2012. október 25.

pegazusok nem léteznek

Éjszaka kifordítom a lelkemet, de szép
Álmok nincsenek itt lakom veled
Meg éjszaka nem találom magamat, hogy épp
Mitől kéne félnem mitől kéne még

vannak dalok, amikbe képes vagyok beleszeretni 10 másodperc után. 18:38 körül ültem a kocsiban (ahol éppen azon küzdöttem, hogy visszatartsam a könnyeimet egy elfuserált telefonbeszélgetés után, ami nem éppen egy egyszerű feladat mikor is az anyukád ott magyaráz melletted, meg kérdezget a rádió meg full szomorú dalokat dobál).  és akkor felcsendült a Pegazusok nem léteznek együttes dala, amiből egy sor maradt meg bennem. aztán némi kutakodás után találtam egy MR2 lejátszási listát a mai napról és meglett a zenekar neve, meg a dal címe is. 

és ez tényleg ilyen kocsmában ülős elmélkedős muzsika és bár én most legszívesebben tényleg alkoholt innék egy kocsmában, hogy attól majd jobb lesz ez az elbaszott egész nap, de mégsem teszem. még az elmélkedést is hanyagolom, mert kicsit ebbe is bele vagyok fáradva. 

majd lesz valami. majd jobb lesz.

tudom ám, hogy ott fenn sem ilyen kis gecik, hogy minden amibe belekezdek mostanság azon nyomban véget ér egy kurva nagy csalódással. most már jön valami jó is, csak türelmesnek kell lennem. (ma egyébként is tök sokat gyakoroltam a türelmet, büszke is vagyok magamra!) szóval ez az új mantrám.

jah és hallgassatok Pegazusok nem léteznek dalokat a bandcampen ITT.



Nincsenek megjegyzések: