10 éve ilyenkor ugyanilyen hideg volt, baromi sok hó esett és meg nem tudtam a begipszelt kezemre felhúzni a kesztyűt, így az ujjaim kisebb fagyáskárosodást szenvedtek, amikor lerobbant a buszunk az iskola felé menet a - 25 fokban. (január közepe volt, -25 fok nem volt fűtés a buszon, hiába öltöztem fel mint az állatok a busz lerobbant Úriban és mi ott fagyoskodtunk a buszon míg jött mentesítő járat, amivel eljutottunk a suliba. a lábujjaim és a bal kezem ujjai hónapokig fájtak utána. egy kicsit elfagytak egyszerűen)
ma ugyanennyi volt otthon is, csak nem tartózkodtam a faluban. szerencsére!
több mint tíz éve, 2001 december 25-én szánkózni mentem az akkori barátnőmmel E-vel és néhány akkori pajtásommal a másik utcában lévő dombra. kora délután találkoztunk és mindenki hozta otthonról a szánkóját, bobját, zacskóját minek mi jutott. a domb elég meredek volt, a legjobb hogy közel volt és baromi nagy sebességgel lehetett lecsúszni rajta. karácsony előtt sok sok hó esett így nem volt kérdés, hogy az egész téliszünetet kint töltjük síruhában ökörködve.
nekem volt 3 személyes szánkóm, volt hogy 4-en is lecsúsztunk egyszerre, persze volt aki menet közben leesett és a hóban kötött ki. volt sok röhögés meg szerencsétlenkedés de baromira élveztük. gyerekek voltunk.
az utolsó körnél mondta E. hogy csússzunk még egy nagyot. felmentünk a domb legeslegtetejére és én indultam előbb. ő félúton nekem jött jó nagy lendülettel és a szánkóm irányíthatatlanná vált és egy másfél méteres vasbeton árokba sikerült besodródni, amiben nem sok hó volt. esés közben a kezemmel védtem a fejemet, hogy ne azt törjem szét. E. rámesett én pedig hallottam a reccsenést. a szánkónak semmi baja nem lett, ellenben a kezem rohadtul fájt. volt ott egy fiú a faluból, trabanttal (!!!) vitt az ügyeletre, mert nagyon sírtam. az ügyeleten azt mondták zúzódás, de ekkor már hatalmasra dagadt a bal csuklóm és nagyon fájt. a szánkómat E. hazavitte, engem pedig hazafuvaroztak és sírva mentem anyukámhoz, aki nem dicsért halálra.
mivel ő sem tudott sehová se vinni (nem volt kocsink) karácsony révén ismerőseink sem értek rá, hogy elvigyenek a baleseti sebészetre Pestre, ahol elláttak volna. vonat sem közlekedett a 20 centis hóban így maradtam otthon éjszakára a törött karommal együtt. életemben nem üvöltöttem annyira, mint mikor le kellett venni a 2 pulcsit az esti zuhanyzáshoz. a karomat amikor víz érte sikítottam és sírtam. anyu kipakolta a jégszekrényt és fagyott borsókat kaptam a fájó kezemre és vettem be ipari mennyiségű gyógyszert. reggel E. jött 6 után értem és mentünk a negyed 7-es vonattal Gyömrőre a sebészetre röntgenre. fél 8-kor ki is nyitott a sebészet, kaptam beutalót a röntgenre, ahol a bácsi aki vizsgált a boldog karácsony kívánás után nem kecsegtetett semmi jóval. naná, hogy eltört a karom. kaptam gipszet 2 hónapra és egy halom fájdalomcsillapítót és ráadásként nem tudtam felhúzni a kesztyűt. nem volt funny - 15 fokban.
akkor még nem volt facebook, meg twitter így a barátokat/barátnőket SMS-ben értesítettem a bénázásomról. akkoriban különösképpen jóban voltam egy fiú osztálytársammal K-val, akivel ha tehettük folyton egymásnak írogattunk. bele voltam kicsit zuhanva, és ő sem volt közömbös irántam. mivel otthon ültem és a Harry Potter könyvek olvasásán kívül nem tudtam mit csinálni K. randira hívott. meg amúgy is látni akarta a gipszemet, amit egy hardcore szánkóbalesetben szereztem. naná, hogy igent mondtam!
közben volt egy szilveszteri buli, ahol szintén gipsszel pasiztam be. a fiú R. egész kedves volt, még alkoholos állapotban (én akkor egy kortyot sem ittam, nem is ihattam volna szedtem halomra a fájdalomcsillapítókat) is és vigyázott lassúzás közben arra, hogy nehogy valami baja legyen a kezemnek, míg mások ott ugráltak körülöttünk. persze másnap, se harmadnap nem hívott fel, úgyhogy bosszúból ki is töröltem a telefonszámát és csajoknak milliónyi sms-ben leírtam, hogy amúgy is egy bunkó pöcs volt. 15 éves voltam és végtelenül naiv.
K-val megbeszéltük, hogy a gipsznézős randit 2002 elején ejtjük meg még mielőtt elkezdődik a suli. osztálytársak voltunk ugyanis a szakközépben. a Szétcsúszva című filmet néztük meg a Westendben és tökre vártam azt a napot. volt egy leckefüzetem amibe mindennap írtam (nem csak leckéket) itt számolgattam vissza napokat a randiig, ami katasztrofálisra sikerült. életemben nem éreztem még olyan kellemetlenül magam. a suliban egész jól eldumáltunk K-val és bírtuk egymást, de valahogy kettesben minden olyan sután ment. amikor nem a moziban ültünk hanem a vonaton, vagy a kajáldában nem igazán tudtunk mit kezdeni egymással. én 5 órán keresztül nonstop tudok beszélni, de ha nem találok ebben partnert elég szarul érzem magam. szóval béna volt minden!
viszont maradéktalanul sikerült kivívni K. tiszteletét a szánkóbaleset sztorival, úgyhogy megkaptam, hogy mennyire fasza csaj vagyok, mert sokkal menőbb így kart törni, mint deszkázásban, ahogy neki sikerült. hát igen! ebben is jobb voltam legalább :)
többet sehová se mentünk kettesben K-val, megmaradtunk a haverság szintjén.
a blog tanulsága pedig maximum annyi, hogy a gipsszel (is) lehet pasizni és így visszagondolva tíz évvel ezelőtti tinikori bénázásaimra nem tűnnek annyira gázosnak, mint amikor megéli őket az emberlánya.
ma ugyanennyi volt otthon is, csak nem tartózkodtam a faluban. szerencsére!
több mint tíz éve, 2001 december 25-én szánkózni mentem az akkori barátnőmmel E-vel és néhány akkori pajtásommal a másik utcában lévő dombra. kora délután találkoztunk és mindenki hozta otthonról a szánkóját, bobját, zacskóját minek mi jutott. a domb elég meredek volt, a legjobb hogy közel volt és baromi nagy sebességgel lehetett lecsúszni rajta. karácsony előtt sok sok hó esett így nem volt kérdés, hogy az egész téliszünetet kint töltjük síruhában ökörködve.
nekem volt 3 személyes szánkóm, volt hogy 4-en is lecsúsztunk egyszerre, persze volt aki menet közben leesett és a hóban kötött ki. volt sok röhögés meg szerencsétlenkedés de baromira élveztük. gyerekek voltunk.
az utolsó körnél mondta E. hogy csússzunk még egy nagyot. felmentünk a domb legeslegtetejére és én indultam előbb. ő félúton nekem jött jó nagy lendülettel és a szánkóm irányíthatatlanná vált és egy másfél méteres vasbeton árokba sikerült besodródni, amiben nem sok hó volt. esés közben a kezemmel védtem a fejemet, hogy ne azt törjem szét. E. rámesett én pedig hallottam a reccsenést. a szánkónak semmi baja nem lett, ellenben a kezem rohadtul fájt. volt ott egy fiú a faluból, trabanttal (!!!) vitt az ügyeletre, mert nagyon sírtam. az ügyeleten azt mondták zúzódás, de ekkor már hatalmasra dagadt a bal csuklóm és nagyon fájt. a szánkómat E. hazavitte, engem pedig hazafuvaroztak és sírva mentem anyukámhoz, aki nem dicsért halálra.
