kiszolgáltatottság

ülsz egy hideg váróteremben, ahol kosz van, meg mogorva nővérek és vársz arra, hogy behívjanak vizsgálatra. persze a betegsorrend összevissza van, várni kell, rád meg lassan rád sötétedik. olvasni nem tudsz, mert amúgy is össze van szorulva a gyomrod és 2 mondatot nem tudsz elolvasni összefüggően. úgy érzed magad, hogy legszívesebben elszaladnál hazáig, hogy otthon a takaró alá vackold magad és addig aludj még el nem múlik ez az egész rémálomszerű dolog.

persze elszaladni nem lehet, a nővér úgyis behív. az ultrahang zselé kibaszott hideg, de a doktornéni legalább kedves. a melleidet tapogatják és tanácstalanul állnak feletted fehér köpenyben, te meg igyekszel nem sírni egy kicsit se, sőt egyáltalán nem! mert erős vagy és okos és csak kérdezel a jövőről félve, hogy legalább azzal tisztában legyél, hogy mi vár rád.

biopszia. kapod a gusztustalan szót az arcodba, pontosan 10 nap múlva.

fő a pozitívság, a doki néni is biztat, anyukád szerint is minden rendben lesz, a barátod és a barátaid is melletted állnak úgyhogy baj nem érhet.

(de azért kibaszottul tudod, hogy nagyon fog fájni a vizsgálat, és 10 napig emiatt fogsz rettegni, aztán az azutáni napokon meg attól, hogy vajon mi lesz az eredménye az egésznek.)

true story of my life