pocsolyák

vasárnap hajnal van és esik kint az eső én meg a gangon ülök és hallgatom.

mostanában minden vasárnap így telik. esősen. csak a helyszín változik meg az én érzéseim.

és másoké is.

van akiké jó irányban (ennek nagyon tudok örülni) és van akiké rossz irányba (ez ellen úgy tennék valamit ha lehetne, de nem tudok, mert nem rajtam múlnak a dolgok).

hiányzik itthonról a gangon ülés és esőkopogás hallgatás. ilyenkor a legjobb elgondolkozni magamon meg az életemen. persze mindig rájövök, hogy felesleges agyalok bármin is, az emberek mindig is furák lesznek, sokan hiába csinálnak bármit akkor is hülyék maradnak nincs mit tenni.

de legalább arra rájövök ezen alkalmak során, hogy én nem változtatnék magamon semmit sem. másokon meg sajnos nem tudok változtatni, minden marad úgy ahogy van az eső meg csak esik tovább.

egyvalamiben viszont holtbiztos vagyok: tudom, hogy mindjárt itt lesz a reggel, kisüt a nap és felszáradnak azok a pocsolyák!

4:27

ezen a blogon még nem volt hajnali 4:27-kor bejegyzés, de mivel egyszer élünk így most lesz!de értelmes mondatokat egymás mellé ne várjatok, jelenleg ott tartok hogy beszélni sem tudok értelmesen, nem hogy gépelni és gondolkozni is közben.

(avagy eljött a pillanat arra, hogy aludjak is majd és berekesszem reggel 8-ig a szakdoga írást)

amúgy meg vigyorogva jó dolog szakdogát gépelni, viszont van egy roppant csúnya hátránya. mindenhová smiley jelek kerülnek akarva akaratlanul és erre nem lesz a konzulensem büszke.

egyébként megvannak az este/éjjel tanulságai: tudom mitől/kitől kattantam meg, és a 4SQ nem csak egy geolokációs (ugye milyen szép szó?) közösségi hálózat ám! annál kicsit több. avagy kinek mire hasznos, meg ki mennyire rendeltetésszerűen használja / nem használja ;) szóval értitek?

és most következzen 3 óra és 23 perc alvás aztán mindentbele. legkésőbb pénteken a kezemben akarom tartani a szakdogámat bekötve, lefűzve. szeretnék sikítozva ugrálva végigfutni az iskola folyosóján (elborultabb pillanatokban akár az egész városon, addig amíg be nem csuknak egy sárgaházba) hogy igen-igen megcsináltam. \o/

túl a holtponton

most úgy érzem minden sikerül. akármit csinálok, jöhet bármilyen akadály úgyis leküzdöm, mert szerencsés vagyok, ügyes, okos, gyors és kitartó.

mint a futásnál! amíg addig nem szenvedsz, amíg el nem jön a holtpont, amit miután átlépsz nincs megállás. imádom azt az érzést, bár az odáig vezető út nagyon sok szenvedéssel van kikövezve.

de miután azon a kis ponton, ahol majdnem feladnád, amikor azt hiszed hogy itt a vége mindennek és elértél a teljesítőképességed határára valami átszakad. valami láthatatlan gát és eláraszt mérhetetlennyi jó érzéssel, amitől úgy feltöltődsz, hogy akármeddig bírnád szusszal. nah az jó dolog! ilyenkor nincsenek távolságok, nem számítanak a kilométerek, a melletted futók , az sem hogy esik e az eső vagy fúj e szél, süt e nap. De még az sem hogy milyen messze van a cél.

nah most így érzem magam!

megpróbálnám ezt egy kis búrával körbevonni mert nagyon törékeny állapot ez. kár hogy hiába minden, hamar elmúlik....

reggel

reggelre úgy hiszem elmúlik minden most érzett fájdalom. reggel új nap kezdődik, új kihívásokkal új célokkal és új lehetőségekkel. reggel kikelek az ágyból és úgy fogok belenézni a tükörbe, hogy mosolyogni fogok. reggel úgy indulok a napnak, hogy minden jó lesz és csak jó dolgok fognak történni velem, amitől plusz energiát kapok, amitől érzem, hogy van hova tovább és miért folytatni az egészet.

sajnos azonban tudom, hogy ez a reggel nem holnap lesz.

hiányozni fog minden. hiányozni fognak a szívem darabkái. hiányozni fognak a megszokások. hiányozni fognak a beszélgetések meg a nevetések és persze Ő is.

olyan űrt érzek most magamban, hogy leírni sem tudom. összetörtem és 11:30 óta olyan mintha más életét élném, más lány bőrében lennék. ha azonban belenézek a tükörbe látom, hogy ez a kőkemény valóság. nincs másik lány, csak én vagyok. egyedül. teljesen egyedül.

a megérzéseim nem csalnak. bár láttam volna előbb, bár tettem volna valamit, bár más lennék, bár ne így történt volna. bár csináltam volna másként, bár lennék tökéletesebb, okosabb, szebb, kedvesebb stb..

bár ne bántana a dolog annyira, hogy azóta megállás nélkül bőgök.

sajnálom, hogy ilyen vagyok
sajnálom az érzéseimet
sajnálom a szívemet
sajnálom az egészet

minden felborult

Azt hittem mindig, hogy teljesen képben vagyok az érzéseimet illetően. Azt hittem, hogy másokét is értem, hiszen egész jól ismerem az embereket. Eddig nem is volt ezzel probléma, mert akivel sokat beszélgetek, azzal kialakul egy láthatatlan kötelék és valahogy érzem a vele kapcsolatos dolgokat (érzések, meglátások, tények, megérzések, gondolatok) Úgy mint valami közös rádióadó ami faszán veszi az adásokat, illetve vette. Eddig! Most meglepően nem érzékeltem azt, ami mások számára nyilvánvaló volt.

Eddig mindig 100%-osan tudtam azt, hogy mikor fekete a fekete, mikor fehér a fehér. Egyszerű volt ez mint az 1x. Tudtam mire vagyok képes, mi a helyes és mi a helytelen, mik az érzéseim, mire vágyok egész pontosan és mit várok az egész élettől.

De jöttél te, aki valamit láttál bennem és mindent felforgattál és én észre sem vettem, csak mikor már annyira az orrom előtt volt az egész helyzet. Azóta sem tudom felfogni, hogy miért és hogyan csináltad? És miért pont velem és egyébként is?

Hihetetlen!

De már helyreállt a rend! Egy másodperc alatt minden a helyére került bennem és tudom már hogy nem félek semmitől! A szerelemtől meg végképp nem. Miért is kéne ha ilyen jó is lehet ez az egész érzés?

bejegyzés magamnak

írtam egy bejegyzést, de nem lőttem ki
írtam egy bejegyzést, ami a piszkozatok közé került
írtam egy bejegyzést, ami törlésre került szinte rögtön
írtam egy bejegyzést, de nem szeretném ha más is elolvasná

csak magamnak írtam
csak csupa fura dolog volt benne
csak úgy néha megijedek még magamtól is
csak úgy jól esett törölni a gondolataimat

Pillanatok meg az érzések

Átvonatoztam fél Magyarországot és megérkeztem. Itthon semmi sem változott, de valahogy jó itthon egy kicsit a megszokott dolgaim közt lenni.

Bár azért, ahogy elindult a vonat elkapott az az érzés ami mindig mikor elindulok Dávidtól. Hogy már megint hiányzik. Ezt azt hiszem sosem fogom tudni megszokni. Ahogy azt sem ahogy közeledik Pécsre a vonat ideges leszek, és csak arra tudok gondolni, hogy végre végre újra láthatom. És igen, láthattam. Bár kicsit megijedtem mert nem volt kint az állomáson. De aztán csak felbukkant és megnyugodott a kis lelkem.

Imádom őt megölelgetni, 2 hét után már nagyon kellett ez :) Igaz, ha csak 2 órát vagyunk külön akkor is várom már hogy lássam. Ez normális? Szerintem igen, asszem ilyen a szerelem :)

Egyik reggel arra keltem fel, hogy mosolyogva néz. Azt nem tudom hogy mióta figyelt, de azt mondta, hogy édesen alszom, és nem akart zavarni, és amúgy is jó nézni engem amikor alszok, mert akkor aranyos vagyok :D Lehet hogy felkelve már nem? Nah jó csak vicc volt, Ő tényleg így szeret ahogy vagyok :) És ezt nagyon sokszor elmondja, alig győzöm még mindig elhinni. Talán sosem fogom. De ez az érzés, akkor is jó.

Meg ez a folytonos mosolygás, amikor vele vagyok. Lassan fájni fognak az arcizmaim. De erről is Ő tehet :) Jó boldognak lenni, nem szeretném ha gyorsan elmúlna. Kellenek ezek a pillanatok, meg ezek az érzések.

A kiábrándultságra és a cinizmusra az élet viharai szoktatják rá az embert.

Dávid megijedt erre a negatív kiírásra MSN-en (L.K.Hamilton idézet amúgy) Kétségbeesetten írt rám, de én nem voltam gépnél erre gyorsan felhívott. Elmondta, hogy 2 napja negatív vagyok, és hogy aggódik értem.

Igen, baszottul negatív vagyok.

Zavar néhány dolog a munkámban, az hogy megint nincs a számlámon semmi, pedig nem is költöttem magamra semmit a könyveken kívül. Zavar, az hogy embereket basztatok de totálisan feleslegesen mert utána úgyis én kapom a sarat, ha ők nem csinálják meg dolgokat. Már előre látom. És aztán ez mit sem fog már semmit sem számítani, mikor oda kerül a sor. Úgy utálom ezt.

Nagyon sokat kell még tanulnom arról, hogy az emberek nem úgy csinálják a dolgokat, ahogy én szeretném. Arról is sokat kell még tanulnom, hogy az akadályokat normálisabban kezeljem. Arról ne is beszéljünk, hogy mennyi elmaradásom van más téren. Ezekről jobb nem is tárgyalni sehol inkább.

Alapjáraton amúgy negatív vagyok, bár az a vicces, hogy Dávid nem így ismer. Vele valamiért semmi gondom nincs, és semmi sem tud felidegesíteni akkor.

Szeretném ezt az érzést mindennap átélni. Úgy felkelni, hogy mosolygok és tudom, hogy otthon vár és hamar eltelik a nap és máris láthatom. Most kábé vánszorognak a percek, hiába van az, hogy holnap láthatom, kábé mintha megállt volna az idő tegnap óta. Auch!

Szükségem van rá, jobban most mint eddig bármikor. Kicsit elveszettnek érzem magam, olyan "nekemsohasemmisemsikerülúgyahogykéne" érzésem van. Remélem kibírja velem a 7végét. Megpróbálom a negatívságomat félretenni és nem rázúdítani csőstül. Bár ő mindig optimista, valahogy csak rám ragad. Hétfőn beszámolok, mennyire lesz hatással rám Ő és a végtelen pozitívsága amivel a dolgokhoz áll. Bár sokáig én sem hiszem, hogy kibírom vele mosolygás, nevetés nélkül :)

érzések

Igazából nem is szándékoztam írni ide ma sem semmit. Nem hiszem hogy olvassa bárki is ezt a blogot, hiszen a másikon a HotDogoson is írok és oda többen járnak (vagy franc se tudja) Csak úgy néha jól esik, ide is bepötyögni néhány sort az éppen aktuális hangulatomról.

De az aktuális hangulatom nem vmi szívderítő. Egy kicsit lenyugodtam, hogy kiadtam a mérgem a dogon. Eléggé idegesít néha az a sok hülye aki az oldalt használja vagy kárt okoz nekünk. Most éppen megvírusozta egy kedves hekker gyerek a dogot, mert bejutott az adminba egy résen. Fasza! Délelőtti megbeszélés után volt mivel kezdeni a délutánt. Öröm volt a fejlesztőknek, meg nekünk is mindenhová új jelszavakat generálni meg átnézni hogy nem e lett komolyabb baj. Noh mind1. Kárt nem okozott, de akkor sem poén ez.

Ráadásul anyu este azzal fogadott, hogy mamám sincs valami fényesen. Ő csütörtökön megy be hozzá, holnap meg anyu húga meg nővére, aki ma is volt. Most vasárnap voltam én is bent, de már most sem festett jól ahhoz képest, hogy azelőtt amikor Bigával voltam tök jó kedve volt ott viccelődött velünk. Nem fogják hazaengedni, és egyre csak rosszabbul van. Félek bemenni hozzá. Nem akarom hogy úgy maradjon meg az emlékeimben ha neadjisten bármi történik vele, mint akit szenvedni látok. Nem!

Ezt sosem szeretném, és azt sem, hogy rosszabbul legyen. Az orvosok nem igazán tudják mi a baja, pedig csináltak már vagy 20 vizsgálatot. Jó, ő sem lesz már fiatalabb, és a szervezetét sem kímélte de azért akkor is... Félek ám rendesen. Ő az én egyetlen nagymamám, és igaz ő sem tökéletes (ahogy senki sem) de én nagyon szeretem, mert csak ő van nekem, és annyi minden jót adott már nekem.

Nah egy ilyen nap után bújnék oda legszívesebben Dávid mellé, hogy jól megölelgessem, és meghallgasson és mondjon valami bíztatót, vagy csak velem legyen egyszerűen. De ez most ugye lehetlen, és a kis lelkemnek nem lett jobb semmivel sem, hogy ezeket a sorokat bepötyögtem ide. Nehéz most nagyon :( Rossz előérzeteim vannak. Bárcsak ne lennének...