Sem emlék, sem varázslat

"nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;"

a reggeli random dalom ez megzenésített Randnóti vers volt. tökéletesebbet így pár óra alvás után nem is választhatott volna az iPod. azóta persze nem bírom kiűzni a fejemből, de nem is célom. olyan szomorúan szép, és Ágnes hangjával valami olyan egyveleget alkot amire nincsenek szavak.

egyébként nincs nagy baj, csak kicsit elfáradtam. agyilag főleg. meg hiányzik az, hogy megölelgessen valaki és elmondja, hogy nem lesz baj, átmegyek az ÁV-n és minden rendben lesz mert okos vagyok meg ügyes meg hasonlók. valahogy kicsit egyedül érzem magam most (bár tudom, hogy nem így van mert mindenki drukkol meg szorít stb..).

az viszont biztos, hogyha túl leszek rajta minden jobb lesz megint.

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

1944. április 30