egészségügy

eddig nem sok dolgom volt vele (szerencsére). csak akkor megyek orvoshoz, ha vinni kell (ergo saját lábamon ritkán nyitok be egy egészségügyi helyiségbe) vagy ha félő, hogy elvérzek illetve eltört valamim.

életemben összesen 8x voltam orvosnál, orvosok kezei között:

- 3 évesen amikor megláttam, hogy az utcán megy egy lovaskocsi oda akartam rohanni, ám egy kapa beleakadt a lábamba így szétvágta a lábfejemet. persze én rohantam tovább, mert ott voltak a lovak, nagyanyám meg anyám rohant velem az ügyeletre lábösszekapcsozásra mert ömlött belőlem a vér.
- 3 évesen ugyanerre a lábamra sikerült ráejteni egy jó nagy téglát élével, el nem tört, de lett egy nagy seb, amit szintén össze kellett applikálni mert csúnyán vérzett
- 4-5 évesen volt pár injekció kúrám, mert allergiás voltam a szúnyogokra, így néha úgy feldagadt a fejem (ha ott csípett meg), hogy lenyomtam volna Quasimodo-t simán. azóta szerencsére ez elmúlt!
- 6 évesen kivették az orrmandulámat, aztán ha már ott voltak a torokmandulámat is egy fóst alatt. persze én ezt nagyon nem akartam, így kikötöztek, leszedáltak, kipeckelték a számat és lefogták a fejem. szóval hiába álltam ellen nem bírtam el 6 dokival. de a végén kaptam fagyit, úgyhogy végül is megérte!
- 99-ben a Bethesda gyerekkórházat örvendeztettem meg a visításommal, amikor mindkét lábamat össze kellett varrni, mert barátnőm kutyája rám támadt. volt 20 öltéses seb, volt 10 öltéses és jó pár kisebb. a sebészorvos bunkó volt, a fél órás "műtét" rohadtul fájt, anyukám pedig a folyosón izgult, míg én bent üvöltöttem egy fémasztalon. jah és azóta rettegek a kutyáktól.
- elsős szakközepes voltam, amikor december 25-én szánkózni mentem, majd kikötöttem egy jó mély vasbetonárokban és szereztem egy csuklótörést. (mondjuk még jobbik eset, hogy nem a fejemet törtem szét!) 26-án ülhettem reggel 8-kor a röntgenre várva. az ügyeleten azt mondták, csak rándulás majd egy éjszakát töltöttem a fagyos zöldborsók között és másnap hiába köszöntem boldog karit a röntgen orvosnak ő vissza se mosolygott. csak nézte a karomat, rajta a jegeszacskót és azt mondta, hogy ez bizony csúnyán eltört.
- 2004-ben annyira felfáztam, hogy alig bírtam megcsinálni a kisérettségit (vagyis naná, bevonszoltam magam, 5ösre szóbeliztem. szerencsére állni nem kellett, nem is bírtam volna a fájdalomtól) többször voltam hasi UH-on, pisilhettem mindenféle műanyagpohárba és megcsinálták életem második vérvételét is (első a mandulaműtét előtt volt). 2x sikerült úgy felfázni, hogy a lakásból sem tudtam kijönni így a dokinéni megfenyegetett, hogyha újra ez lesz mehetek be a kórházba teljes kivizsgálásra. azóta szerencsére ne fordult ez elő.
- 2005-ben valentin napon eltörtem 3 lábujjamat és a maradék kettő megzúzódott, amikor egy baszott nagy cserép majomkenyérfa növény mellett ugribugriztam és a lábamra esett. mindig az ünnepekre jutnak az ilyenek azt hiszem.
(- 2011-ben is eltörtem 2 lábujjamat valentin napon, akkor egy üvegmérleg esett rá. nem mentem el orvoshoz, mert az előzővel sem csináltak semmi sem. sántítottam kicsit, aztán elmúlt!)

ezeken kívül nem voltam orvosnál. sosem vagyok beteg, lázas, köhögős stb... nem veszek be fejfájáscsillapítón kívül semmit sem, azt is szerencsére ritkán.

szóval cirka 6 éve nem jártam orvosnál (szokásos szűrővizsgálatok nem számítanak igazán). most meg hetente ott ülök egy váróteremben. UTÁLOM!

ma megint menni kellett biopsziára, mert a hétfői leletek nem lettek 100%-osak, így megint vártam a soromra. a dokinéni viszont azt mondta, hogy ne erőltessük, majd márciusban menjek újra vizsgálatokra, és akkor eldöntik, hogy megszurkáljanak vagy sem. amúgy a hétfői leletek nem mutattak rosszindulatú daganatot (jéjzus milyen szar ezt leírni) szerencsére.

márciusig reménykedem valami isteni csodában, hogy felszívódik belőle ez a kis alien és megúszom egy szakrendelői mayorinasággal és néhány blogposttal meg némi gyomorideggel.

eme rövid kálvária tanulsága pedig az, hogy az orvosokat még mindig nem szeretem, a várótermektől rosszul vagyok, a fájdalmat pedig még mindig nem bírom jól.