Mindenki megvan

- Szia Apa!
- Szia Drágám!
- Hogy vagy?
- Jól vagyok, csak tudod sok a munka a kerttel, és a ház körül mióta anyád meghalt. Te hogy vagy? Férjed és a gyerekek?
- Mindenki megvan
- Örülök
- Most ne haragudj de rohannom kell, mert várnak rám az irodában, megbeszélésem lesz
- Persze, fontos a munka. Jó, hogy hívtál és remélem, hogy látlak karácsonykor
- Igyekszem időt keríteni rá, nehéz összeegyeztetni a dolgokat. De próbálom....

Nem szeretném anyukámmal telefonon tartani a kapcsolatot. Nem szeretnék nagyon messze élni tőle. Nem szeretnék annyit dolgozni, hogy ne lássam a barátaimat, és nem szeretném ha a családom többi tagját is csak évente látnám, vagy telefonon tartanánk a kapcsolatot. Ez a film (Everybody's fine) szépen rávilágított erre.

Nehéz, aki nem ott él ahol a szülei, testvérei, vagy nem ott vannak barátai. Nehéz telefonon, mailben és sms-esben tartani a kapcsolatot, és a problémákat megbeszélni. Nekem különösen fontos, hogy legyenek az életemben olyan biztos pontok, azok a személyek akikkel mindent megbeszélhetek.

Nem szeretném, azt mondani, hogy minden jól van, minden rendben, mindenki megvan holott az életem apró darabkákban hever összetörve és nincs aki összekapargassa a szilánkokat.

A féltékenység nem annak a jele, hogy szeret a párom, hanem annak, hogy nem bízik bennem.

Azért mert valaki nem féltékeny, az azt jelenti nem is szereti igazán a másikat?aki féltékeny, az túlzottan szeret valakit? hol van a helyes középút?

Esztelen, elborult és jelenetet rendező, kémkedő, bizalmatlankodó társ senkinek sem kell. olyan sem aki fittyet sem vet arra, hogy párja kivel és merre jár, mit csinál neki és édes mindegy mikor merre és kivel találkozik.

De akkor hol az aranyközépút? És a bizalom?

Mert ha van szerelem, akkor van bizalom is. ha van bizalom nincs féltékenység (elvileg) vagy akkor is van? csak kevesebb? utóbbira hajlok inkább. én is féltékeny vagyok, ha Ő helyes csajokkal találkozik, volt barátnővel, vagy elragadtatva beszél egy számára tökéletes csajról. de ez még egészséges úgy hiszem. és nem hangoztatom, mert nem szeretem. meg nem is kell. vagy igen? ez jó dolog lenne ha bevallanám?

Már a jövő sem a régi. (Karl Valentin)

Nehezen tervezem a jövőm. Nehezen látom át.

Nem a magánéletemben, ott tudom mit szeretnék elérni (diploma, nyelvvizsga, jogosítvány, összeköltözés Vele, együttélés, házasság, 2 gyerek, 4 kerék, 3 szoba, kertesház meg 1 kutya) hanem a munkámban. Nem tudok huzamosabb időre előre gondolkodni, így pedig nehéz évekre előre tervezni. Egyelőre néha azt sem tudom mi lesz holnap, nem hogy 1 hét, neadjisten 1 év múlva. Én remélem a legjobbakat, de minden olyan bizonytalan, így én is.

Meg kéne tanulnom menedzser módjára faszául time-ingolnom a munkámat, aztán az egész kis kibaszott életemet és minden menne a maga rendje módja szerint. Ha valahol elcsúszik valami majd baszogatom a másik embert, vagy a project menedzseremet, azaz magamat.

Ha álmodunk, akkor valójában csak válogatunk zűrzavaros gondolataink közül. /Douglas Clegg/

Azt álmodtam, hogy terhes vagyok. Mostanság sokszor álmodom ezt (tudat alatt a sok anyaságról, és gyereknevelésről szóló könyvek hatása) vagy tényleg az leszek eccer tuti. Álmomban kislányt vártam, és rajtam kívül senki sem örült a hírnek. Mindenkinek bizonygattam, hogy milyen jó anya leszek, és mindenki mondta, hogy nem vagyok normális.

Vajon ha most bejelenteném ugyanezt, hányan fogadnák örömmel ezt a hírt?

Álmomban senki sem örült velem együtt. Még Ő sem. Én meg sírtam, és dacból is meg akartam szülni a gyereket. Aztán nem tudom mi lett, mert már nagy volt a hasam de a gyerek csak nem akart megszületni.

Kevés erre 5 óra alvás, és az álmok amúgy is balgák mint tudjuk. És zűrzavarosak. Én is kicsit az vagyok mostanság. Nem az érzéseimben, mert azok biztosak. Inkább az életemben érzek zűrzavart. Remélem elmúlik.

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Itt nyílott ki a verseskötet amit délután olvastam. És már régi kedvencem még a hőskorból.

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

NEM! NEM!

Az élet csak annyi kitartást követel tőlünk, amennyinek birtokában vagyunk. Egyetlen hőstett létezik: ha nem futamodunk meg.

Nem futamodhatok meg. Most még nem! Küzdeni kell. Hősnek kell lenni! És záros határidőn belül!

A boldogság olyan, mint a svéd napnyugta - mindenki számára elérhető, de a legtöbben másfelé nézünk, és szem elől tévesztjük. /Mark Twain/

Szeretem a nap nyugtákat. Hamarosan eljön az időpont, amikor már a vonatról nézhetem ahogy lemegy a nap amikor jövök haza a melóhelyről. Most leginkább a sötétség fogad, és nem látok semmit sem a vonatablakból. Reggel viszont már gyönyörködhetek benne. A felkelő nap akkor a legszebb amikor előbukkan az első napsugár a sötét HÉV alagút végénél és teljes erejével süt be a koszos szerelvénybe. Akármennyi is szar a reggelem, ez azért fel tud dobni mindent.

Biztos elcsépeltnek hangzik, de nekem jobb kedvet okoz ez. Hazafelé is jól esik a napnyugtát lesni a ferihegyi kifutópálya mellett, ahogy elrobog a vonat. Arról, hogy repülőket nézem nem fogok leszokni szerintem sosem (igaz, ha így haladok ülni sem fogok egyen sem :D) , de legalább már nem társítok hozzá semmi olyan gondolatot aminek nincs oda illő helye.

A boldogság meg minden napban ott van, reggel és este is. Csak meg kell találni. Én mostanság meglátom bennük. Persze voltak napok amikor teljesen esélytelen volt még ennek a keresése is. Hiába lestem a boldog pillanatokat nem voltak sehol. Most már észreveszem őket. Jó pár évnek el kellett ehhez telnie azt hiszem.

Azok a vasárnapok

A vasárnapok mostanság nem szólnak semmi másról, csak arról, hogy utoljára ébredek Veled, és délelőtt utoljára megyünk az állomásra, majd utoljára szállsz fel a vonatra és én újfent egyedül megyek a sajátom vonatomhoz és távolról nézem ahogy a tiéd elrobog a peronról.

Hazajövök és az ágyban érzem az illatod, a fürdőszobában meglátom az itt hagyott fogkeféd, és a törölköződ. Az illatod itt van néhány múló pillanatig és óráig aztán elillan, és a nappalok is egyre szürkébbek lesznek.

Hetekig így marad.. És ez nehéz. Kibaszottul.

Nehéz megszokni 4 nap "együttélés" után azokat a reggeleket amikor nem veled kelek, amikor nem vársz itthon mikor hazajövök valahonnan, nincsenek kézenfogva séták, és egymáshoz bújások, nevetések és nincs semmi.

3 (illetve pontosabban 2 és fél) hétig most biztos nyomasztó blogokat fogok írni, holott persze boldog vagyok és nagyon szerelmes, csak a hiány az nagy ám.

Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok?

Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? – kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál most, álmos vagyok. (...)
– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.

Most úgy...

... de úgy leírnék néhány dolgot, de nem lehet mert bárki elolvashatja. Vannak témák amikről nem lehet blogban nyilatkozni. Ilyen mások élete, ilyen a munkám, ilyen néhány rám bízott titok, ilyen néhány olyan emberről tartott véleményem amivel megbántanám azt akinek szól, ha leírnám úgy istenigazából. Pedig késztetést azt érzek, de nem lenne jó ezeket leírni. Így inkább nem mondom el senkinek sem a dolgokat. Ma úgysem figyel rám senki, kicsit úgy érzem.

Az ember nem mindig tudja egyszerűen kimondani azt, amit gondol.
A szíve az akadály és a gondolatai. Ettől vagyunk emberek.
Anton de Saint-Etienne