mivel ő sem tudott sehová se vinni (nem volt kocsink) karácsony révén ismerőseink sem értek rá, hogy elvigyenek a baleseti sebészetre Pestre, ahol elláttak volna. vonat sem közlekedett a 20 centis hóban így maradtam otthon éjszakára a törött karommal együtt. életemben nem üvöltöttem annyira, mint mikor le kellett venni a 2 pulcsit az esti zuhanyzáshoz. a karomat amikor víz érte sikítottam és sírtam. anyu kipakolta a jégszekrényt és fagyott borsókat kaptam a fájó kezemre és vettem be ipari mennyiségű gyógyszert. reggel E. jött 6 után értem és mentünk a negyed 7-es vonattal Gyömrőre a sebészetre röntgenre. fél 8-kor ki is nyitott a sebészet, kaptam beutalót a röntgenre, ahol a bácsi aki vizsgált a boldog karácsony kívánás után nem kecsegtetett semmi jóval. naná, hogy eltört a karom. kaptam gipszet 2 hónapra és egy halom fájdalomcsillapítót és ráadásként nem tudtam felhúzni a kesztyűt. nem volt funny - 15 fokban.
akkor még nem volt facebook, meg twitter így a barátokat/barátnőket SMS-ben értesítettem a bénázásomról. akkoriban különösképpen jóban voltam egy fiú osztálytársammal K-val, akivel ha tehettük folyton egymásnak írogattunk. bele voltam kicsit zuhanva, és ő sem volt közömbös irántam. mivel otthon ültem és a Harry Potter könyvek olvasásán kívül nem tudtam mit csinálni K. randira hívott. meg amúgy is látni akarta a gipszemet, amit egy hardcore szánkóbalesetben szereztem. naná, hogy igent mondtam!
közben volt egy szilveszteri buli, ahol szintén gipsszel pasiztam be. a fiú R. egész kedves volt, még alkoholos állapotban (én akkor egy kortyot sem ittam, nem is ihattam volna szedtem halomra a fájdalomcsillapítókat) is és vigyázott lassúzás közben arra, hogy nehogy valami baja legyen a kezemnek, míg mások ott ugráltak körülöttünk. persze másnap, se harmadnap nem hívott fel, úgyhogy bosszúból ki is töröltem a telefonszámát és csajoknak milliónyi sms-ben leírtam, hogy amúgy is egy bunkó pöcs volt. 15 éves voltam és végtelenül naiv.
K-val megbeszéltük, hogy a gipsznézős randit 2002 elején ejtjük meg még mielőtt elkezdődik a suli. osztálytársak voltunk ugyanis a szakközépben. a Szétcsúszva című filmet néztük meg a Westendben és tökre vártam azt a napot. volt egy leckefüzetem amibe mindennap írtam (nem csak leckéket) itt számolgattam vissza napokat a randiig, ami katasztrofálisra sikerült. életemben nem éreztem még olyan kellemetlenül magam. a suliban egész jól eldumáltunk K-val és bírtuk egymást, de valahogy kettesben minden olyan sután ment. amikor nem a moziban ültünk hanem a vonaton, vagy a kajáldában nem igazán tudtunk mit kezdeni egymással. én 5 órán keresztül nonstop tudok beszélni, de ha nem találok ebben partnert elég szarul érzem magam. szóval béna volt minden!
viszont maradéktalanul sikerült kivívni K. tiszteletét a szánkóbaleset sztorival, úgyhogy megkaptam, hogy mennyire fasza csaj vagyok, mert sokkal menőbb így kart törni, mint deszkázásban, ahogy neki sikerült. hát igen! ebben is jobb voltam legalább :)
többet sehová se mentünk kettesben K-val, megmaradtunk a haverság szintjén.
a blog tanulsága pedig maximum annyi, hogy a gipsszel (is) lehet pasizni és így visszagondolva tíz évvel ezelőtti tinikori bénázásaimra nem tűnnek annyira gázosnak, mint amikor megéli őket az emberlánya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése