viszlát! és kössz a halakat

a halak. ők nagyon fognak hiányozni.

évek óta naponta jártam fel (borzasztó ezt így múlt időben leírni) hozzájuk a cég 3. emeletén található japánkertbe. bébi ebihal koruktól ismerem őket. néha elfogyatkoztak, mert megviselte őket az élet vihara (bár sokkal inkább gyanakszom egy odajáró gonosz madárra aki kiette őket a kis tóból). 

4 év és 11 hónapja állandóak voltak az életemben. ahogy az is hogy hetente 4x bejárok a munkahelyre. az elején még fura volt egy ekkora cégnél dolgozni, alig vártam, hogy leteljen a 3 hónapos próbaidő, rettegtem, hogy kirúgnak mert béna vagyok. aztán elteltek az évek.

ma volt itt az utolsó hivatalos munkanapom mint belsős. július 1-től már nem járok be naponta, csak néhanapján és külsőként folyatom, amíg tudom/amíg lehet. 

hatalmas lehetőség volt ez a majdnem 5 év, rengeteget tanultam. mezei felhasználóból egy olyan oldal szerkesztőjévé válni, ahol ennyit lehet tanulni, nem semmi dolog. (legalábbis én sikertörténetként élem meg, akárki akármit mond).

rengeteg féle munkát csináltam ez idő alatt és mindenbe bele láttam. voltak projektjeim, specifikáltam szolgáltatásokat, állítottam össze éves terveket, rengeteget brainstormingoltam a reggeli kávé felett Petivel és sokszor csak arra volt időm, hogy a Mekibe leugorjak egy gyors szendvicsre mert annyira jutott csak idő. megéltünk egy hatalmas szerverleállást, azt hittük mindent újra kell építeni 2009 nyarán (akkor indult ez a blog egyébként), aztán talpra álltunk. 5 év alatt sok sok kedves embert ismertem meg és dolgoztam velük. hiányozni fognak az srácok a Ljubljana teakonyhából, de a jövőben is fogok bejárni az irodába dolgozni, úgyhogy még látom őket.

5 év alatt azt hiszem jó főnöke voltam a külsőseimnek és én is igyekeztem az összes felettesem által támasztott elvárásoknak megfelelni. igaz nem ment mindig maradéktalanul, de fejlődtem és tanultam sokat.

és közben felnőttem. 

ahogy a halak is a japán kertben. ma délután elköszöntem tőlük. 

hát így!