- Mr Burton, van barátnője?
Összeráncolta a homlokát.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez most fontos, Sandy. - Miután nem reagáltam, sóhajtott és kinyögte: - Nincs
- És nem akarná, hogy legyen?
Elgondolkozott.
- Tehát azt mondod, hogy egy hiányzó zoknit keresni olyan érzés, mint szerelmet keresni? - Óvatosan fogalmazott, nehogy ostobaságnak tűnjön, amit mondtam, de elég bénán csinálta. Megint felsóhajtottam. Ez az ember még sóhajtóbajnokot csinált belőlem!
- Nem. Olyan érzés, hogy az ember tudja, hogy valami hiányzik az életéből, de akármennyi keresi nem találja meg.
sokszor keresem a zoknijaim párját. egyszerűen eltűnnek itt-ott. néha megtalálom őket az ágy alatt, vagy egy másik fiókban (sokuk a fiók mögé becsúszva kandikál ott egyedül), mint ahol lenniük kéne. néha hiába keresem egyszerűen páratlanul maradnak. rosszabb és álmosabb napokon felveszem őket így felemásan, majd észreveszem, hogy valami nem stimmel és csak nézem a zoknikat a lábamon. egy idő után felgyűlik sok páratlan és megfogom őket és kidobom a kukába. minek hordjam, ha egyszerűen nem kerül elő a párja évek óta?
nem szeretek keresgélni, szeretem tudni, hogy ott maradnak ahová tettem őket. a fiókba egymás mellé pár szerint. sokszor gondolkoztam már azon, hogy hol veszhetnek el. úgy gondolom, hogy valahol a mosógép és a terigetés folyamatában található valami láthatatlan fekete lyuk, vagy zokni-Bermuda-háromszög ahová beesnek és sosem kerülnek elő. beletörődtem már abba, hogy vannak elvesztett zoknijaim, és már csak ritkán idegesít, mikor az egyik kedvencem párját hagyom el.
néha úgy érzem én is magam, mint egy fél pár zokni. páratlanul. mert hát a zokniknak általában van párjuk.
mondjuk zoknikat sokkal inkább keresgélek, mint párt (vagyis ez nem kurvára illik ide, úgyhogy nevezzük pasinak ezt a személyt). mindenki jön azzal a szöveggel, hogy keressek magamnak valakit, mert az tök egyszerű és amúgy is ezt kell csinálni, más is ezt csinálja. de én nem szeretek keresni, mert az fárasztó. jobb ha rám is rámtalál csak úgy valaki, mint ahogy én szoktam a fél pár zoknikra. tudom, úgyis, hogy egyszer úgyis előkerül valahonnan ez az illető, ahogy a zoknijaimnak is meglesznek előbb utóbb a párjaik. nem kellett még sosem sokat kiselejtezni a sajátjaimból se, volt aminek évek múlva akadtam rá a párjára. addig őrizgettem az egyik felet aztán meglett a másik majd boldogan felvettem őket együtt.
"Ha lehet frusztrálóbb mint nem megtalálni valamit, az az, ha az ember elvész és nem találják meg. Azt akarnám. hogy találjanak meg. Mindennél jobban akarnám."
egyébként az idézetek a Talált tárgyak országa című Cecilia Ahern könyvből származnak. most, ahogy az előbb itt feküdtem az ágyamban olvasva és lenéztem a lábamra észrevettem, hogy páratlan zoknik vannak rajtam. szóval így született meg ez a post.
Összeráncolta a homlokát.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez most fontos, Sandy. - Miután nem reagáltam, sóhajtott és kinyögte: - Nincs
- És nem akarná, hogy legyen?
Elgondolkozott.
- Tehát azt mondod, hogy egy hiányzó zoknit keresni olyan érzés, mint szerelmet keresni? - Óvatosan fogalmazott, nehogy ostobaságnak tűnjön, amit mondtam, de elég bénán csinálta. Megint felsóhajtottam. Ez az ember még sóhajtóbajnokot csinált belőlem!
- Nem. Olyan érzés, hogy az ember tudja, hogy valami hiányzik az életéből, de akármennyi keresi nem találja meg.
sokszor keresem a zoknijaim párját. egyszerűen eltűnnek itt-ott. néha megtalálom őket az ágy alatt, vagy egy másik fiókban (sokuk a fiók mögé becsúszva kandikál ott egyedül), mint ahol lenniük kéne. néha hiába keresem egyszerűen páratlanul maradnak. rosszabb és álmosabb napokon felveszem őket így felemásan, majd észreveszem, hogy valami nem stimmel és csak nézem a zoknikat a lábamon. egy idő után felgyűlik sok páratlan és megfogom őket és kidobom a kukába. minek hordjam, ha egyszerűen nem kerül elő a párja évek óta?
nem szeretek keresgélni, szeretem tudni, hogy ott maradnak ahová tettem őket. a fiókba egymás mellé pár szerint. sokszor gondolkoztam már azon, hogy hol veszhetnek el. úgy gondolom, hogy valahol a mosógép és a terigetés folyamatában található valami láthatatlan fekete lyuk, vagy zokni-Bermuda-háromszög ahová beesnek és sosem kerülnek elő. beletörődtem már abba, hogy vannak elvesztett zoknijaim, és már csak ritkán idegesít, mikor az egyik kedvencem párját hagyom el.
néha úgy érzem én is magam, mint egy fél pár zokni. páratlanul. mert hát a zokniknak általában van párjuk.
mondjuk zoknikat sokkal inkább keresgélek, mint párt (vagyis ez nem
"Ha lehet frusztrálóbb mint nem megtalálni valamit, az az, ha az ember elvész és nem találják meg. Azt akarnám. hogy találjanak meg. Mindennél jobban akarnám."
egyébként az idézetek a Talált tárgyak országa című Cecilia Ahern könyvből származnak. most, ahogy az előbb itt feküdtem az ágyamban olvasva és lenéztem a lábamra észrevettem, hogy páratlan zoknik vannak rajtam. szóval így született meg ez a post.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése