ma szinkronizáltam a telefonomra Kispál és a borz dalokat és rájöttem, hogy a legszomorúbb számot szeretem a legjobban. ma sokszor meg is hallgattam, de nem lettem szomorúbb tőle, ami egyet jelenthet azzal, hogy nem zuhantam akkorát az elmúlt 1,5 hétben, mint hittem. egy-két wc-n sírásnál jóval többre számítottam magamtól, de nem. (egyre gyorsabban lépek túl mindenféle dolgokon. lehet ez a felnőttséggel jár? vagy már hozzászoktam?)
munka: kicsinosítottam a CV-met, vállalkozok egyénileg, fejvadászokat vadászok és nyitott szemmel járok. többet most nem tudok tenni úgy érzem, hiszen még mindig dolgozom és utána is fogok, bár teljesen más rendszerben. nagyon remélem, hogy az is jó lesz és mivel ismerem magamat, azt is 100%-al fogom csinálni, mert maximalista vagyok csak!
magánélet: köszi szépen megvan. nem beszélek róla, így olyan mintha nem is lenne. megtartom magamnak a kis apró örömöket meg érzéseket és így nem veszik el, nem értékelődik túl, nem lesz elcsépelt, nem lesz nyilvánvaló és nem kell magyarázni. nincs mit túlgondolni.
szóval álljon itt ez a pár sor annak lánynak, aki nem akar most éppen más helyében lenni. jó az is aki vagyok, majd lesz valahogy. mindig van valahogy, mert úgy nem volt, hogy ne lett volna sehogy!
szevasztok!
Onnan fogod tudni, hogy jól vagy, ha nem találsz senkit, akinek a helyébe lennél
És bármibe kerül, vagy akármi fáj, tudod, hogy élni lehet is, nem csak muszáj
Úristen, Úristen, hogy én ezt mennyire unom
Belülről érzem, és kívülről tudom, hogy:
Beszél, aki keres
Hallgat, aki talált
Senki nem ért semmit
Az orvosok például nem értik a halált
Hát, senki nem ért semmit…
És bármibe kerül, vagy akármi fáj, tudod, hogy élni lehet is, nem csak muszáj
Úristen, Úristen, hogy én ezt mennyire unom
Belülről érzem, és kívülről tudom, hogy:
Beszél, aki keres
Hallgat, aki talált
Senki nem ért semmit
Az orvosok például nem értik a halált
Hát, senki nem ért semmit…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése