3 szó

In three words i can sum up everything i've learned about life it goes on

Három szóval tudnám összefoglalni, amit az élettől tanultam: mindig megy tovább

Néha komolyan elgondolkozom, azon hogy veszek egy repülőjegy valami távoli országba és itt hagyok mindent. Néha semmi értelme nincs annak, hogy felkeljek és bármihez is fogjak. Olyan mérhetetlenül fáj egy két dolog, hogy a legjobb megoldás a menekülés lenne. Jó messzire, hogy senki se érjen el, ne kérdezgessen, ne tudjon üzenni és ne tudjon hívogatni. Az a szomorú, hogy néha azt gondolom, hogy senkinek sem hiányoznék igazán. Persze, biztos néhányan sopánkodnának a felismerésen, hogy hoppá nem veszek részt az életükben ezután, de nem lenne az sem különösebben megrendítő felfedezés számukra szerintem. És talán pont ez a bajom.

Az hogy itthon vagyok sem tette a helyzetet elviselhetőbbé, de itthon legalább érzem a törődést, és a szeretethiányom is csökkent. Bár attól még nem lett a világ vidámabb és kerekebb és elviselhetőbb úgy tűnik.

Szar időszakom van és hiába tudom mi lenne rá a megfelelő "gyógymód" az kurvára édeskevés, ahogy ez a hétvégén be is bizonyosodott. De hát az élet mindig megy tovább. Így vagy úgy, de a napok úgyis eltelnek...

(amúgy meg azt hiszem, hogy gusztustalanul giccses és közhelyes lány vagyok és csak siránkozós postokat tudok írni a lelki nyomoromról. Természetesen ami amellett, hogy senkit sem érdekel még meg sem hat senkit. gratulálhatok magamnak. hurrá!)

random

veszélyesek ezek a facebook app-ok, főleg a Csernus Imre random idézetes félék. persze nem kéne őket nyomogatni, és akkor nem dobnának fel idézeteket. bár az hogy éppen mi jön fel egy-egy ilyen app-ban a jelenlegi érzelmi békasegge alatti helyzetemen úgysem változtat. max elgondolkozok rajta és továbbfokozom a minősíthetetlenül negatív hullámot ott bent a kis tengeremben.

EZ VAN! EZT ADTA A GÉP! (idézet alább FB-ról másolva)

amúgy meg úgyis mindegy, mert reggel úgysem fogok arra emlékezni, hogy ezt itt elolvastam és hogy volt e értelme vagy sem. Most úgy érzem hogy semminek sincs. Az értelmetlenség meg rossz, amikor az ember lánya olyan, hogy mindenben az értelmet meg a realitást keresi. És persze meg is találom a számomra lehető legszarabb opciókban. Ezekre gondolni és ezeket elemezni eléggé frusztráló dolog ám. Nem is csodálkozom a saját magam pesszimizmusán. De hát mit is várjak mást, amikor nem úgy jön ki a lépés, ahogy szeretném. és én tényleg szeretném....

"Lehet, hogy fura elmélet, de én azt vallom, hogy minden reggel kapunk egy esélyt, hogy az életünk, a munkánk, a kapcsolatunk fullos legyen. De ehhez két ember kell. Mindkettőnek bele kell tennie a kalapba azt, amije van. Mindent! És elmondják egymásnak a dolgokat. Megosztják a lehető legkisebb gondolatukat, érzéseiket. Problémáikat is. nem várják meg, amíg az nagy lesz. Amíg rájuk zúdul, mint egy lavina. Itt születik meg a társkapcsolat. Két önálló ember sohasem lesz ebben jó, mert háborúzni fognak, harcolni, mert kell lennie köztük valakinek, aki győz! Az egyénnek meg kell halnia, hogy megszülethessen a MI!"

hiány

szeretet hiányom van és ez most nem jó nekem. nagyon nem.

biztos én vagyok az egyetlen telhetetlen meg nemnormális defektes lány itt a környéken.

néha legszívesebben másként csinálnék mindent, néha nem is tudom mit akarok, néha jó lenne más lenni és nem hagyni, hogy 1 perc alatt elvegyék az összes életkedvemet az emberek

lehet hogy nem kéne ilyen szerencsétlennek lennem

napsütés.hiány

Áttetsző arany ingében ragyogva

jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni sem mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok… és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyült volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden igérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos husát
s egész testében az egymásbaringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott a gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem szememet… Ő
ép fölnézett rám. A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!... – sikoltotta, s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magma elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.

rájöttem, hogy szeretnék egy kis napsütést. nem azt ami útközben ér, amikor a munkahelyemig jövök, vagy amikor a nyakamra süt amikor a billentyűzetet kalapálom. hanem azt a napsütést hiányolom, ami csak úgy rám talál hirtelen. néha olyan jól jönne a sok sötétség után. csak érezni a meleget, a gondtalanságot és azt, hogy megáll az idő. csak feküdni és elmerülni benne sokáig.

nem tudom honnan jött ez a vers, így a délutáni sötétségben, de Szabó Lőrinc mindig is kedvencem volt. többet kéne tőle olvasnom, többet kéne csak úgy feküdnöm és várni a napsütést.

de ahhoz előbb fel kéne húzni a redőnyöket és megvárni még rám találnak a napsugarak. ez néha kivitelezhetetlennek tűnik.

túl a holtponton

most úgy érzem minden sikerül. akármit csinálok, jöhet bármilyen akadály úgyis leküzdöm, mert szerencsés vagyok, ügyes, okos, gyors és kitartó.

mint a futásnál! amíg addig nem szenvedsz, amíg el nem jön a holtpont, amit miután átlépsz nincs megállás. imádom azt az érzést, bár az odáig vezető út nagyon sok szenvedéssel van kikövezve.

de miután azon a kis ponton, ahol majdnem feladnád, amikor azt hiszed hogy itt a vége mindennek és elértél a teljesítőképességed határára valami átszakad. valami láthatatlan gát és eláraszt mérhetetlennyi jó érzéssel, amitől úgy feltöltődsz, hogy akármeddig bírnád szusszal. nah az jó dolog! ilyenkor nincsenek távolságok, nem számítanak a kilométerek, a melletted futók , az sem hogy esik e az eső vagy fúj e szél, süt e nap. De még az sem hogy milyen messze van a cél.

nah most így érzem magam!

megpróbálnám ezt egy kis búrával körbevonni mert nagyon törékeny állapot ez. kár hogy hiába minden, hamar elmúlik....

hello 2011

2010 utolsó 4 napja úgy telt, ahogy kellett azt hiszem. bár történtek előtte olyan események, amik megrendítették a világba, meg a szerelembe vetett hitemet, de volt néhány ember, aki nem hagyott cserben

a megérzéseimről meg kiderült, hogy tényleg működnek

azóta jobb a helyzet mérföldekkel és kezdem elfelejteni a dolgokat. felejteni egyébként is jó dolog, csak nekem nem megy annyira könnyen és sokáig kell ott belül kiskanállal összekapargálni a dolgokat és a széthullott darabokat is nehezen fogja meg a ragasztó. de aki kitartó annak sikerül és én is hagyom magam, mert utána nekem is jobb. szeretném ha jobb lenne.

2011-től nem várok sokat pesszimista révén. készülök a legrosszabbra mindig, maximum kellemes meglepetés ér és azt veszem észre észre, hogy jó évet zártam

ilyeneket fogadnék meg és próbálnám tartani magam hozzá 2011-ben például hogy:

- mindig minden körülmény között boldog, mosolygós, vidám meg szerelmes leszek

- no depressziózás, no önsajnálat, no rinyálás

- végre lediplomázom egy faszán megírt szakdolgozattal

- elkezdek angol tanulni és/vagy jogsira fizetem be magam (esetleg mind2)

- megpróbálom megtartani az állásomat, nem elrontani dolgokat, nem ellinkeskedni csak maximálisan teljesíteni és úgy csinálni mindezt, hogy elégedett legyen mindenki (saját magammal az élen)

- megpróbálok kevesebbet káromkodni és beiktatom az életembe a rendszeres sportot

a kávézásról, a dohányzásról és a nagy zabálásokról nem mondok le mert jól esnek. ahogy néha a káromkodás is :)