"főzzünk csókból baracklekvárt
amíg van elég
amíg a nektár túl nem csordul
a peremén
egyszer minden fontosabb lesz
majd, mint te meg én
jó lesz majd egy gombóc
közepén..."
van ez az Anna and the barbies dal, amit már sokadszorra hallok élőben. mindig ugyanolyan a dalszöveg, mindig ugyanolyan az előadás, de a dal még mindig ugyanolyan jó. bevallom naponta egyszer meg is hallgatom, szóval ez ilyen önkínzás féleség is nálam (hány ilyen van még Annáéktól, meg úgy összességében. úristen!)
ez a dal valamiért a nyárra emlékeztet. arra a nyárra, ami nagyon meleg volt, ahol vasárnaponta sokszor esett az eső és gyorsan teltek a napok mert jó volt várni a délutánokat, a hétvégéket. arra a nyárra, ami felhőtlen vidám, boldog, meg várakozással teli volt.
most, hogy hajnali kettő után hazafelé sétáltam a Béke térről, kurvára messzinek éreztem mindezt. kint nagyon hideg van, rohadtul fúj a szél, mindenhol falevelek, de én képes vagyok a Gombóc című dalt énekelgetni miközben kettéfagyok a sétálóutcán. hát ilyen ez! itt az ősz! végérvényesen!
(mondjuk azt is tudom, hogy lesz még nyár. sőt! sokszor néha még azt hiszem egy kicsit, hogy még mindig az van holott tudom, hogy már nincs. az én évszakjaim miért függnek ennyire a pillanatnyi érzéseimtől?)
amíg van elég
amíg a nektár túl nem csordul
a peremén
egyszer minden fontosabb lesz
majd, mint te meg én
jó lesz majd egy gombóc
közepén..."
van ez az Anna and the barbies dal, amit már sokadszorra hallok élőben. mindig ugyanolyan a dalszöveg, mindig ugyanolyan az előadás, de a dal még mindig ugyanolyan jó. bevallom naponta egyszer meg is hallgatom, szóval ez ilyen önkínzás féleség is nálam (hány ilyen van még Annáéktól, meg úgy összességében. úristen!)
ez a dal valamiért a nyárra emlékeztet. arra a nyárra, ami nagyon meleg volt, ahol vasárnaponta sokszor esett az eső és gyorsan teltek a napok mert jó volt várni a délutánokat, a hétvégéket. arra a nyárra, ami felhőtlen vidám, boldog, meg várakozással teli volt.
most, hogy hajnali kettő után hazafelé sétáltam a Béke térről, kurvára messzinek éreztem mindezt. kint nagyon hideg van, rohadtul fúj a szél, mindenhol falevelek, de én képes vagyok a Gombóc című dalt énekelgetni miközben kettéfagyok a sétálóutcán. hát ilyen ez! itt az ősz! végérvényesen!
(mondjuk azt is tudom, hogy lesz még nyár. sőt! sokszor néha még azt hiszem egy kicsit, hogy még mindig az van holott tudom, hogy már nincs. az én évszakjaim miért függnek ennyire a pillanatnyi érzéseimtől?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése