hol volt, hol nem volt egy lány, akinek nem volt hosszú arany haja, se kacsalábonforgó palotája se udvarhölgyei, de még tündérkeresztanyja sem volt. a mese főszereplője egy tipikus egyszerű lány volt, aki mindig arra vágyott, hogy valaki szeresse őt. nem csak egy kicsit, meg így ímmel-ámmel, hanem úgy igazából, mindent elsöprően. egy nap ez a lány találkozott egy aranyos fiúval, aki bár nem volt nemesi származású lovag, de ő rögtön nagyon megszerette. a lány azt hitte, hogy ettől kezdve megváltozik az egész világ és majd vele együtt a fiú is.
a világ azonban nem változott szemernyit sem, ahogy a lány mellett a fiú sem. a lány egy ideig szomorkodott, mikor megtudta, hogy a fiú nem úgy, és nem annyira szereti őt, amennyire az lehetséges volna, de hamar beletörődött és nem erőltette a dolgokat. a lány rájött, hogy van ami úgy jó ahogy van és van aminek úgy kell lennie, ahogy a sors akarja.
a lány már réges-régen megtanulta, hogy boldognak lenni nagyon nehéz folyamat, főleg vele, hiszen annyi hibája van, ami megtöltene egy egész hatalmas könyvet kis betűkkel teleírva. persze, ahogy az a mesékben lenni szokott a lány tudta, hogy beletörődni sokkal egyszerűbb (és célszerűbb), mint hibáztatni önmagát és a fiút, hogy miért nem passzolnak egymáshoz. bár látszólag minden úgy indult mint egy igazi tündérmese, vannak olyan mesék, amik nem zárulnak "boldogan élnek, míg meg nem halnak" végszóval.
persze a sors sokszor nagyon vicces és néha eszméletlenül fura dolgokra képes, főleg a mesékben. a lány is tudja már ezt. meg azt is, hogy minden mesének vége szakad, mikor elérkezik az utolsó oldalhoz a könyv. tisztában vele, hogy nincsen örök nyár az Óperenciás tengeren túl, meg nem küzdenek érte dicső lovagok a sárkányok ellen, és nem jár hozományként a fele királyság sem.
de ez a lány még mindig bármikor képes lerúgni magáról (majdnem) üvegcipellőit, akár az utca közepén is, ha ezzel mosolyt csalhat a fiú arcára. ez a lány még mindig képtelen gyűlölni a fiút, és úgy tenni, mintha semmi köze sem lenne hozzá. ez a fiú még mindig képes arra, hogy bármikor felvidítsa a lányt és akármikor megtudja úgy ölelni és csókolni, hogy azon idő erejéig úgy tűnjön, egy kicsit, minta nem lenne holnap.
az igazi tündérmesékben nem is múlik az idő, a realisztikus sztorikban meg kettő pislogunk és máris hajnali 1 van és menni kell aludni.
(bármilyen egyezőség bármilyen személyekkel ebben a blogban pusztán a véletlen műve lehet. mint a cím is mutatja, ez egy esti mese. és a mese, mint tudjuk egy kitalált tanulságos történet, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig a méltó büntetését és ahol a történetben csodás események és különleges szereplők szerepelnek. mindenki vonja le a maga tanulságát ebben a mesében, vagy keresse meg a happy endet a történet végén. ha nem találja, akkor fejezze be úgy, a mesét, ahogy kedve tartja. nyisson új oldalt vagy írja át a sztorit. tegyen bele még több szereplőt és alakítsa úgy a dolgokat, ahogy neki tetszik! mert a mesékben az a jó, hogy bármi megtörténhet.)
a világ azonban nem változott szemernyit sem, ahogy a lány mellett a fiú sem. a lány egy ideig szomorkodott, mikor megtudta, hogy a fiú nem úgy, és nem annyira szereti őt, amennyire az lehetséges volna, de hamar beletörődött és nem erőltette a dolgokat. a lány rájött, hogy van ami úgy jó ahogy van és van aminek úgy kell lennie, ahogy a sors akarja.
a lány már réges-régen megtanulta, hogy boldognak lenni nagyon nehéz folyamat, főleg vele, hiszen annyi hibája van, ami megtöltene egy egész hatalmas könyvet kis betűkkel teleírva. persze, ahogy az a mesékben lenni szokott a lány tudta, hogy beletörődni sokkal egyszerűbb (és célszerűbb), mint hibáztatni önmagát és a fiút, hogy miért nem passzolnak egymáshoz. bár látszólag minden úgy indult mint egy igazi tündérmese, vannak olyan mesék, amik nem zárulnak "boldogan élnek, míg meg nem halnak" végszóval.
persze a sors sokszor nagyon vicces és néha eszméletlenül fura dolgokra képes, főleg a mesékben. a lány is tudja már ezt. meg azt is, hogy minden mesének vége szakad, mikor elérkezik az utolsó oldalhoz a könyv. tisztában vele, hogy nincsen örök nyár az Óperenciás tengeren túl, meg nem küzdenek érte dicső lovagok a sárkányok ellen, és nem jár hozományként a fele királyság sem.
de ez a lány még mindig bármikor képes lerúgni magáról (majdnem) üvegcipellőit, akár az utca közepén is, ha ezzel mosolyt csalhat a fiú arcára. ez a lány még mindig képtelen gyűlölni a fiút, és úgy tenni, mintha semmi köze sem lenne hozzá. ez a fiú még mindig képes arra, hogy bármikor felvidítsa a lányt és akármikor megtudja úgy ölelni és csókolni, hogy azon idő erejéig úgy tűnjön, egy kicsit, minta nem lenne holnap.
az igazi tündérmesékben nem is múlik az idő, a realisztikus sztorikban meg kettő pislogunk és máris hajnali 1 van és menni kell aludni.
(bármilyen egyezőség bármilyen személyekkel ebben a blogban pusztán a véletlen műve lehet. mint a cím is mutatja, ez egy esti mese. és a mese, mint tudjuk egy kitalált tanulságos történet, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig a méltó büntetését és ahol a történetben csodás események és különleges szereplők szerepelnek. mindenki vonja le a maga tanulságát ebben a mesében, vagy keresse meg a happy endet a történet végén. ha nem találja, akkor fejezze be úgy, a mesét, ahogy kedve tartja. nyisson új oldalt vagy írja át a sztorit. tegyen bele még több szereplőt és alakítsa úgy a dolgokat, ahogy neki tetszik! mert a mesékben az a jó, hogy bármi megtörténhet.)
1 megjegyzés:
"... ahol a jó elnyeri méltó jutalmát"
Megjegyzés küldése