reggel

reggelre úgy hiszem elmúlik minden most érzett fájdalom. reggel új nap kezdődik, új kihívásokkal új célokkal és új lehetőségekkel. reggel kikelek az ágyból és úgy fogok belenézni a tükörbe, hogy mosolyogni fogok. reggel úgy indulok a napnak, hogy minden jó lesz és csak jó dolgok fognak történni velem, amitől plusz energiát kapok, amitől érzem, hogy van hova tovább és miért folytatni az egészet.

sajnos azonban tudom, hogy ez a reggel nem holnap lesz.

hiányozni fog minden. hiányozni fognak a szívem darabkái. hiányozni fognak a megszokások. hiányozni fognak a beszélgetések meg a nevetések és persze Ő is.

olyan űrt érzek most magamban, hogy leírni sem tudom. összetörtem és 11:30 óta olyan mintha más életét élném, más lány bőrében lennék. ha azonban belenézek a tükörbe látom, hogy ez a kőkemény valóság. nincs másik lány, csak én vagyok. egyedül. teljesen egyedül.

a megérzéseim nem csalnak. bár láttam volna előbb, bár tettem volna valamit, bár más lennék, bár ne így történt volna. bár csináltam volna másként, bár lennék tökéletesebb, okosabb, szebb, kedvesebb stb..

bár ne bántana a dolog annyira, hogy azóta megállás nélkül bőgök.

sajnálom, hogy ilyen vagyok
sajnálom az érzéseimet
sajnálom a szívemet
sajnálom az egészet