elbizonytalanodás

egyetlen véletlen
egyetlen röpke perc elég hozzá
egyetlen pillantás
egyetlen mosoly
egyetlen helló
egyetlen integetés elég hozzá

én meg vagyok olyan hülye, hogy ebből a néhány apró icike-picike egyetlenből összegyúrok egy nagy labdát, ami aztán szépen elfelejtek leütni. illetve ha meg is próbálom tényleg lecsapni, csak egy szép izomhúzódásom lesz belőle, mint azokon a hajnali futóedzéseken, amikor tényleg annyira oda akartam érni időre a célba magamat nem kímélve.

most fáj egy kicsit

mint ahogy akkor fájt, amikor hiába futottam a kilométereket tízesével. amikor lassú voltam, esetlen, netán akadályozott a forgalom, a köd, az eső, a talaj, a nem megfelelő erőnlét, a rosszul vett levegő, a hibás ritmus, az elszámolt erőbeosztás és amikor hiányzott a motiváltság.

nem akarok több felesleges kört futni, amiből megint én kerülök ki vesztesként. elmúltak ezek az idők!