenne oldva az email olvasási kényszer képzetem. előbb utóbb úgyis betelne az a postafiók, aztán nem kapnék több levelet mind visszamenne a feladónak olvasatlanul örök tanulságként, hogy tányért törni mezítláb a konyhában roppantul veszélyes mutatvány email olvasás után.

(kibaszottul morbid vagyok tudom)

zene+szöveg

Te nem tudod mi az a szerelem
Te nem tudod mi az hogy elevenen égsz el
Vajon meddig mész el?
Te nem tudod mi az a magány
Te nem ismered azt a várakozást
Mikor lépésről lépésre ismerem fel
Azt hogy nem te leszel, aki megérkezett.
HA most megfordulok vajon ott fogsz-e állni,
Ha kinyitom a szemem foglak-e látni
És ha
Megérkezünk fogsz-e rám várni
Ha megérkezel?
Te nem tudod mi az a szerelem,
Ha szikrázó nyári esti egeken
Nem érzed úgy hogy az összes kihúnyt csillag
rád nehezül
És ott ül a szíveden.

nyaff

azt hiszem elért valami kórság és kis időre teljesen romjaira hullik a testem. jelenleg fáj a torkom, a fejem (persze az, hogy nem aludtam tegnap / ma semmit az sok mindent megmagyaráz ebből) és mintha lázam is lenne. persze, kúrálom magam használható vagyok még, de hiányzik valaki aki ápolna és megsimogatná a fejem ilyenkor. adna pár puszit, mellémbújna és betakargatna és hozna teát, ha látja hogy elfogyott. vágyálmok jelenleg

jah! ha a kórság nem elég fogytam 2 kilót múlt vasárnap óta. jó mondjuk tényleg nem eszek, de nincs étvágyam, most meg pláne.

azért aggódni nem kell. idejében kaptok gyásztáviratot, hogy megvegyétek a koszorúkat a síromra illetve azt mégsem! inkább szórjátok szét a hamvaimat valami nagyon meleg helyen, ahol kék a tenger, pálmafák vannak és örökké süt a nap. erre vágyom! úgyhogy csak repjegyre kell gyűjteni, ha meghalok, nem holmi béna gyászkoszorúra!

amúgy a baj úgyis csőstül jön, nem csodálkozom, hogy a lelki gondjaim után a testem is átveszi a szenvedést

nulla

azt hiszem van mindennél lejjebb. mindig van. újra és újra

nem aludtam semmit, bedöntöttem egy valag kávét még más az igazat aludja a superbowl döntő után én dolgozni fogok. sikerült ezt is elérni mindenki nagy örömére

6:10re hazaértem, nem jutottam be a lakás mert anyuék kizártak. el is szakadt a cérna úgyhogy nem sok víz kellett hogy leszedjem az arcfestésemet mert lesirtam frankón. amúgy meg katasztrófa volt az este.

otthon kellett volna aludnom és akkor nem lenne lejjebb talán. bár már ebben sem hiszek. biztos mindennek oka van.

UI: ha holnapra nem halok meg szivrohamban a sok kávètól és energiaitaltól akkor talán rájövök

vonaton

még sosem irtam vonatról blogot. nem mintha lenne is értelme bármit is irni most egyébkent.

talán majd holnap, ha túléltem a superbowl döntő okozta hatásokat

még mindig nem tudom milyen lesz ez az egész igy, de amig van rum&cola nem lehet akkora gond

jaj

azt hiszem ez a blog csak a lelki nyomoromról szól.

szuper lehet mind a 10 feliratkozattamnak erről olvasnia, meg minden idetévedt kósza látogatónak. kéne egy másik blog a jó dolgaimnak is.

kéne egy sikereim blog az életemről (munka, szerelem, karrier, poénos dolgok az életemből)

jah hogy oda nem lenne mit postolni?

hát ez itt a szomorú kérem szépen :(

ez+az

ma nem olvastam semmit sem (ami kicsit zavar)
ma nem szomorkodtam semmit sem (ami teljesen jó)
ma sokat nevettem (mert viccesek a családtagjaim, és a barátaim is)

ma kellett ez a sok jó, mert hamarosan hiányozni fognak ezek a pillanatok és nem szeretném ha újra előjönnének a rossz időszakok, amikor a sivár hétköznapok átveszik ezeknek a helyét.


ha lenne varázspálcám (a talárom mellé) akkor eltüntetnék minden szart az életemből és csak jókat varázsolnék helyette.

jah és persze néhány ember megérdemelné a Crucio átkot. erősen suhingatnám azt a csillámpóni szőrből készült varázspálcát hadd fájjon

hm

meglepően értelmesen kezeltem/kezeltük ezt a helyzetet. cuccok összeszedve, beszélgetés és osztozkodás (barátok kettéfűrészelése nélkül) hazacipekedés röhögve (bár ez inkább D. érdeme aki szintén egy herogirl, és szerinte én is azt vagyok)

azt hittem rosszabb lesz, meg hogy teljesen magamon kívül fogok üvölteni és bőgni felváltva (amíg meg nem fulladok mindenki nagy örömére. utóbbi napok tanulsága szerint ezt könnyen és gyorsan el tudom érni, bár inkább társaság nélkül és kevésbé hangosan produkálva mert már réges régen a sárgaházban lennék kényszerzubbony alatt) de nem volt ilyen helyzet.

a humor segít(ett) azt hiszem még a legocsmányabb és a legszarabb helyzeteken is.

nekem meg azt mondják hogy van. én nem érzem ezt, de mindegy. magamat úgyis teljesen másnak látom mint a körülöttem lévő emberek

persze lehet hogy később más lesz ez az egész (fura) helyzet, de egyelőre nem agyalok ezen

új lap, új élet, új haj, új célok de azért azt hiszem még a régi vagyok
(ha valaki az ellenkezőjét tapasztalja verjen pofán, nem fog zavarni)

backspace / format c

egy szakítás után nem lehet barátság két ember között?
egy barátságból alakul ki a legjobb szerelem két ember között?
egy barátságból kialakult szerelem és szakítás után működhet még a barátság tovább?

volt már olyan pasim, aki a legjobb barátom volt, miközben a szerelmem is. egyszerre. a szakítás után nem tudtunk barátok maradni többé. egyikünk sem akarta, fájdalmas volt.

egyébként is úgy tartom, hogy a legszarabb befejezés a "legyünk barátok" jelige. ez teszi fel az i-re a pontot, ettől kapok agyfaszt és menekülök az illető elől örökre és menthetetlenül. én még ezt a két szót nem tudtam kimondani, és nem is akartam mert nem volt arra alkalmas ember, vagy én nem volt elég felnőtt ehhez.

de meguntam az elfutást, nem akarok örökké menekülni, nem akarok barátokat veszteni, nem akarok kényes pillanatokat, nem akarok másoknak problémát okozni, nem akarok szánakozó pillantásokat, nem akarom magamat kurvára feleslegesen szétstresszelni

nem akarok mást csak egy nagy backspace gombot megnyomni az utolsó karakter után. visszaállítani a rendszer előző állapotát pár hónappal régebbre. a rossz részeket a memóriában jó mélyre temetni és alfanumerikus jelszóval levédeni. csinálni egy töredezettség mentesítést, újraindítani a windowst és ctrl+c-vel kijelölni a jó dolgokat majd ctrl+vel bemásolni újra és indítani az új dokumentumokat új lapokkal.

persze megint máskor azt gondolom, hogy mindez lehetetlen és kell a format c és hozni kell a rendszerlemezt és újrainstallálni az egész windows-t és nincsenek maradandó bitek meg bájtok, vírusok és fullon újra építeni minden adatot.

nem tudom melyik a jobb megoldás, nem tudom melyikkel járok jobban, nem tudom igazából mit akarok, nem tudom igazából mit érzek, nem tudom, hogy mit és miért csinálok, nem tudom, hogy miért agyalok ezen hajnali 1-kor sírva.

időutazok

tudom, hogy nem ajánlott ezt a könyvet ilyenkor olvasni, de mazohista révén belekezdtem Niffenegger Az időutazó felesége regényébe.

a vonaton mellettem ülő lányon már láttam, hogy legszívesebben fogná magát és arrébb ülne, mert nem szeretné, hogy összesírjam az ölében heverő pulcsiját, de némán tűrt. nem volt más választása, ő ült belül. én meg nekikezdtem a könyvnek és a 3. sornál már sírtam.

