vajon mennyi idő múlva felejted el valakinek az arcát?
vajon mennyi idő kell, ahhoz hogy ne emlékezz a szeme színére?
vajon mennyi idő kell, ahhoz hogy a hangját és nevetését elfeledd?
és téged mikor felejtettek el végleg?
a helyzetek visszaállíthatóak olyan múltbeli állapotúra amilyenre megfelelő lenne?
előbbi 3 erősen folyamatban van. az utolsó előtti már lezajlott ebben biztos vagyok. az utolsó meg úgy tűnik megvalósíthatatlan (de nem miattam azt hiszem).
nem kéne blogot írnom, mert nem tudom így sem úgy sem kontrollálni a gondolataimat a fejfájásom miatt, de roppantul unatkozom így a sötétben egyedül, úgyhogy ezzel legalább eltelik egy kis idő. igazából nem is tudok semmit sem írni, vagyis amiről kéne arról rohadt nehéz (főleg ilyen rohadt későn rohadt migrénnel küzdve). Levélben persze ki tudtam fejteni és ki is kellett már valakinek, mert nincs kivel beszélnem ezekről mostanság úgy élőszóban meg máshol sem. Senki sem kérdezi meg, hogy hogy vagyok lelkileg, meg mi az ami bánt, bár ahogy nézem mindenki kisebb gondja is nagyobb az enyémnél úgyhogy megértem, ha most az én szétgyepált zavaros lelkivilágom üdvözlése cseppet sem fontos szempont az ismerősöknek.
Persze az okés, hogy testileg szétestem látványosan ezt látja aki lát, de ez úgyis elmúlik. Ott belül viszont fáj egy-két dolog, amit nem tudok megosztani senkivel. Akivel kéne, azzal nem merem mert szerintem őt nem érdekli már ez a dolog. akire nem tartozik azzal nem akarom, így maradnak a levelek, meg a draft blogpostok meg 1-2 kivételes ember végtelen türelme, amit innen is köszönök!
az van hogy rosszul viselem az emberek hiányát meg nehezen dolgozom fel ezt a kurva sok kérdéshalmazt a fejemben ami megmaradt
bár mindenre lenne válasz
bár attól jönne, akitől várom
bár nem kéne azon agyalni, hogy most akkor mit miért és merre hány méter
bár tudnék néha a fejekben olvasni és fele ennyit lelkizni meg hülye konzekvenciákat levonni az egész világból benne mindenről és mindenkiről
vajon mennyi idő kell, ahhoz hogy ne emlékezz a szeme színére?
vajon mennyi idő kell, ahhoz hogy a hangját és nevetését elfeledd?
és téged mikor felejtettek el végleg?
a helyzetek visszaállíthatóak olyan múltbeli állapotúra amilyenre megfelelő lenne?
előbbi 3 erősen folyamatban van. az utolsó előtti már lezajlott ebben biztos vagyok. az utolsó meg úgy tűnik megvalósíthatatlan (de nem miattam azt hiszem).
nem kéne blogot írnom, mert nem tudom így sem úgy sem kontrollálni a gondolataimat a fejfájásom miatt, de roppantul unatkozom így a sötétben egyedül, úgyhogy ezzel legalább eltelik egy kis idő. igazából nem is tudok semmit sem írni, vagyis amiről kéne arról rohadt nehéz (főleg ilyen rohadt későn rohadt migrénnel küzdve). Levélben persze ki tudtam fejteni és ki is kellett már valakinek, mert nincs kivel beszélnem ezekről mostanság úgy élőszóban meg máshol sem. Senki sem kérdezi meg, hogy hogy vagyok lelkileg, meg mi az ami bánt, bár ahogy nézem mindenki kisebb gondja is nagyobb az enyémnél úgyhogy megértem, ha most az én szétgyepált zavaros lelkivilágom üdvözlése cseppet sem fontos szempont az ismerősöknek.
Persze az okés, hogy testileg szétestem látványosan ezt látja aki lát, de ez úgyis elmúlik. Ott belül viszont fáj egy-két dolog, amit nem tudok megosztani senkivel. Akivel kéne, azzal nem merem mert szerintem őt nem érdekli már ez a dolog. akire nem tartozik azzal nem akarom, így maradnak a levelek, meg a draft blogpostok meg 1-2 kivételes ember végtelen türelme, amit innen is köszönök!
az van hogy rosszul viselem az emberek hiányát meg nehezen dolgozom fel ezt a kurva sok kérdéshalmazt a fejemben ami megmaradt
bár mindenre lenne válasz
bár attól jönne, akitől várom
bár nem kéne azon agyalni, hogy most akkor mit miért és merre hány méter
bár tudnék néha a fejekben olvasni és fele ennyit lelkizni meg hülye konzekvenciákat levonni az egész világból benne mindenről és mindenkiről
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése