annyiszor

mondtam már el ezt a mondatot különböző embereknek, különböző fórumokon:

"ha egy szar kapcsolatban vagy ahol érzelmileg már nem kötődsz a másikhoz (ergo nem vagy szerelmes) és semmi közös jövőképetek sincs, a szex is szar (minősíthetetlenül!) ráadásul látványosan nem vagytok egymáshoz valóak, akkor eljött az idő arra, hogy ebből kilépj!

az emberek miért nem képesek úgy csinálni, hogy jó legyen nekik? én is mazochista vagyok, nem gyengén, de azért előbb-utóbb belátom a hibákat és nem próbálom meg őket a szőnyeg alá söpörni, mert attól nem lesz jobb. ami szar, az általában szar is marad.

lehet arra fogni, hogy nehéz elszakadni a másiktól, nehéz egyedül boldogulni a világban és lehet arra is fogni, hogy a másikat nem akarom megbántani meg majd újra jó lesz minden és lehet bízni abban is, hogy megváltoznak a dolgok stb..stb..

ezer indokot fel lehet sorolni. de minek?

ma újra elmondtam ezeket a mondatokat és még igazat is adtak nekem. kíváncsi vagyok mikor fog majd a helyzet változni... mikor jön el az a pont, amikor tényleg annyira szar lesz minden, hogy egyetlen menekvés az lesz, hogy véget vet a kapcsolatnak az illető.

7 things

Honlapra lesz egy ilyen cikkünk: 7 dolog, amit a szerelmi csalódásaidból tanulhatsz

1. Toleranciát.
2. Büszkeséget.
3. Éberséget.
4. Figyelmet.
5. Önzetlenséget.

6. Hűséget.
7. Őszinteséget

Te mit tanultál meg a korábbi kapcsolataidból?

Nekem erről a listáról azt hiszem minden ki van pipálva. Mondjuk nem tudom eldönteni, hogy ez jó -e vagy sem, de mindenképpen hasznos a jövőre nézve.

beszélgessünk a párkapcsolatokról

(vagy az én párkapcsolataimról, mert hát arról aztán nagyon sokat lehet) (NEM SAJNOS)

mindig ez kerül szóba, főleg ha Doriszkával kezdek el beszélgetni. meg amúgy is. mindenki erről beszél, én meg néha sikítva szaladnék ki a világból ennek a témának a felbukkanása után.

mit tudnék ehhez érdemben hozzátenni egy beszélgetés kapcsán? néhány elrontott kapcsolatnál többet nem igazán. úgyhogy inkább kussolok, vagy elszaladok. abban profi vagyok.

néha úgy hiszem, hogy nem is tudom, hogy mennek a dolgok normálisan. azt meg főleg nem tudom néha, hogy nekem mit kéne csinálni ahhoz, hogy jól működjenek. vagy úgy terelni az eseményeket, hogy legyen végre egy normális párkapcsolatom valakivel.

néha úgy elbeszélgetnék a volt pasijaimmal, hogy mi volt a gond velem, mert a legtöbbször úgy éreztem én erőn felül megtettem mindent, de mégsem sikerült a dolog. vajon még mit kellett volna csinálni? hol rontottam el a dolgokat? vajon csak ők voltak idióták, hogy nem voltak képesek megbecsülni vagy én voltam hülye észrevenni azt a pillanatot amikor elromlottak a dolgok?

néha úgy elbeszélgetnék a jövőbeli pasimmal is, hogy miért nem bukkan már fel, és miért ilyen idióta, hogy elhívjon, felhívjon, írjon és velem legyen stb. vajon ha valaki akar tenni valamit, akkor miért nem csinálja? persze lehet, hogy én rontom el a dolgokat valamivel és nem csodálom, hogy nem jelentkezik senki.

persze az is lehet, hogy minden így van jól, és ez kell majd ahhoz, hogy majd egyszer (ebben egyre kevésbé hiszek) ha eljön az a bizonyos nagy Ő akkor majd minden a legnagyobb rendben legyen. ő úgyis úgy fog szeretni, amilyen vagyok, még akkor is ha én vagyok a világ legszerencsétlenebb lánya.

okostelefon

"A szerelem nem mindig jár együtt a párkapcsolattal" - ez az egy mondat érkezett nemrég telefonon és tényleg így van.

Sok sok ujjamon tudnám megszámolni hányszor voltam úgy szerelmes, hogy nem voltam párkapcsolatban. Persze, akkor a legjobb ha jár mellé egy kapcsolat is. Párkapcsolat nélkül nem 100%-os az érzés úgy hiszem, mert minden ember vágyik egy állandó társa. Arra az emberre, aki mellette ébred reggelente, aki ágyba viszi neki a kávét, aki visszanevet borotválkozás közben a fürdőszobai tükörből, vagy akivel lehet vitatkozni azon, hogy éppen ki viszi le a szemetet, vagy hol találkozunk este és hová megyünk a hétvégén.

Az ember a végtelenségig tud szerelmes lenni kapcsolat nélkül is, csak nincs meg az a szilárd biztonság. Egy kötélen pedig nehéz imbolyogva menni előre a süvítő szélben 300 méter magasan.

Én eddig mindig leestem sajnos.

Persze vannak esetek, amikor még bonyolultabbak a dolgok, de ezek megoldódnak, mert mindig lesz valami hiszen úgy még nem volt hogy ne lett volna sehogy.

A féltékenység nem annak a jele, hogy szeret a párom, hanem annak, hogy nem bízik bennem.

Azért mert valaki nem féltékeny, az azt jelenti nem is szereti igazán a másikat?aki féltékeny, az túlzottan szeret valakit? hol van a helyes középút?

Esztelen, elborult és jelenetet rendező, kémkedő, bizalmatlankodó társ senkinek sem kell. olyan sem aki fittyet sem vet arra, hogy párja kivel és merre jár, mit csinál neki és édes mindegy mikor merre és kivel találkozik.

De akkor hol az aranyközépút? És a bizalom?

Mert ha van szerelem, akkor van bizalom is. ha van bizalom nincs féltékenység (elvileg) vagy akkor is van? csak kevesebb? utóbbira hajlok inkább. én is féltékeny vagyok, ha Ő helyes csajokkal találkozik, volt barátnővel, vagy elragadtatva beszél egy számára tökéletes csajról. de ez még egészséges úgy hiszem. és nem hangoztatom, mert nem szeretem. meg nem is kell. vagy igen? ez jó dolog lenne ha bevallanám?

Az emberi kapcsolatokban csak az egészen kis dolgok fontosak. /Ancsel Éva/

Azt hiszem, vannak kapcsolataim. Mármint az életben. Baráti, családi, és szakmai kapcsolataim. Sokszor kis dolgokban jönnek ezek elő. Egy egy kedves levél, megjegyzés, komment, email vagy sms vagy egy elintézett önzetlen szívesség, de mindegyik ugyanannyit jelent.

Azt hiszem ha történik velem bármi az életben ezek a kapcsolatok még jól fognak jönni. Nem azért, hogy kihasználhassam őket, mert ilyet sosem tennék, egyszerűen erre még eddig sosem voltam képes. Elég néhány apróság is, nem kérek sosem nagy dolgokat, de ha én is tehetek néhány emberét jó dolgokat akkor remélem, hogy néhány emberre én is bármikor számíthatok legyen szó munkahelyről, problémákról, előrejutásról vagy lelki dolgokról. És ez fordítva is igaz. Én nagyon szívesen segítek bárkinek, akár egy sor mondottal is ha tehetem.

Ma a suliban be is bizonyosodott, hogy kapcsolatok révén az ember kaphat jobb munkát, szerezhet barátokat más ember ismeretségén keresztül és sosincs egyedül, mert mindenhol talál közös ismerőst, vagy akár egy egy jó szót, és segítséget. Ma arról sztoriztunk, hogy ezek fontosak nagyon főleg így 20 felett, amikor már nem számíthatunk a tanítói néni jó szavaira, vagy anyuci kézfogására és a szülői szervezkedésre. És bizony akinek nincsenek ilyen ismerősei és az azok általi kapcsolatok, hiányoznak a jó barátok akkor bizony elveszett. Egyedül az ember semmire sem megy. Én sem mentem volna az biztos. Nagyon nehéz egyedül boldogulni a mai világban.

Igyekszem a sok jót visszaadni az embereknek, azzal hogy segítek ahol tudok, mert én is kaptam nem is keveset. Nem kell sok. Elég egy egy apró dolog, és ezeket úgyis visszakapjuk, vagy itt vagy ott de egyszer biztosan :)