"Nehéz, amikor az ember itt marad. Várok Henryre, és nem tudom, hol van, nem tudom, hogy van. Nehéz annak, aki marad.

Elfoglalom magam. Úgy gyorsabban telik az idő. Egyedül fekszem le, egyedül ébredek. Sétálok. Addig dolgozom, amíg elfáradok. Nézem, hogyan játszik a szél a szeméttel, amely egész télen a hó alatt lapult. Minden egyszerűnek látszik, amíg az ember el nem tűnődik rajta. Miért fokozza a szerelmet a távollét?"

hát így kezd az időutazó és így fogynak el szépen lassan a lapok és a könnyeim is majd.

tudom, hogy az idő segít, meg örökké nem eshet blablablablablabla közhelyek és nem fogok a végtelenségig a padlón lenni. (tapasztalat, hogy nem is lehet ott heverni túlzottan sokáig mert hideg van és én ritka fázós lány vagyok) szerencsére vannak barátaim, van egy viszonylag kettyós családom, akiknek most erősen kell koncentrálniuk arra, hogy ne kérdezzenek és ne faggassanak (megtiltottam ugyanis nekik. anyámon látom, hogy nagyon kell fegyelmeznie magát, mert olyan mint én - örökkíváncsi egyszerre100kérdéstfeltevő)

igazából félek a kérdésektől. nem jövök ki jól belőlük. csak magamat hibáztatom a rájuk adott válaszokban és ez nem tesz jót

a barátok meg lassan, de biztosan előszedik a kiskanalaikat és segítenek összekapirgálni. sajnos el fog tartani egy darabig azt hiszem ez a művelet. (bízok benne, hogy valaki majd észbe kap és egy (szív) lapáttal áll elő. azzal gyorsabban megy minden azt hiszem)

reménykedek és időutazok

tehetetlenség

olyan tehetetlennek érzem magam a mai este után. úgy szerettem volna valami biztatót mondani D-nek, de a telefon lerakása után (ami lassacskán 4 órája történt) csak bőgni tudok még mindig sajnos.

egy ember elvesztése iszonyatosan szörnyű dolog. nem kívánom senkinek. a szívem szakad meg, hogy ezt neki is át kell most élnie. nem érdemli ezt, senki sem érdemli meg, mégis úgy döntött ott fent valaki, hogy ennek így kell lennie most.

emellett a hír mellett azt hiszem teljesen eltörpül az, hogy katasztrofális napom volt, hazafelé rosszul lettem, nem tudok rendesen enni/aludni, ráz a hideg és használhatatlan vagyok testileg és lelkileg is. minderre rájön egy lapáttal ez az egész és előhozza belőlem azokat a mélyre temetett emlékeket és érzéseket, amiket már 12 éve őrizgetek. és hiába eltelt ennyi idő meg év mégsem tudok értelmes mondatokat kinyögni és elmondani, hogy mi ilyenkor a teendő. teljesen tehetetlen vagyok pedig nem így kéne lennie. erősnek kéne lennem, jól kezelni a helyzetet és segíteni a másikat, de úgy tűnik nem megy ez sem...

a szívem szakad meg és nincs itt senki, aki a kis darabkáit segítene összekapargatni a földről és egymás mellé illesztené :(

bipoláris

azt álmodtam hogy 2 gyereket nevelek. az egyik 3 éves volt a másik 7. lekváros kenyeret ettek a konyhaasztalnál és akkor sem voltam mérges, amikor összelekvározták a terítőt. a kicsi fiú volt a nagyobbik lány.

álmomban nagyon szerettem őket és határtalanul boldog voltam.

aztán felkeltem vigyorogva és kifelé menet úgy belerúgtam az ágy lábába, hogy egyből lehervadt a mosolyom és a sírás kerülgetett.

szétfagytam az állomáson, felszálltam valami Szibériából érkező vonatra, megkaptam a fizu smst és ettől újra vigyorogtam. aztán most meg nem vigyorgok, eddig tartott.

így megy majd ma ez egész nap? ez valami bipoláris szarság keddenként?