elmúlt

ma délutánra mérséklődött, aztán el is múlt a fejfájásom mire hazaértem.

igaz volt egy kibaszott kemény éjszakám, amikor már sírva nyüsszögtem azért, hogy valami történjen, mert a falat kapartam fájdalmamban. ha a fronttól, ha napszúrástól volt, nem tudom mikor fájt utoljára így bármi is. iszonyatos volt. aludni nem aludtam semmit egész éjjel, de jól bírtam a mai napot. álmos sem vagyok. csak üres, meg ilyen semmilyen. nincsenek gondolataim, nem tudok figyelni semmire, nincs semmihez kedvem, nincs semmihez motivációm.

és nagyon hiányzik az anyukám, meg az hogy megölelgessen egy kicsit. persze hajnalban nem hívtam fel. mit tudott volna kezdeni 1500 km-erre a sírós lányával? semmit.

de várom már, hogy hazajöjjön istenem! legszívesebben ma hazaköltöznék 1 hétre legalább, még ha néha a hátam közepére is kívánom a családot, meg a beszólásokat. de most úgy érzem, hogy ott is jobb lenne, mint egyedül itt.

persze, hülyeség mert nem vagyok egyedül, csak egyedül érzem magam. főleg ma. de elmúlik ez is, ahogy a fejfájás is elmúlt.

(időközben felhívott anyu, hogy átlépték a határt, de nagyon szar volt a vétel a vihartól így alig tudtunk beszélni. percek óta leraktuk a telefont, de azóta sírok. ez egy ilyen este)