ül és vár

nem szeretem az érzéseimet
nem szeretek a számomra fontos emberekben csalódni
nem szeretem a búcsúzkodást
nem szeretek sírni
nem szeretem, hogy mindig többet adok és jóval kevesebbet kapok vissza
nem szeretek padlóra kerülni
nem szeretem, hogy egész álló nap szorít a mellkasom és cseszettül fáj valami ott belül
nem szeretek másoknak mindent újra és újra elmagyarázni, amikor látják rajtam, hogy baj van
nem szeretem, hogy holnap leszek 25 éves és így élem meg majd ezt a "jeles eseményt"

ellenben szeretem a barátaimat, akik nélkül már nem is tudom, hogy hol lennék. ők azok akikre hajnali 2-kor is számíthatok, ha teljesen magam alatt vagyok. sms, telefon, DM, csetike és máris egy maroknyi ember dolgozik azon, hogy jobb legyen. és jobb is lesz! mert ők ott vannak és örökké úgysem sírhatok otthon, meg a bkvn és az irodában. úgyis kirángatnak a szarból, ha addig élnek is. szeretlek titeket kisebbmint3

viszont egyelőre sajnos/nem sajnos (mindenki aláhúzhatja amit jónak tart) szeretem még azt az embert, aki miatt ez az egész lelkiválság keletkezett. és az a legkegyetlenebb, hogy tudom hogy neki is fontos ez az egész és mégis...

(úgyhogy sajnos a következő időkben előre fel nem mérhető és meghatározhatatlan szinten el fognak szaporodni az ilyen és ehhez hasonló bejegyzések. kell egy hely és az is, hogy ki tudjam magamból írni ezeket dolgokat. akinek nem tetszik nem olvas/kikövet stb.)

amúgy meg még mindig a legkegyetlenebb 30Y szám az Ül és vár számomra. ma sikerült meghallgatnom párszor

"látni a szíveddel / a szemeddel lesni / ha becsukod vágyak /és ha, ha kinyitod semmi"