a bejegyzés címe

vannak olyan hétvégék, amik úgy jók, ahogy megtörténnek.

leírhatnám ezt hosszan, meg kifejthetném csilliónyi karakterben, hiszen ez nagyon menne, de nem akarom. 

megtartom az élményeket, a nevetéseket, a sztorikat, az érzéseimet és a gondolataimat magamnak. nem mellékesen a tanulságokat is levontam csendben magamban. 

_és ez így jó most_

ül és vár

nem szeretem az érzéseimet
nem szeretek a számomra fontos emberekben csalódni
nem szeretem a búcsúzkodást
nem szeretek sírni
nem szeretem, hogy mindig többet adok és jóval kevesebbet kapok vissza
nem szeretek padlóra kerülni
nem szeretem, hogy egész álló nap szorít a mellkasom és cseszettül fáj valami ott belül
nem szeretek másoknak mindent újra és újra elmagyarázni, amikor látják rajtam, hogy baj van
nem szeretem, hogy holnap leszek 25 éves és így élem meg majd ezt a "jeles eseményt"

ellenben szeretem a barátaimat, akik nélkül már nem is tudom, hogy hol lennék. ők azok akikre hajnali 2-kor is számíthatok, ha teljesen magam alatt vagyok. sms, telefon, DM, csetike és máris egy maroknyi ember dolgozik azon, hogy jobb legyen. és jobb is lesz! mert ők ott vannak és örökké úgysem sírhatok otthon, meg a bkvn és az irodában. úgyis kirángatnak a szarból, ha addig élnek is. szeretlek titeket kisebbmint3

viszont egyelőre sajnos/nem sajnos (mindenki aláhúzhatja amit jónak tart) szeretem még azt az embert, aki miatt ez az egész lelkiválság keletkezett. és az a legkegyetlenebb, hogy tudom hogy neki is fontos ez az egész és mégis...

(úgyhogy sajnos a következő időkben előre fel nem mérhető és meghatározhatatlan szinten el fognak szaporodni az ilyen és ehhez hasonló bejegyzések. kell egy hely és az is, hogy ki tudjam magamból írni ezeket dolgokat. akinek nem tetszik nem olvas/kikövet stb.)

amúgy meg még mindig a legkegyetlenebb 30Y szám az Ül és vár számomra. ma sikerült meghallgatnom párszor

"látni a szíveddel / a szemeddel lesni / ha becsukod vágyak /és ha, ha kinyitod semmi"

hiány

szeretet hiányom van és ez most nem jó nekem. nagyon nem.

biztos én vagyok az egyetlen telhetetlen meg nemnormális defektes lány itt a környéken.

néha legszívesebben másként csinálnék mindent, néha nem is tudom mit akarok, néha jó lenne más lenni és nem hagyni, hogy 1 perc alatt elvegyék az összes életkedvemet az emberek

lehet hogy nem kéne ilyen szerencsétlennek lennem

túl a holtponton

most úgy érzem minden sikerül. akármit csinálok, jöhet bármilyen akadály úgyis leküzdöm, mert szerencsés vagyok, ügyes, okos, gyors és kitartó.

mint a futásnál! amíg addig nem szenvedsz, amíg el nem jön a holtpont, amit miután átlépsz nincs megállás. imádom azt az érzést, bár az odáig vezető út nagyon sok szenvedéssel van kikövezve.

de miután azon a kis ponton, ahol majdnem feladnád, amikor azt hiszed hogy itt a vége mindennek és elértél a teljesítőképességed határára valami átszakad. valami láthatatlan gát és eláraszt mérhetetlennyi jó érzéssel, amitől úgy feltöltődsz, hogy akármeddig bírnád szusszal. nah az jó dolog! ilyenkor nincsenek távolságok, nem számítanak a kilométerek, a melletted futók , az sem hogy esik e az eső vagy fúj e szél, süt e nap. De még az sem hogy milyen messze van a cél.

nah most így érzem magam!

megpróbálnám ezt egy kis búrával körbevonni mert nagyon törékeny állapot ez. kár hogy hiába minden, hamar elmúlik....

a szavak meg a tettek

- Van aki meggondolatlanul mondja
- Van aki szívesen hazudja
- Van aki kimondja, de nem tesz érte semmit
- Van aki tesz érte, de nem meri kimondani

Az utóbbi kettő különleges kombinációja a legjobb és akkor érdemes a másik tudtára is hozni!

Pár betű de sokat jelent. A legtöbbet és a legfontosabb dolgok egyike és nagyon jó hallani és ismételgetni.

minden felborult

Azt hittem mindig, hogy teljesen képben vagyok az érzéseimet illetően. Azt hittem, hogy másokét is értem, hiszen egész jól ismerem az embereket. Eddig nem is volt ezzel probléma, mert akivel sokat beszélgetek, azzal kialakul egy láthatatlan kötelék és valahogy érzem a vele kapcsolatos dolgokat (érzések, meglátások, tények, megérzések, gondolatok) Úgy mint valami közös rádióadó ami faszán veszi az adásokat, illetve vette. Eddig! Most meglepően nem érzékeltem azt, ami mások számára nyilvánvaló volt.

Eddig mindig 100%-osan tudtam azt, hogy mikor fekete a fekete, mikor fehér a fehér. Egyszerű volt ez mint az 1x. Tudtam mire vagyok képes, mi a helyes és mi a helytelen, mik az érzéseim, mire vágyok egész pontosan és mit várok az egész élettől.

De jöttél te, aki valamit láttál bennem és mindent felforgattál és én észre sem vettem, csak mikor már annyira az orrom előtt volt az egész helyzet. Azóta sem tudom felfogni, hogy miért és hogyan csináltad? És miért pont velem és egyébként is?

Hihetetlen!

De már helyreállt a rend! Egy másodperc alatt minden a helyére került bennem és tudom már hogy nem félek semmitől! A szerelemtől meg végképp nem. Miért is kéne ha ilyen jó is lehet ez az egész érzés?

biztos

hogy meg fognak szaporodni azon blogbejegyzéseim ezentúl amikben saját kis nyomorom felett sírdogálok

hogy ennél mélyebben is leszek mint most hiszem magam

hogy számíthatok egy két arculcsapásra még minden téren

hogy számíthatok néhány barátra, akik majd megpróbálnak (több kevesebb) sikerrel összekaparni a földről

hogy sokat fogok káromkodni a saját blogomban (is)

hogy sok hülye gondolatot fogok ide felvésni, amik csak úgy jönnek majd cél nélkül értelmetlenül, de azzal a céllal, hogy csak úgy leírom őket és talán majd attól jobb lesz

hogy nem lesz sok olvasóm ezután se, ahogy eddig se

de ami a lényeg, biztos, hogy boldog leszek talán egyszer

A halál és az élet

Mindenhol ott ólálkodik. Nincs menekvés. Nincs élethelyzet amit ne tenne tönkre, nincs időpont amikor jókor érkezne.

3 hete minden a szülés körül forgott a környezetemben és a fejemben is. Álmomban szültem, kiskutyáink születtek, olyan regényt olvastam ahol szültek. Most éppen a halál került előtérbe. Sorra jönnek azok a hírek, hogy éppen ki halt meg, és folyton olyan regényekbe botlom ahol a halál mindenhol ott ólálkodik.

Ezt a kettősséget sosem lehet megszokni. Az élet mindig megújult, mindig létrejön egy kicsi test, dobogó szívvel amiért a kaszás eljön és elragadja a világból.

Már nem is tudom mióta nem írtam ide...

Már nem is tudom mit tudnék úgy leírni, hogy azzal senkit se bántsak meg, senkit se beszéljek ki, és teljesen ki tudjam adni magamból a dolgokat.

Már nem teszem meg ezeket a vallomásokat, mert úgy érzem, hogy nem érdemes arra igazából senki sem, hogy az összes gondolatomról tudjon. Pedig lenne miről írnom, és tudnék is oldalakon keresztül.

Annyi minden történik velem egy nap folyamán, de jobbára úgy tűnne, hogy panaszkodnék csak a világnak, ami néha teljesen jogos is lenne. Holott nem vagyok én ilyen életunt és panaszáradatos vernyákoló picsa csak mostanság sok minden....

A munka, a tanulnivaló, az egyéb teendők és semmiben sem lelem igazán örömömet. Arról nem is beszélve hogy igazán pihenni utoljára nem is tudom mikor tudtam. Nem is csoda ha kicsit motiválatlan vagyok :S

Olvasni nem tudok mert nincs rá időm mert folyton rohanok
Tanulni nem tudok mert folyton dolgoznom kell
Aludni nem tudok mert folyton tanulni kell
Dávidkával nem tudok együtt lenni igazán mert minden más helyen kell helytállni, és egyszerre teljesíteni a 110%-ot, és még többet. Így naná, hogy szegénnyel is ingerültebb vagyok, és mindenen kiakadok, megsértődök és kibírhatatlan perszónaként viselkedem. Csodálom néha hogy 10 hónapja elvisel.

Lassítani kéne kicsit, és szarni a dolgokra. De ez ami nem megy! Ilyenkor jönne jól egy olyan istenigazábóli szabadnap amikor be sem kapcsolatom a gépet és csak fekszem, tévézek, olvasok., zenét hallgatok, moziba megyek, Dávidkával töltöm az egész napot az ágyban összebújva. stb..stb..

De hogy mikor lesz ilyen az elkövetkezendő évezredben azt kurvára nem tudom....

Gondolatok sokasága

Néha jobb hallgatni...

Húúúú majdnem egy hónapja nem írtam ide. Pedig azóta történt egy-két érzelmi válság, ért egy két pofon, meg sok öröm is azért. Persze, nem csak ezért blogolok,, hogy itt panaszkodjam ki magam, de néha jól esik kiírni magamból azokat a gondolatokat vagy érzéseket ami bánt. Az utóbbi időben nem tettem, mert úgy éreztem, hogy ha a pillanatnyi gondolatokat billentyűzetre vetem akkor abból semmi jó sem fog kisülni. És talán igazam is lett. Néha jobb hallgatni.

Amúgy minden rendben van. Egészségem szuperál pedig kurvára elhanyagolom magam. Alig alszom, annál többet dolgozom és nagyon szerelmes vagyok. Talán ez ad erőt ahhoz, hogy minden egyes nap úgy teljen el hogy van miért felkelnem.

Tervezgetjük, azt hogy együtt élünk, boldogságban, szerelemben és nem is tűnik mostanság annyira távolinak ez a terv.

egy kicsit itt egy kicsit ott

Először egy fogkefe maradt itt. És az enyém is nála.
Aztán saját törölköző ott és itt is.
Fésűt hagytam nála, meg tusfürdőt, meg hajgumikat.
Most ruhák, pólók, nadrágok landoltak itt nálam.

Nemsokára lesz külön polca ennek a pár ruhának. Remélem, hogy pár hónapon belül halmozódik még mellé sok sok sok.

Szeretném már azt érezni, hogy ez végleges. Bár ez a kis gesztus is kedvez a szívemnek, mert tudom, hogy ez is nagy dolog ám. Legközelebb én viszek egy halom ruhát, csak hogy ott is legyen mit hordanom.

Apró dolgok ezek, de azért valahogy örömet okoznak :)

Bár az, hogy 100%-os saját közös nagy boldogságunk legyen még kevés egy saját polc, egy külön szoba az majd akkor jön el ha saját kuckónk lesz (albérlet-ház-garzon stb...) de úgy érzem egyszer eljön ennek is az ideje. Csak győzzem kivárni...

NEM

Nem így, nem ezek miatt, nem most és nem ma vártam volna a dolgokat.

Nehéz 100%-osan hibátlannak, pontosnak, tökéletes emberi lénynek maradni megfeszített tempóban szinte 0-24 óráig. Nekem nem megy sajnos. Lehet, nem kéne csinálni és akkor nem lenne gond. De még szeretem csinálni. Lehet ez baj, hogy a szívemet is beleteszem a dolgokba, és amikor bármi kritika ér azonnal a padlóhoz vág erősen. Mondjuk, jogos. De hát ki nem hibázott még sohasem? Szebben is el lehet ezt mondani, megértek én mindent. Magammal szemben amúgy is maximalista vagyok, de néha nem tudok arra az egymilliárd teendőmre fókuszálni és becsúszik valami gixer. Persze a jó dolgokat nem emeli ki senki sem.

Így mindig felvetődik a kérdés, hogy meddig fogom így húzni? Meddig vagyok képes megfeszítve úgy végezni a dolgokat, hogy elismerés és pozitív visszacsatolás nem sok érkezik. Nem kellenek ódák és kisremények, nem vagyok én fantasztikus nagyágyú csak egy kis csicska de néhány egy két odatűzött pozitívum sokat tud dobni az amúgy is a béke segge alatt tengődő önértékelésemen. Ennyi csak.

nem vagyok

depressziós, de mindig is közel álltak hozzám azok a dolgokat, amiktől lehet szenvedni. lehet mazochista vagyok inkább? tuti! még az a szerencse, hogy ezek az érzések viszonylagosan gyorsan elmúlnak elég egy aranyos mondat, vagy egy telefonhívás :) és ilyenekből hála, mindig kijut és kizökkent a rossz gondolatokból. amúgy meg szeretek élni, de nem mindig fejékig tejfel!

Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a baj csak másokkal esik meg, nem velünk. Aztán egy nap bekövetkezik. Lerombol mindent. Az emlékeket, az érzéseket. A szív megtelik fájdalommal, betelepszik, nézi, ahogy szenvedsz. Azt mondjuk, hogy ezt nem lehet túlélni, de aztán az élet fogva tart, nem tudni, miért.

Egyszerre

Szerelmed vigasz a szomorúságban, nyugalom a zűrzavarban, pihenés a fáradtságban, remény az elkeseredésben. /Marion C. Garretty/

Nekem most vigasz kell, és nyugalom, és pihenés és remény. Talán majd Ő segít ezek leküzdésében. Nagy a nyomás, nem mennek a dolgok ezért a sírás kerülget naponta többször is. Nem alszok rendesen napok (lófaszt hetek) óta, nem bírom rutinszerűen és gyorsan csinálni a dolgaimat és nagyon ingerlékeny vagyok mindenkivel. Még Vele is pedig nem szeretnék. Ráadásul hajtanak a határidők, és jelenleg totális összeomlás szélén állok, csak magamnak sem merem bevallni. Sok sok sok sok már minden, és nem szeretném megvárni még betelik a pohár, és megcsömörlök a dolgaimtól, magamtól és az élettől.

Ki kell kicsit kapcsolnom, de egyelőre ezt is lehetetlenségnek érzem, hiszen bizonyítani kell és helyt állni és ez nem időszakos hanem 0-24 óráig tartó folyamat kábé. Legalábbis én rendesen csak úgy tudom csinálni, ha ezt helyezem előtérbe, pedig más is fontos lenne hajjjajjj de még mennyi minden.

Hétfőn úgy szeretném a hetet kezdeni, hogy normális ütemben haladok a dolgaimmal és nem nyüsszögök, nem szenvedek és nem kapok agyérgörcsöt a munkámtól. Rég éreztem ilyen szarul magam. Talán valami nagy sikerélmény kéne, az helyrebillentene. De nincs (még)

Mindenki megvan

- Szia Apa!
- Szia Drágám!
- Hogy vagy?
- Jól vagyok, csak tudod sok a munka a kerttel, és a ház körül mióta anyád meghalt. Te hogy vagy? Férjed és a gyerekek?
- Mindenki megvan
- Örülök
- Most ne haragudj de rohannom kell, mert várnak rám az irodában, megbeszélésem lesz
- Persze, fontos a munka. Jó, hogy hívtál és remélem, hogy látlak karácsonykor
- Igyekszem időt keríteni rá, nehéz összeegyeztetni a dolgokat. De próbálom....

Nem szeretném anyukámmal telefonon tartani a kapcsolatot. Nem szeretnék nagyon messze élni tőle. Nem szeretnék annyit dolgozni, hogy ne lássam a barátaimat, és nem szeretném ha a családom többi tagját is csak évente látnám, vagy telefonon tartanánk a kapcsolatot. Ez a film (Everybody's fine) szépen rávilágított erre.

Nehéz, aki nem ott él ahol a szülei, testvérei, vagy nem ott vannak barátai. Nehéz telefonon, mailben és sms-esben tartani a kapcsolatot, és a problémákat megbeszélni. Nekem különösen fontos, hogy legyenek az életemben olyan biztos pontok, azok a személyek akikkel mindent megbeszélhetek.

Nem szeretném, azt mondani, hogy minden jól van, minden rendben, mindenki megvan holott az életem apró darabkákban hever összetörve és nincs aki összekapargassa a szilánkokat.

Most úgy...

... de úgy leírnék néhány dolgot, de nem lehet mert bárki elolvashatja. Vannak témák amikről nem lehet blogban nyilatkozni. Ilyen mások élete, ilyen a munkám, ilyen néhány rám bízott titok, ilyen néhány olyan emberről tartott véleményem amivel megbántanám azt akinek szól, ha leírnám úgy istenigazából. Pedig késztetést azt érzek, de nem lenne jó ezeket leírni. Így inkább nem mondom el senkinek sem a dolgokat. Ma úgysem figyel rám senki, kicsit úgy érzem.

Az ember nem mindig tudja egyszerűen kimondani azt, amit gondol.
A szíve az akadály és a gondolatai. Ettől vagyunk emberek.
Anton de Saint-Etienne

Egyre

Egyre jobban szeretem.
Egyre jobban hiányzik, ha pár napig nem látom.
Egyre többet tudok meg róla.
Egyre jobban bízok benne
Egyre jobban bízik bennem
Egyre jobban vágyom arra, hogy megölelgessem a nap bármelyik percében
Egyre jobban vágyok arra, hogy vele aludjak és vele ébredjek
Egyre többet gondolok rá
Egyre többet gondolok a közös jövőre
Egyre többet és egyre többet akarok belőle.