ébredés

szeretem ezt a verset és szerintem már szerepelt a blogban, de most újra felrakom. 

azt vallom, hogy sosem kár ezért egy bejegyzés sem.


ugyanitt: mindjárt nyár!

Szabó Lőrinc
II. ÉBREDÉS
Különbéke (1935) 

Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni sem mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok… és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyült volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden igérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos husát
s egész testében az egymásbaringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott a gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem szememet… Ő
ép fölnézett rám. A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!... – sikoltotta, s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magma elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.

két vallomás versben

először is boldog születésnapot József Attilának. másodszor pedig legalább ma olvassatok verseket a Költészet napja alkalmából. vagy legalább megzenésítve hallgassatok meg kettőt. mondjuk a következő kettőt. 

az első egy JA vers Ágnes Vanillától megzenésítve, a másik pedig a Kávészünettől egy Varró Dani vers. egyébként a Kávészünetet fogom ma meghallgatni élőben az Akváriumban. tökéletes program lesz ez hét második keddjéhez. 

és miért pont ez a két vers? mert mostanság (mindig) kicsit bipoláris személyiség vagyok. az egyiktől nagyon jó kedvem lesz a másiktól meg legszívesebben eret vágnék magamon. hát ezért! most felváltva hallgatom.

(igen! tudom, hogy nem vagyok normális!)

Igaz-e, hogy érezlek most is,
Amikor messzire vagy tőlem?
Mért hagytál el, hogyha kívánsz,
Ha bennem lehetsz csak ünneplőben.


Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?
Mért fáradnak el a rohanók?
Mért rág szú-módra szét a tenger
Karcsú, viharra teremtett hajót? ...


Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém,
Mint szép, szikrázó mennykő a tóba!
De megégetnők-e a világot,
Vonagló lángokként összefonódva?


Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?
Mért fáradnak el a rohanók?
(Mért fáradnak el a rohanók?)
Mért rág szú-módra szét a tenger
Karcsú, viharra teremtett hajót? …
(Karcsú, viharra teremtett hajót?)


S pocsolyákba árkolt bús arcomba
Birnál-e nézni, ha én is belelátnék? ...
Ó asszonyom, te balga, te bolond,
Játszót-játszó, ostoba, semmi játék!


Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?
Mért fáradnak el a rohanók?
(Mért fáradnak el a rohanók?)
Mért rág szú-módra szét a tenger
Karcsú, viharra teremtett hajót? ...
(Karcsú, viharra teremtett hajót?)


Igaz-e, hogy érezlek most is,
Amikor messzire vagy tőlem?
Mért hagytál el, hogyha kívánsz,
Ha bennem lehetsz csak ünneplőben.


Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?
Mért fáradnak el a rohanók?
(Mért fáradnak el a rohanók?)
Mért rág szú-módra szét a tenger
Karcsú, viharra teremtett hajót? ...
(Karcsú, viharra teremtett hajót?)


Hmmmmmmm….
(Mért fáradnak el a rohanók?)
Ó asszonyom, te balga, te bolond,
Játszót-játszó, ostoba, semmi játék!
(Karcsú, viharra teremtett hajót?)


Igaz-e, hogy érezlek most is,
Amikor messzire vagy tőlem?
Mért hagytál el, hogyha kívánsz,
Ha bennem lehetsz csak ünneplőben.






Hát el vagyok egészen andalodva,
és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
veled titokban ímélezgetek.


Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett!


Az egész világ egy linkgyűjtemény,
az emberek, a tárgyak benne linkek,
bárhova kattintok, te tűnsz elém,
te vagy felvillanó websiteja mindnek.


Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
Föltettem háttérnek a képedet,
s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
látlak, miközben vakon gépelek.


Hiába nem láttalak még, az embert,
ha minden betűd mégis eleven,
ha érezlek, mint kisujjam az entert...
Van nulladik látásra szerelem?

Sem emlék, sem varázslat

"nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;"

a reggeli random dalom ez megzenésített Randnóti vers volt. tökéletesebbet így pár óra alvás után nem is választhatott volna az iPod. azóta persze nem bírom kiűzni a fejemből, de nem is célom. olyan szomorúan szép, és Ágnes hangjával valami olyan egyveleget alkot amire nincsenek szavak.

egyébként nincs nagy baj, csak kicsit elfáradtam. agyilag főleg. meg hiányzik az, hogy megölelgessen valaki és elmondja, hogy nem lesz baj, átmegyek az ÁV-n és minden rendben lesz mert okos vagyok meg ügyes meg hasonlók. valahogy kicsit egyedül érzem magam most (bár tudom, hogy nem így van mert mindenki drukkol meg szorít stb..).

az viszont biztos, hogyha túl leszek rajta minden jobb lesz megint.

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

1944. április 30

kopogtatás nélkül

amióta 2001-ben bekerültem a JAG-ba (nem fantasztikus Becsületbeli ügyek című filmsorozat, csak József Attila Gimnázium) napi 24 órában mindenhonnan ömlöttek a József Attila versek, évszámok, képek, alkotások, helyszínek meg minden más. minden ami József Attilával kapcsolatos.

nagyon nem bántam, mert előzőleg is szerettem, aztán jól jött hogy nonstop foglalkoztunk a verseivel, kirándulni jártunk a vele kapcsolatos helyekre (mint Lilafüred, Balatonszárszó, és többször ellátogattunk a monori házba, ahol egy darabig lakott) (Monoron volt a gimi ahová jártam)

április 11-én minden évben tartottunk József Attila napot és azt hiszem mindig én vártam az osztályból a legjobban.

most bemásolhatnám a legjobb JA verseket, vagy kedvenceimet, de arra nem lenne elég csilliónyi blogpost, mert annyi van.

de ha már Költészet napja meg minden, íme a legkedvencebb tőle:

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

1926. április

Tétova óda

ez így estére (meg mindenkorra) gyönyörű

Ágnes még mindig fantasztikus énekesnő, a zenei alap meg csodás.

azt hittem a rongyosra hallgatott József Attila album után már nem lehet ezt fokozni. pedig lehet.

Radnóti dalok, Ágnes A lélek aljából című lemezén.

MUSTHAVE!




Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.

Radnóti Miklós

random vers alváshoz

Sanzon

Milyen szerelem volt, milyen!
Akár a vízbefúlók harca,
– meg nem marad a fövenyen,
magát elfedi, kitakarja,
mint a víz, él, hal szüntelen.

Milyen szerelem volt, milyen!
Két késdobáló hideglelése,
– de hol a kés, hol a porond már,
s mégis: köröttem, homlokomnál
rezeg szemed lángoló kése.

Milyen szerelem volt, milyen!
Két idő, egymásba akadva!
Két megválthatatlan igen,
remegő fa, remegő balta
szűnik, születik szüntelen.

Mégis szerelem volt, igen!
Víz, fény szakadó szívverése –
mit kidobogtam, kidobogtál,
ami nincs még és ami volt már,
igen és nem. Mégis és mégse.

Bella István

>> még több ITT NI

random vers reggelre

Hiánya: minden
elvesztése: hivatás:
jobb-rosszabb: kevés.

(Fodor Ákos)

napsütés.hiány

Áttetsző arany ingében ragyogva

jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni sem mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok… és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyült volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden igérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos husát
s egész testében az egymásbaringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott a gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem szememet… Ő
ép fölnézett rám. A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!... – sikoltotta, s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magma elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.

rájöttem, hogy szeretnék egy kis napsütést. nem azt ami útközben ér, amikor a munkahelyemig jövök, vagy amikor a nyakamra süt amikor a billentyűzetet kalapálom. hanem azt a napsütést hiányolom, ami csak úgy rám talál hirtelen. néha olyan jól jönne a sok sötétség után. csak érezni a meleget, a gondtalanságot és azt, hogy megáll az idő. csak feküdni és elmerülni benne sokáig.

nem tudom honnan jött ez a vers, így a délutáni sötétségben, de Szabó Lőrinc mindig is kedvencem volt. többet kéne tőle olvasnom, többet kéne csak úgy feküdnöm és várni a napsütést.

de ahhoz előbb fel kéne húzni a redőnyöket és megvárni még rám találnak a napsugarak. ez néha kivitelezhetetlennek tűnik.

Kísértetek

Ez a világ és benne én,
tükrök itt, tükrök ott,
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok.

Én vagyok, amit az ezer arc
szétbontott s összekuszált:
a tartalom az én, az egy
s a forma milliárd.

Ezer évig értem dolgozott
a születésem előtt,
s most minden pillanatban én
teremtem újra őt.

És amire nézek, az vagyok:
fű és hajókazán,
és vihar, ha fekete bikák
dübörögnek a menny piacán,

és Kína vagyok, ha eszembe jut
s pilóta a föld felett,
bennem robog a nagy Pacific
és lassú gleccserek

fagynak szemembe, tenyerem
fensík és kősivatag
s belőlem ballagnak ki a
holdas országutak.

Minden vagyok, semmi se vagyok,
mese és változás:
fölnézek a holdra s az vagyok,
szemfényvesztő varázs,

varázsjáték: játszom veletek,
gazellák, őzikék,
valakit nagyon szeretek
és fáradok… De még,

még más is vagyok, én vagyok
a legfőbb hatalom:
ki ellenem hadakozik,
molyként szétmorzsolom,

ma még… Mert forog a tükör és
még érdekel ez a sok:
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok,

de holnap… Holnap tán megunom
az egészet s belelövök
s mint egy kisértet eltünök a
cserepei között.

Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Itt nyílott ki a verseskötet amit délután olvastam. És már régi kedvencem még a hőskorból.

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Vers elalváshoz

Nem írok sokat mert nincs hozzá lelkileg hangulatom. Ahogy telik az idő egyre inkább érzem, hogy elromlik a napom, pedig tök jól indult és a tegnapi is csodás volt :)

Kissé úgy érzem mintha el lennék feledve. Persze megértek én mindent, tök toleráns vagyok meg minden blablablablabla de néha néhány dolog nem fér a szőke agyamba. És már csak 2 óra van a mai napból és nem szeretném totálisan leamortizálni magam. Holnap sokat kell dolgoznom előre is bőven van mit, és fáradt is vagyok. Utazótáska bepakolva, kipakolni nem szeretném bár most ebben is elbizonytalanodtam. Ahogy telik az idő ez most totális frusztrál. Pedig egy felől örömmel is eltölthetne ahogy máskor is. Csak most nincs máskor. A vers meg íme, most akadtam rá, megtetszett bemásoltam. Ennyit telik tőlem a crtl+c-t tudom nyomgatni slusszpassz!

Igaz leszek, mert vannak, akik bíznak bennem;
Tiszta leszek, mert vannak, akik törődnek velem;
Erős leszek, mert olyan sok a szenvedés;
Merész leszek, mert annak kell lennem;
Barátja leszek mindenkinek - ellenségnek, társtalannak;
Ajándékozom, s elfeledem az ajándékot;
Alázatos leszek, mert ismerem a gyengéimet;
Felnézek, és nevetek, és szeretek, és magasba emelek.

Howard Arnold Walter

Most olvastam A felolvasó c. könyvben.

Kitárulkozva
te nekem, én tenéked,
egymásba hullva te belém én tebeléd,
mámorosodva
te bennem és benned én,
akkor
vagyok én én
és vagy te te.

Bernard Schlink

Megszerettem és beleszerettem ebbe a versbe. Gyönyörű (és sokszor fájdalmas) akárcsak a szerelem. De mégis kell mindenkinek. Még ha tudjuk, hogy sokszor fáj is, és rossz is, akkor is kell. Ahogy J.A mondaná "A szerelembe -mondják belehal aki él, de úgy kell a boldogság mint egy falat kenyér." (És tényleg!) A szerelemben több a jó dolog. Legalábbis alapjáraton többnek kéne lennie. Nálam most több, másnál keserűbbek a dolgok, de akkor sem szabad elfelejteni azt az érzést amikor jó. Mert jó és ez éltet mindenkit amikor belekezd egy kapcsolatba. Vagy belekezdene, de egyedül, és reménytelenül találja magát. Akkor a legrosszabb a helyzet. Megéltem már néhányszor, és pokoli. De most jó, és ezek az érzések felülírják a régieket.