2012. március 18.

szívtakarítás

20% felhasználva
7691 MB/1597 MB használatban

ez a gmail fiókom aktuális statisztikája

több ezer levél. kimenő levelekkel, piszkozatokkal, beérkezőkkel meg jó pár spammel együtt.

a legfontosabb mappa mind közül mégiscsak a beérkezett levelek mappám. néha kedvet kapok, hogy végignézzem és nosztalgiázzak egy sort. több ezer beérkezett levelem gyűlt össze az évek alatt, és ezek java része a fontos kategóriába tartoznak, nem törlöm őket sosem. itt vannak a másokkal folytatott levelezések, vagy olyan értesítések, amik fontosak valamiért, valaki miatt. ma egy kicsit beleolvasgattam a régiekbe, meg lapozgattam visszafelé és találtam egy két érdekes meg tanulságos levelet. nem tudom kitörölni őket, még akkor sem ha rossz dolgokról szólnak, vagy rossz dolgokat írtak le bennük.

van egy halom elküldött levelem a beérkezők mellett természetesen. bármelyikbe is beleolvasok tudom, hogy milyen körülmények között születtek, melyiket írtam a gép előtt sírva úgy hogy már nem láttam a könnyektől a monitort, vagy melyik íródott napsütéses délelőttökön egy bögre tea mellett vagy kutyafuttában egy bkv járaton mobilról pötyögve. nagyjából az elküldött leveleim ebéd előtt születnek éhesen vagy este íródnak. a legtöbb éjjel természetesen, ezek a leghosszabbak is és ezekben tudom a legtöbb hülyeséget leírni.

a piszkozat mappába is belenéztem, szerencsére ez a mappa ami egyáltalán nem tartalmaz kínos, fájdalmas de még vicces dolgokat sem. minden levelemért vállalom a felelősséget, mindegyik beérkezőre igyekszem válaszolni és nem írok leveleket embereknek, amiket aztán nem küldök el.

persze van spam mappám is, ezt naponta csekkolom, sokszor esik be ide fontos levél, aminek nincs tárgya, de nem helyezem át őket a sima beérkezőbe, mert valamiért mégiscsak spamnek vett a rendszer és itt az eredeti helye úgyhogy marad. persze érkeznek bőven hülye reklámajánlatok, gagyi rolex órás hirdetések és olcsó viagrát kínáló levelek. tipikus spamek, amikkel tele van az internet.

van pár csillagozott levelem, néhány fontos, de ezek inkább adminisztratív okokból vannak becsillagozva nem érzelmi jelentőségűek.

néha úgy gondolom ha ennyi levelem érkezik a jövőben is akkor lassan be fog telnem a gmail fiókom. akárcsak a szívem is.

hetente próbálom takarítani meg rendezni postafiókomat, ahogy a szívemet is. (általában a vasárnap esték ezeknek a műveleteknek az ideje) nem olyan egyszerű ám, annyi email áramlik be egy nap, hogy nem győzöm olvasni őket, válaszolni és azt is nehéz követni, hogy éppen kitől és milyen érzelmi impulzus érkezik felém egy nap alatt.

félek, hogy egyszer betelik a gmail fiókom és akkor muszáj lesz hozzányúlnom azokhoz a levelekhez és azokhoz az emlékekhez és érzésekhez amik fontosak számomra és amik felhalmozódtak az utóbbi években.

"Szíved spam-mel van tele
Színes nyilakat lő bele
A délibábos porvilág
Szappanbuborék semmi más"





egyébként a hétvége hozadéka egy megismételhetetlen Magashegyi Underground koncert, ami minden percét megérte, egy kölcsönkapott pulcsi, egy kiadós izomláz a sok táncolástól és ugrálástól, az Odett koncerten való éneklés miatti vagy a sok vodkanarancs jégétől esetleg a több gombóc fagyi miatti egy szexi rekedtes hang. meg egy kérdés, amit megfogadtam, hogy nem teszek fel.

de egy baj van az ilyen kérdésekkel, olyanok ezek mint a spamek, amikor nem számítasz rá mindig beesik egy-egy a mappádba és növeli a tárhelyed, aztán törölgetned kell a levelek között. meg a szívedben.

Nincsenek megjegyzések: