2011. június 30.

nah!

kitomboltam magam itt-ott a világhálón úgyhogy most már jobb. bár az időjárás mintha csak a hangulatomat tükrözné, de jelen pillanatban ezt is leszarom.

gumicsizma felhúz, irány Sopron, holnap VOLT fesztivál, kedden-szerdán Bécs meg Limp Bizkit amúgy aki meg kibaszott velem arra is jön még kombájn egyet sem félek. bár nem én fogom vezetni, de vígan szurkolok majd ennek a jeles eseménynek az első sorokból!

gratulálok magamnak

a sikertelen egyes vizsgámhoz.

3 évig folyamatosan tanultam, 5ös átlagot hoztam, összeszenvedtem egy szakdogát (amire a konzulensem 5öst adott az opponensem 4-est) és erre a tételeken hasalok el. szerintem a feleletem megérdemelt volna egy kegyelem kettest legalább, tudom hogy nem ment annyira összeszedetten, de nem kellet volna össze-vissza zavarnia közben az opponensemnek a kérdéseivel, hanem csak hagyni végigmondani a mondókát. de azért reménykedtem a kettesben legalább.

ezt sosem szabad, ezt már meg kellett volna tanulnom. (nekem ilyenekben úgysincs szerencsém)

majd ősszel, vagy amikor lesz az újravizsga jobban összeszedem magam. egyelőre csak a könnyeim folynak megállás nélkül és el kell menjek papírzsepit venni mert nincs itthon egy sem. nehéz volt felhívni anyukámat is, hogy kudarcot vallottam. mert nekem ez az. olyanok kaptam kettest, akik segghülyék és végig puskázták az elmúlt 3 évet, mással íratták meg a beadandókat meg a szakdogát, erre én meg.... ááááhhh, kibaszott szar érzés.

István mondta hogy majd megvigasztal, meg jó lesz minden a Volt fesztiválon, de egyelőre jelenleg semmi életkedvem sincs. tudom ez nem a világvége, lehet javítani, meg menni is fog majd akkor. csak mégis... szomorú vagyok nagyon nah.

végtelenül szomorú

2011. június 29.

államvizsgaálom

délután 10 tétel bemagolása után elfáradtam, így ledőltem 60 percre aludni de sikerült az államvizsgával álmodni.

az álmomban együtt vizsgáztam Fluor Tomival (!!!) és Bate-tel, akivel ugyanazt a médiakonvergencia tételt húztam, de én nem nagyon tudtam, erre Bate súgott pár szót, amiről minden eszembe jutott. Fluor Tomi a tömegkommunikáció tételt húzta, amit én is kikaptam második tételként, de neki én segítettem. bár nem sikerült halkan súgnom neki, így a Győrffy tanár úr rámszólt, de elnéző volt, mert hát ez az ő szakterülete (ő is tanította nekem a tantárgyat) én meg szuperül tudtam a tételt.

el is mondtam mindkettő tételt és ötössel zártam az egészet. Fluor és Bate nem tudom, hogy vizsgázott mert felkeltem, de biztos nekik is ment a vizsga :D

persze ez csak egy fura álom volt, bár azért az ötössel megelégednék az életben is, de ennyi tanulás után is azt érzem hogy ez nekem álom marad. holnap meglátjuk.

(ugye szorítotok nekem, meg külditek a pozitív energitá, a csííííííít bármit amitől jobb lesz és kevésbé fogom szétstresszelni magam?)

2011. június 28.

Sem emlék, sem varázslat

"nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;"


a reggeli random dalom ez megzenésített Randnóti vers volt. tökéletesebbet így pár óra alvás után nem is választhatott volna az iPod. azóta persze nem bírom kiűzni a fejemből, de nem is célom. olyan szomorúan szép, és Ágnes hangjával valami olyan egyveleget alkot amire nincsenek szavak.

egyébként nincs nagy baj, csak kicsit elfáradtam. agyilag főleg. meg hiányzik az, hogy megölelgessen valaki és elmondja, hogy nem lesz baj, átmegyek az ÁV-n és minden rendben lesz mert okos vagyok meg ügyes meg hasonlók. valahogy kicsit egyedül érzem magam most (bár tudom, hogy nem így van mert mindenki drukkol meg szorít stb..).

az viszont biztos, hogyha túl leszek rajta minden jobb lesz megint.





Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

1944. április 30

2011. június 27.

pendulum péntek

jelenleg az tart életben, hogy belátható időn belül ott fogok ülni a Sopronba tartó vonaton és akár megbukok az államvizsgán, akár nem ott leszek a VOLT fesztiválon.

meg a Pendulum koncerten. meg még jó pár másikon.

mondjuk azért talán úgy jobban esne az egész, ha átmennék egy szép jeggyel. de majd igyekszem. húzok is vissza tanulni, bár már hányingerem van.




értelmetlen mondatok

olyan értelmetlen mondatokat olvasok már órák óta, amiket egyszerűen nem vagyok képes felfogni. bár sosem volt gondom az értelmetlen dolgok bemagolásával de ez esetben jó lenne ha jobban menne, mert véges az időm, meg a tűrőképességem. az agysejteimről ne is beszéljünk.

kicsit már most elegem van, de igyekszem csak ide kiírni a nyűgjeimet. egyébként hajnali 1 óra lesz, és legalább még 2 órát kell magoljak aztán 8-kor kelni és folytatni.

munka a héten már nem lesz több, csak ilyen 5 perces minimális emailolvasás, de ha lehet még az sem. egyszerűen ez most nem megy. így is nagyon el vagyok fáradva, már a szombat este sem volt az igazi. buliból hazajönni úgy, hogy majd szétmegy a fejem és nem az alkoholtól, mert azt alig ittam, hanem a fejfájástól az nem annyira funny.

amúgy is fura volt a szombat éjjelt meg a vasárnap reggelt a saját ágyamban tölteni, mert ez nem így szokott lenni mostanság. hiányzik István is naná és azt hiszem csütörtökre be fogok csavarodni a nagy mennyiségű értelmetlen mondatoktól és ettől a kibaszott sok tételtől.

2011. június 23.

szabadságra mentem

jövő héten szabadságon leszek (hahahaha). megpróbálom a lehetetlen és megtanulok 45 tételt, amiből 30 ki sincs dolgozva még. lesz rá kevesebb mint egy hetem elméletben.

gyakorlatban meg attól, hogy a formaságok megvannak nem tudom mi valósul meg ebből.

egyébként meg ritka szar és elbaszott napjaim vannak. olyan mértékű fáradság tört rám, hogy hihetetlen. kicsit belefáradtam már én mindenbe és nincs motivációm egyelőre az égvilágon semmire sem.

de nem nyavalygok, főleg nem a twitteren, mert arra ott vannak mások. nem akarom elvenni a "kenyerüket" így inkább kicsit kevesebbet írok. majd ha történnek jó dolgok vagy vicces dolgok akkor talán. addig maradnak a tételek meg a blog. (itt úgyis annyit rinyálhatok amennyit akarok!)

2011. június 21.

majdnem Coelho

kurvára nagyon bölcs gondolataim vannak így hajnali egy felé:

"mindenkinek szar egyszer, meg mindenkinek néha jó. de inkább többször szar mint jó"

2011. június 20.

álom

azt álmodtam, hogy nyaralni megyek. Afrikába, repülővel és hatalmas bőröndökkel amikben csak fürdőruha, szoknya, szandál, rövidnadrág, póló volt.

minden szépen össze volt pakolva, vártam az indulásta a reptéren, de aztán megjelent a pilóta és azt mondta hogy a gép nem fog elindulni soha.

tanulság: nem tudom, de Afrikába (is) szívesen elmennék nyaralni

2011. június 18.

misery

érik már egy blogpost, draftban lassan több mint egy hete. már írom egy ideje csak fáj közben elég sok dolog, és ha kipostolom másnak is fájni fog. még nem döntöttem el mi lesz a sorsa a bejegyzésnek szerintem még alszom rá párat.

addig reggeli napirandom dal Adamtől (aki mellesleg szívszerelmem régóta) meg a Maroon5-tól. ha ő szenvedne így értem rohannék a karjaiba.

szenvedni amúgy sem jó. mást szenvedni hagyni meg még rosszabb!

2011. június 17.

pénteki esti zene

hallottam már őket már valahol, csak teljesen kiment a fejemből, hogy ők is vannak a zenei palettán. most SeSam belinkelte a Gravefruit Sound egyik dalát, úgyhogy leszedtem az albumukat. tökéletes péntek esti zene lesz ez az album. ingyen INNEN te is leszedheted.

"Eljön az a nap, amikor szabad leszek
És elutazom oda, ahol mindenki szeret
És nem érdekel senkit milyen magas a homlokom
Ahova majd nem lépnek az a nyomdokom"


kettő

2 hónapja nem hittem volna, hogy ez lesz. de amikor elkezdődött éreztem, hogy ez nem csak 1-2 estére szól.

annál ez komolyabb. annál én komolyabb vagyok. nem kezdek bele céltalanul kapcsolatokba, feleslegesen nem bonyolódok érzelmekbe.

jó hogy találtam még egy olyan embert aki ilyen mint én vagyok. és az pláne jó, hogy ezeket ő is így látja.

2011. június 13.

+1

azok a hétvégék, amik hétfő révén meg vannak hosszabbítva 1 nappal mindig kurvajól sülnek el. a mostani is ilyen volt. amolyan igazi tökéletes hétvége, programokkal, barátokkal, szülőkkel, családdal, sok szeretgetéssel, finom kajákkal-piákkal és sok jó kis emlékkel.

az együttébredések meg még mindig hajjj de jók ezeken a +1 napokon, még akkor is ha baromi korán kell kelni.

(jah és nem is tudom mikor volt a névnapomon ilyen menő randomprogram, ami ilyen jó lett volna.)


2011. június 11.

szervusztok celebek

tegnap részt vettem a fantasztikus Comet gálán, de valahogy teljesen más volt mint 3 éve. tényleg felnőttünk Doriszkával azóta.

21 éves naiv fejjel még egész más volt az egész kibaszott popszakma, meg mi is többet görcsöltünk az eseményre, meg hogy jaj ott lesznek a sztárok, úristen mit vegyünk fel és blablablablabla.

igazából én már egy jó ideje le se szarom őket. naponta gyártom a bulvár bullshitet róluk, tudok mindent mindegyikről, amit valahol valaha megírtak, hallok sztorikat, tudok infókat és nem érzem magam ettől se boldogabbnak, se többnek.

a tegnapi este se adott többet, csak csaptunk egy jó csajos estét a régi idők emlékére és nevettünk jókat a sok idióta magamutogató zs kategóriás majmon, akik ott rázták magukat és azt hitték ők mindenkinél menőbbek. a faszt menőbbek! legtöbbjük semmit sem tett le az asztalra és nem is fog egész életében.

mi 3 év alatt több mindent megéltünk és átéltünk már együtt/külön-külön mint ők egész életükben fognak. boldog vagyok, hogy nem közéjük tartozom. (bevallom úgysem menne a celebréten való ugrándozás)

akkor inkább ugrálok máshol az igazi barátaimmal, igazi bulikban, igazi érzelmekkel és igazi popzenével!

2011. június 8.

menni bárhová

most, hogy kint monszunszerű esőzés vette kezdetét szívesen lennék mondjuk egy napsütötte tengerparton.

persze idén sem jutok el külföldre, továbbra is tartom jól bevált tendenciát és nem megyek nyaralni. illetve ilyen 1-1 napok jutnak itt-ott belföldön. jó lennék a Magyar Turizmus ItthonOtthon reklámarcának azt hiszem.

kicsit azért fáj a szívem, mert terveznék ilyen bőröndbepakolós, becsekkolós repülőre felszállós külföldön tengerparton fekvős túrát, de ez nem valósul meg. azért abban reménykedem, hogy a Balatonra legalább lejutok és nem fog esni az eső. (amilyen mázlim van fog persze)

addig meg meghallgatom sokszor a Honeybeast Portugália dalát jó sokszor, és csorgatom a nyálam más nyaralós fotóira. (NEM, azt inkább mégsem, mert az a szánalom legmagasabb foka!)

irigykedni különben sem szép dolog, egyszer majd nyaralok én is valami fasza helyen és telebaszom az internetet a tengerpartos fotóimmal háháháháháháháhá :D


2011. június 5.

napi anno június

2006. június 5. a legnagyobb problémám ezen a napon az volt, hogy lakókocsit kellett takarítani anyuéknak, mert mentek agárversenyre Patonára. a másik nagy dilemma az volt, hogy milyen filmet nézzek az akkori pasimmal Szabival, feltéve ha ő nem tanul. (már pedig asszem végül ő inkább a tanulást választotta a velem való filmezés helyett)

2007. június 5. 48 pontos hálótervezős vizsgát írtam a BGF PSZFK-án gazd.infóból és persze rohadt 3 ponton múlt a kettesem, úgyhogy ezen a napon mehetettem beíratni az egyesemet. szipiszuper hangulatom volt ez miatt. befizettem életem első és egyetlen vizitdíját a szemészeten (Szabi ekkor már kábé a huszadiknál tartott hipochonder révén és arra gyúrt hogy meglesz a 25. és akkor ingyen járhat dokihoz. borzalom!)

2008. június 5. megnéztem a Szex és NY-ot anyámmal a moziban, azonkívül teljesen elcseszett hangulatban voltam és nem tudtam mitől. lélekben készültünk Doriszkával a Comet-re, de ezenkívül semmi érdemleges nem történt azonkívül még, hogy Szabival mentem reggel a vonattal. ő egyetemre, én dolgozni.

2009. június 5. megírtam a médiatörténet vizsgámat, amit szépen elcsesztem (később bebizonyosodott hogy nem is annyira, mert 3mas lett) és ez miatt rinyáltam. meg persze a szokásos vizsgaidőszaki stressz volt rajtam, amikor az egész világot utáltam az összes benne lévő emberrel egyetemben. gyáááááá!

2010. június 5. szerkesztői ismeretek vizsgára tanultam a Keletiben és vártam a Pécsről beérkező vonatot mert jött hozzám Dávidka. nem láttam már 3 hete a vizsgák miatt. ekkor sem találkoztunk sokat mert rohantam vizsgázni ezen a hétvégén is, de a semminél még ez is jobb volt anno.

2011. június 5. 2 rumkóla után majd megdöglök a melegtől a szobában. szóval durván nyár van. ezenkívül szerelmes vagyok és már csak egy államvizsga választ el attól, hogy diplomás legyek.

azt hiszem így visszanézve pár év távlatát nem is állnak annyira szarul a dolgaim jelenleg.

2011. június 4.

fáj a fejem, a szívem túl nagy

...és nem tudom, nem tudom hol vagy?



még mindig a Nekem senkim sincsen az egyik legjobb és legdepresszívebb Vad Fruttik szám kerek e világon. nem illik ilyet hallgatni, mikor egyébként teljesen rendben van minden, csak úgy idekeveredtem az MR2 Akusztikban és most ez szól. de még mindig ez a kedvencem a VF-től, úgyhogy a Volt-on meg kell hallgassam őket élőben is újra.

a vizsgaidőszakról még annyit, hogy ma leszóbeliztem és hármas lett. hatalmas kövek gördültek le a szívemről, szerintem még Sydney-ben is hallható volt a robaj, amikor kijöttem a teremből. most már elvileg semmi sem állíthat meg az államvizsgáig. (csak csilliónyi tétel megtanulása)

főleg úgy, hogy megkérdeztem mikor lesz a diplomaosztóm.

a jeles dátum 2011. 09.11. (jubilál a terrortámadás és kézhez veszem a diplomám. nem kombinálok inkább erre a napra semmit majd)

2011. június 2.

(t)rain song

szomorúan szép ez a dal.

most linkelte ki @rittike twitterre és persze rögtön kattintottam, de még az előadóját sem ismertem. most már ismerem, és valamiért már fél órája ez meg nonstop a fejemben.

egyébként kicsit fogalomnélkül állok hozzá a publicisztikához, de mégis van kedvem olvasgatni. főleg így éjjel, amikor már jól meghallgattam István karjai között a lezúduló sok esőt, meg villámcsapkodásokat.

most legalább csönd van és nyugi, nem úgy mint 9-től fél 5-ig.