tehetetlenség

olyan tehetetlennek érzem magam a mai este után. úgy szerettem volna valami biztatót mondani D-nek, de a telefon lerakása után (ami lassacskán 4 órája történt) csak bőgni tudok még mindig sajnos.

egy ember elvesztése iszonyatosan szörnyű dolog. nem kívánom senkinek. a szívem szakad meg, hogy ezt neki is át kell most élnie. nem érdemli ezt, senki sem érdemli meg, mégis úgy döntött ott fent valaki, hogy ennek így kell lennie most.

emellett a hír mellett azt hiszem teljesen eltörpül az, hogy katasztrofális napom volt, hazafelé rosszul lettem, nem tudok rendesen enni/aludni, ráz a hideg és használhatatlan vagyok testileg és lelkileg is. minderre rájön egy lapáttal ez az egész és előhozza belőlem azokat a mélyre temetett emlékeket és érzéseket, amiket már 12 éve őrizgetek. és hiába eltelt ennyi idő meg év mégsem tudok értelmes mondatokat kinyögni és elmondani, hogy mi ilyenkor a teendő. teljesen tehetetlen vagyok pedig nem így kéne lennie. erősnek kéne lennem, jól kezelni a helyzetet és segíteni a másikat, de úgy tűnik nem megy ez sem...

a szívem szakad meg és nincs itt senki, aki a kis darabkáit segítene összekapargatni a földről és egymás mellé illesztené :(